Zelma, Rajmund
6 °C
11 °C

Idegen technika repült át a Naprendszeren?

2021.01.05. 09:59 Módosítva: 2021.01.05. 10:00
A Harvard asztrofizika-professzorának új könyve szerint az Oumuamua egy idegen civilizáció alkotta tárgy lehetett.

Avi Loeböt kezdettől fogva izgatja az Oumuamua esete.  A Time által a 25 legbefolyásosabb űrkutató szakember közé sorolt, asztrofizikát és kozmológiát kutató elméleti fizikus  január 26-án boltokba kerülő „Földönkívüli: Az intelligens élet első jelei a Földön túl” című könyve is erről szól.

Mint ismert a különös égitestet a hawaii Haleakalā obszervatóriumban pillantották meg 2017. október 19-én, negyven nappal azután, hogy megközelítette a Napot és kifelé tartott a Naprendszerből. Az Oumuamua nevet adták neki, ami hawaiiul előőrsöt vagy felderítőt jelent. Pályája alapján az első emberiség által megismert csillagközi tárgy volt. A becslések szerint 100-1000 méter hosszú és 35-167 méter széles, alakja hosszúkás, színe sötétvörös.

A különös égitest sem gázcsóvát, sem leváló törmeléket nem hagyott, viszont a Napot megközelítve titokzatos módon felgyorsult.

Egyetlen elképzelhető magyarázat volt: a tárgy egy idegen civilizáció által alkotott fejlett technika

– fogalmazott közleményében Loeb professzor, aki úgy vélekedett, hogy az Oumuamua lényegében egy idegen civilizáció közelünkbe tévedt űrszemete lehet. Hozzátette, hogy kissé úgy viselkedünk, mint az ősember, aki csak a követ ismeri, ezért a mobiltelefont is egy különleges kőnek tekintené.

Avi Loeb
Avi Loeb
Fotó: The Washington Post / Getty Images Hungary

A decens és fantasztikus teóriákat kerülő szakma „elvadult spekulációnak” nevezte Loeb felvetéseit, amelyet a laposföld-hívők elméleteihez hasonlítottak. A professzort ez még elszántabbá tette.

A hadseregben úgy mondják, hogy ha jó katona vagy ráveted magad a szögesdrótra, hogy a többiek átkelhessenek, és én hajlandó vagyok rávetni maga a szögesdrótra

– mondta Loeb.

Közölte, hogy a következtetései a rendelkezésre álló adatokon alapulnak. Ezek szerint az objektum alakja és mozgása alapján sem hasonlít az ismert aszteroidákhoz.

Hagyjunk az asztalon minden lehetőséget

– vélekedett Loeb.