Emma
-2 °C
6 °C

A veteránok poszttraumás stressz szindrómáját is gyógyítja a videójáték

GettyImages-631649804
2020.10.25. 07:24 Módosítva: 2020.10.26. 09:50
Poszttraumás stresszel (PTSD), szorongással és más mentális egészségügyi problémákkal küzdő veteránok gyakran találnak megnyugvást és vigaszt a videójátékokban. A kutatások azt mutatják, hogy az interaktív kikapcsolódás rendkívül hasznos a sokat megélt katonáknak, és szélesebb körben is felhasználható.

Nem lehet eléggé kihangsúlyozni, hogy a videójátékok mennyire fontosak a háborús veteránoknak,

– hangsúlyozza Alex Miller, a Wirednek is író egykori amerikai tengerészgyalogos. Bár a gémerek zömének a játék talán csak egyszerű hobbi, viszont azok számára, akik háborúkban, harci bevetéseken szolgáltak, igazi „életmentő” tevékenység lehet, amely levezeti annak a tömérdek stressznek és traumának az utóhatását, amelyet az éles bevetések okoztak. Miller egyenesen „terápiásnak” nevezte a videójátékok által nyújtott megnyugtató élményt.

Nekem, a haditengerészeti veteránnak a Mass Effect és a Resident Evil 4 világa sokszor megközelíthetőbb, mint a valóságos, és ezzel nem vagyok egyedül. Más, hozzám hasonló veteránok és orvoskutatók videójátékokkal kezelik a PTSD-t, a depressziót és a hasonló komoly lelki problémákat, és a legjobb az egészben, hogy tényleg működik.

Természetesen a Covid–19-járvány sem segít a helyzeten, hiszen ráerősít a veteránok elszigeteltségérzésére. Miller ráadásul elkapta a koronavírust, amely kifejezetten leverte: már a harmadik hétben jár, és a szívdobogás és forró láz csak felerősíti a harctéri traumák emlékeit nála, ráadásul egyik barátja nemrég halt meg a vírusban.

Ma már háromszor gondoltam arra, hogy kiugrom az ablakon. És csak 11 óra van.

Miller úgy érzi, nem segíthet rajta semmi más, csak egy kis Mass Effect 2-zés (a BioWare cég által fejlesztett, erős történeti szállal bíró, filmszerű sci-fi akció-szerepjáték).

Csak egy játékvezérlőre és egy párnára van szükségem. Nem tudom felemelni a fejem, de legalább tudok játszani. Így akadályoztam meg a saját öngyilkosságomat. Egyébként a PTSD és a vírus szinte elviselhetetlen összhatása véget vetett volna az életemnek.

Talán ebből a pár mondatból is látszik: a veteránok számára a játék sokkal több mint pusztán kellemes időtöltés. Miller egyenesen „isteni adománynak” tartja a videójátékot.

Super Mario gyerekként, Animal Crossing veteránként

Nem csak Miller volt és maradt is igazi gémer, és nem csak ő tért vissza – terápiás szándékkal – ehhez a régi hobbijához. A Fülöp-szigetekről származó, 42 éves Noel Nero Gregorio még a Nintendo-korszak konzolpiaci dominanciája alatt nőtt fel, így ő is egy olyan veterán, aki jól ismeri a videójátékok varázsát. Gyerek- és fiatalkorában mindent tudott a Super Marióról, a Metroidról és a Castlevaniáról, és szinte vallásosan játszott ezekkel.

A kedvenc játékom a Super Nintendo Chrono Triggere. Amikor ez a játék megjelent, 80 dollárba került, és csak azért dolgoztam keményen, hogy megvehessem!

Gregorio aztán katonai pályára lépett...

Ahogy megérkeztem Irakba, állandóan lövöldöztek körülöttem. Fogalmam sem volt, mibe megyek bele. Láttam, ahogy emberek robbantak fel mellettem, vagy égtek halálra az aknatűzben. Sok barátomat veszítettem el így. Megpróbálod lerázni magadról, próbálsz nem gondolni rá. De amikor egyedül vagy, akkor állandóan ez jár a fejedben.

Gregoriónak négy évébe telt a sok borzalom után, amíg az amerikai veteránokkal foglalkozó hivatal (U.S. Department of Veterans Affairs) végre engedélyezte a rokkantsági igényét. Most ő is videójátékokkal játszik, hogy megpróbálja valahogy feldolgozni azokat a borzalmas élményeket, amelyet a harctéren átélt. Most is a Nintendo a kedvence, a Nintendo Switchre megjelent Animal Crossinggal játszik.

„Egy életre szóló rajongássá vált a videójáték”

A 35 éves David Crouse is emlékszik az eredeti Nintendóval kapcsolatos első tapasztalataira. ’89 vagy ’90 lehetett, amikor az apja hazahozta a NES-t (Nintendo Entertainment System), és a Super Mario és a Duck Hunt teljesen elvarázsolta.

Crouse most egy testi fogyatékkal élő veterán és egyben a Stackup veteránszolgálatának igazgatója is, amely egy nonprofit szervezet, mely videójátékokkal próbálja elősegíteni a pozitív mentális egészséget. A szervezet célja, hogy megakadályozza a veterán és az aktív szolgálatot teljesítő katonák és veteránok öngyilkosságát. Crouse-t 2014-ben nyugdíjazták az aktív szolgálatból, előtte tengerész őrmesterként szolgált, ahol egy akna robbanása során elveszítette a bal kezét, a bal szemét, a fogai egynegyedét, és a koponyája és arca is súlyosan megsérült.

Biztos volt benne, hogy akkor és ott meghal. Két évet töltött a marylandi Walter Reed orvosi intézményben, ahol rehabilitálták. Súlyos depressziót okozott neki, hogy saját magát hibáztatta az aznap történtekért.

Crouse PTSD-je sokáig szinte teljesen átalakította a személyiségét: míg régebben imádott bulizni, közösségbe járni, addig a traumája olyan súlyossá vált, hogy komoly szorongás alakult ki benne, ha emberek közé kellett mennie. Emellett először rémálmai voltak, aztán már éjjel nem is tudott aludni.

Hajnalban ébredtem, és órákon át csak a falat bámultam. Aztán végre felkelt a nap.

Csak akkor kezdett fokozatosan kigyógyulni a poszttraumás stresszből, amikor ismét a kezébe került egy Nintendo-kontroller, és a játék segített neki is, hogy PTSD-jéből felépüljön.

„A játék a kezelés része, már nem csak kikapcsolódás”

Michelle Colder Carras a Johns Hopkins Bloomberg Közegészségügyi Iskola kutatója, aki a veteránok kezelésére szakosodott, emellett maga is nagy gémer. Carras számára egészen egyértelmű, hogy a játék a gyógykezelés része, és nem csak szórakozás. Első tapasztalata a veteránok egyedi mentális egészségi kihívásaival kapcsolatban az MMORPG (masszívan többjátékos online szerepjáték) műfajába tartozó World of Warcraft játék közben történt. A játékban a saját virtuális fantasykaraktereket irányító gémerek ún. „szövetségekbe” („guildekbe”) tömörültek, és Carras guildjének vezetője alaposan leszúrt egy 13 éves gyereket: azt kiabálta neki, hogy nem érdekli, ha gyerek, rettenetes játékos, és egyszerűen nem való a szövetségbe.

Carras ezért privátban beszélt ezzel a vezetővel, és hamarosan megtudta, hogy az illető nemrég hagyta el a katonaságot, és azóta rosszul kezeli a dühkitöréseit. A játékot és az általa létrehozott guildet is azért hozta létre, hogy egy katonai jellegű struktúrát alakítson ki, egyben saját démonait is kordában tartsa. Carras ekkor értette meg, hogy a videójátékok képesek egyfajta struktúrát biztosítani azoknak a veteránoknak, akiknek hiányzik a hadsereg rendje. A kutató ekkor kezdett el behatóbban foglalkozni a videójátékok pozitív hatásaival a veteránokra nézve.

Kétféle módszer együttes hatása

2018-ban egy államilag támogatott tanulmányt is írt arról, hogy a játékok hogyan segíthetik a mentális egészségi problémákkal küzdő veteránokat, és arra a megállapításra jutott, hogy az veteránok többféle módon is használják a játékokat a mentális egészségük javítása érdekében: akár másokkal való kapcsolattartásra, a PTSD tüneteinek kezelésére vagy arra, hogy az öngyilkosság vagy a drogok utáni vágyukat legyőzzék, valamilyen értelmes vezetői struktúrát alakítsanak ki, vagy akár munkahelyeket is nyújtsanak a játékokon keresztül. Más kutatók szerint is rendkívül hatékony a veteránok számára az olyan terápia, amely a „prolongált ingerexpozíció” (PE) és a „kognitív feldolgozási terápia” (KFT) módszereit vegyíti egymással. Carras erről a módszerről, illetve ezek videójátékos alkalmazásáról így beszélt:

A PE azért hasznos, mert az emberek ennek köszönhetően átgondolhatják az átélt traumatikus eseményeket, és egyben segít nekik felismerni, hogy ezek az emlékek nem károsak. A KFT pedig arra tanítja a beteget, hogy értékelje a traumája óta felmerült felkavaró gondolatait, különös tekintettel az önmagáról és a világról alkotott negatív felfogás megváltoztatására. Az olyan virtuális kezeléseket, mint a StrongMind, úgy tervezték, hogy mind a PE-, mind a KFT-terápiában segítséget nyújtson.