Pál
-1 °C
3 °C

Kíváncsi a moderálásra és az algoritmusokra az Európai Bizottság

2020.11.30. 21:55

Az Európai Bizottság egy olyan tervvel állt elő, amely több teret adna az álhírterjesztés szankcionálásának. A közösségi oldalak is szigorúbb ellenőrzés alá esnének – tudta meg a Szabad Európa.

A lap betekintett az Európai Demokrácia Akcióterv névre keresztelt tervezetbe, amelyet december 2-án mutatnak be. A terv azzal a céllal íródott, hogy nagyobb mozgásteret biztosítson az Uniónak az idegen befolyásolási kísérletek ellen. Ez az első alkalom, hogy az Európai Bizottság szisztematikusan is fellépne uniós szinten az álhírek terjesztése ellen.

A tervezet szövege szerint bizonyos külső országok (főként Kína és Oroszország) befolyásolási kampányokat folytattak és álhíreket terjesztettek a koronavírussal kapcsolatban az Európai Unióban és a környező országokban, de szerte a világban is. Ennek célja az lehet, hogy aláássák a demokratikus párbeszédet, szélesítsék a megosztottságot és javítsák a saját megítélésüket.

Az Európai Külügyi Szolgálat (EEAS) csaknem 500 Moszkva-párti álhírt azonosított a koronavírussal kapcsolatban, 2015 óta pedig több mint 10 ezer orosz álhírt fedezett fel.

Az Európai Bizottság azt is lehetővé tenné, hogy a korábbiaknál sokkal szigorúbban ellenőrizzék a különböző közösségi online felületek szerepét az álhírek terjesztésében.

Bár 2018-ban már született egy önkéntes megállapodás az Európai Bizottság és a nagy techcégek (köztük a Facebook, Google és Twitter) között,

az EB elégedetlen az eredményekkel. Azt szeretnék, hogy világos követelmények legyenek, amelyeket konzekvensen ellenőriznek is.

Az előirányzott jogi keretrendszer segítene, hogy számon lehessen kérni a közösségi oldalakon például a moderáció menetét vagy az algoritmusaik működését. A nagy közösségi oldalaknak a törvény értelmében kockázatelemzést is kell majd készíteniük arról, hogy milyen fenyegetést hordoz magában a rendszerük, például az egészségüggyel vagy az emberi jogokkal kapcsolatos területeken.