Koronavírus adatok

2021. dec. 08.
Oltottak Kórházban Elhunytak Fertőzöttek
Natália
-3 °C
2 °C

Kína globális QR-kódos azonosítással fékezné meg a járványt

2020.11.25. 13:18
Hszi Csin-ping kínai elnök olyan „globális mechanizmust” akar alkalmazni, amely QR-kódokat használna a nemzetközi utazások során.

A kódokat állítólag arra használják majd, hogy az utazók egészségi állapotát leellenőrizzék. Ugyanakkor az emberi jogok szószólói arra figyelmeztetnek, hogy ezeket fel lehet használni „szélesebb körű politikai ellenőrzésre és kirekesztésre” is.

Tovább kell harmonizálnunk a szabályokat és a szabványokat, és »gyorsított utakat« kell létrehoznunk az emberek rendezett közlekedésének megkönnyítése érdekében.

– hangsúlyozta a kínai elnök.

Hszi Csin-ping azon a G20-csúcstalálkozón (a világ 20 legnagyobb gazdasága államfőinek online találkozóján) beszélt a QR-kódokról, amelynek most hétvégén Szaúd-Arábia adott otthont.

Szerinte a kódok felhasználhatók a „nukleinsavteszt-eredményeken alapuló egészségügyi bizonyítványok” felismerésére – derül ki egy a Xinhua kínai állami hírügynökség által közzétett közlemény fordításából.

A kínai elnök azt viszont nem részletezte, hogyan működhet majd az utazási rendszer, vagy mennyire szorosan hasonlítanak a kínai QR-kódos alkalmazásokra, amelyeket a vírus szárazföldön való visszaszorítására használtak az országban.

Reméljük, hogy több ország is csatlakozik ehhez a rendszerhez

– tette hozzá Hszi Csin-ping.

A QR-kód régóta használt technológia, amelyeket mobiltelefonok különféle applikációkkal tudnak beazonosítani. A Kína által február óta alkalmazott rendszer keretében a felhasználóknak

a közlekedési lámpák rendszeréhez hasonló egészségügyi kódokat adnak ki:

a zöld kóddal szabadon lehet utazni, a narancssárga, illetve piros kódok viszont azt jelzik, hogy legfeljebb két hétig karanténra van szükségük.

A kódok egy meglévő nagy adatbázishoz csatlakoznak, amelyet a felhasználók által benyújtott információk alapján folyamatosan frissítenek. A technológiát az Ant Financial pénzügyi technológiai óriás fejlesztette ki, és elérhető az Alipay fő alkalmazáson keresztül, de a konkurens Tencent tulajdonát képező WeChaten is.

Hszi Csin-ping a világgazdaság újbóli megnyitását is szorgalmazta, beleértve a „globális és ipari ellátási láncok” helyreállítását és a „legfontosabb orvosi cikkek kereskedelmének liberalizálását” is.

A sávok újbóli megnyitása továbbra is kihívást jelent a legtöbb ország számára, mivel a betegség megugrása megnehezíti a hatóságok számára az utazási korlátozások feloldását. Például a Szingapúr és Hongkong között nemrég megnyitott folyosót ismét lezárták a hongkongi esetek hirtelen megugrása miatt, pedig már a hétvégén meg kellett volna indulnia forgalomnak.

Trójai faló?

A Human Rights Watch ügyvezető igazgatója, Kenneth Roth egy tweetben óvatosságra intett a kínai elnök javaslatával kapcsolatban:

Az egészségre való kezdeti összpontosítás könnyen a trójai falóvá válhat a szélesebb körű politikai ellenőrzés és kirekesztés érdekében.

Mindeközben Hangcsou városának vezetősége arról beszélt, hogy a QR-kód-alapú szoftver állandó verziójának elkészítését tervezi, amelyet az állampolgárok kórtörténete, állapotfelmérése és életmódbeli szokásai alapján személyes pontszámokhoz rendelnek.

A QR-kódok felhasználása egyébként egészen széles körűvé vált: például Szingapúrban és Ausztráliában a lakosok arra használják, hogy be- és kijelentkezzenek az éppen meglátogatott helyekre, beleértve bevásárlóközpontokat, éttermeket és munkahelyeiket.