Virgil
0 °C
3 °C

Így szavaznak a techguruk?

063 1229229179
2020.11.04. 00:45
A leggazdagabbak hallgatnak, a szimplán gazdagok a demokratákat támogatják, az alkalmazottak azt, akit Bernie Sanders helyett lehet. Sok minden változott 2016 óta.

Az Egyesült Államokban az elnökválasztási kampány hajrájához tartozik, hogy befolyásos emberek nyilvánosan lándzsát törnek egy jelölt mellett. A tíz leggazdagabb amerikai közül az idén egyik sem ereszkedett le, hogy megnevezze kedvenc jelöltjét. 

A nagyobb techcégek piaci értéke egy-egy nyugat-európai ország éves GDP-jével vetekszik. A tíz leggazdagabb amerikai a Walmart áruházláncot üzemeltető Walton család tagjain és Warren Buffett pénzügyi befektetőn kívül technikával keresi a zsíros kenyérre valót. A techmogulok és általában az ultragazdagok nem népszerűek, ezért egy nyilvános támogatással többet árthatnak, mint használhatnak. 

Az eggyel alacsonyabb ligában mozgó, de még mindig kőgazdag figurák aktivitását sokkal szívesebben fogadják a jelöltek is. 2016-ban büszkén bejelentette a Netflix, Facebook és Airbnb vezetőinek támogató nyilatkozatait Biden – bár a pénzüket elfogadta –, az idén nem állt elő ehhez hasonlóval. Ez arról árulkodik, hogy a Szilícium-völgy cégeinek megítélése ma már sokkal vegyesebb, mint akár négy éve.

Ködös konkrétumok

Nyilvános melldöngetés nélkül is ismert, hogy a leggazdagabbak listáját vezető Amazon-tulajdonos, Jeff Bezos kőkeményen Donald Trump ellen van. Ebbéli álláspontját leginkább a 2013 óta tulajdonában lévő Washington Post tolmácsolja. A CNN mellett a Washington Post volt Trump „fake news” (hamis hír) miatti felkiáltásainak leggyakoribb oka.

A második leggazdagabb Bill Gates komoly harcot vállalt a Covid–19 ellen, és többször élesen bírálta Trump járvánnyal kapcsolatos tevékenységét. Bill és neje, Melinda ennek ellenére kiismerhetetlenül függetlenek.

A Facebook alapítója, Mark Zuckerberg jó kapcsolatot ápol a jelenlegi elnökkel, és nem is haragítaná magára azzal, hogy mást támogat, annak ellenére, hogy Trump feketékkel kapcsolatos megnyilatkozásait „undorítónak” találja.

Donnie és a haverok

Az elektromos autó reneszánszának paganinije, a Tesla tulajdonosa, Elon Musk – aki épp hogy befért a húsz leggazdagabb amerikai közé – egyelőre nem tudott dönteni. Meggyőződéses környezetvédőként Trump ellen kellene szavaznia, de annyit gazdagodott a kormányzása alatt, hogy mostanában nincs meggyőződve róla, hogy Joe Biden szellemi képességei rendben vannak, így az ő esetében is a Trump-kampánynál a pont.

Az Oracle alapítója, Larry Ellison ritka és egyértelmű kivétel a gazdagok között: Donald Trump régi barátja és támogatója. Ez nem is lehetne másként, hiszen az elnök a kezére játszotta napjaink legnépszerűbb közösségimédia-szolgáltatóját, a kínai TikTokot.

A PayPal-alapító és a Facebook első befektetője- Peter Thiel – Ellisonhoz hasonlóan – szintén elszánt Trump-támogató volt és maradt.

Developers

Ellenpontnak ott van a Microsoft egykori legsikeresebb vezérigazgatója, Steve Ballmer, aki kollégájához, Bill Gateshez hasonlóan pártfüggetlennek nevezi magát. Ballmer felesége azonban félmillió dollárt dobott Biden kampányra gyűjtő talicskájába.

Az érdekesség, hogy miközben a leggazdagabbak – néhány kivétellel – többségében Donald Trump felé húznak, a kisebb techcégek inkább a demokrata jelöltet támogatják, a Szilícium-völgy cégeinek alkalmazottai legnagyobb arányban a már kiesett baloldali jelöltet, Bernie Sanderst támogatták. Nekik most már csak Biden maradt.

Borítókép: Getty Images Hungary / Sergio Flores