Ausztrália megregulázná a Google-t és a Facebookot

Több ausztrál híroldal is azt tapasztalta, hogy az általuk leközölt hírek nem jelennek meg a keresések során, és a Google meg is erősítette, hogy „kisszámú felhasználó számára” blokkolják a szolgáltatásaikat.

A keresőmotor szóvivője azt állította, hogy kísérleteket folytatnak arra vonatkozóan, hogy „mekkora az ausztrál sajtóorgánumok számára nyújtott szolgáltatások értéke”. Hozzátették még, hogy

egyelőre csak tesztekről van szó,

amelyek az ausztrál felhasználók körülbelül 1 százalékát érintik, és februárra elkészülnek a vizsgálatokkal.

A techcégeknek a szellemi tartalom megfizetésére kellene összpontosítaniuk, nem pedig blokkolniuk azt. Ezt üzenem ezeknek a digitális óriásoknak

– nyilatkozta Josh Frydenberg ausztrál pénzügyminiszter.

A nagy technológiai cégeket az ausztrál kormány arra próbálta rábírni, hogy tárgyaljanak az ausztrál sajtóorgánumokkal a platformjaikon megjelenő tartalom megfizetéséről, de eddig csak ellenállással találkoztak a részükről. A Google és a Facebook igazságtalannak nevezte a szabályokat, és kilátásba helyezték, hogy akkor az ország hírkínálatát korlátozni fogják. 

A Facebook például kerek perec kijelentette, hogy egész egyszerűen 

letiltja az ausztrál hírek leközlését, amennyiben az ország pénzt akar kérni értük.

Ha a felek nem tudnak megállapodásra jutni, akkor a kormány által kijelölt döntőbíró dönt majd helyettük. A törvényről egyébként jelenleg az ausztrál szenátus tárgyal, és várhatóan ez év elején szavaznak róla.

A törvényjavaslat kiterjed Ausztrália két közszolgálati műsorszolgáltatójára, az ABC-re és az SBS-re is, és előírja, hogy a Google és a Facebook ossza meg kiadóikkal a hírek felhasználóinak adatait – beleértve azt is, hogy hányan olvasták el vagy nézték meg (videók esetén) az adott híreket.

Ez a rendszer, amelyet bevezetünk, első a világon, és nemcsak a szabályozó ügynökségek, hanem a világ más kormányai is elismerték

– tette még hozzá Frydenberg.

Google-reklámkampány az új törvények ellen

A Google azzal érvel, hogy a változás miatt rosszabbak lennének a keresési szolgáltatásai. Emellett a cég Ausztráliában kiterjedt reklámkampányt is indított, amely azt sulykolja, hogy a törvények mennyire károsak lennének. Ausztrália médiatulajdonosai viszont másként látják a dolgokat.

Az ausztrál nyomtatott sajtóban a reklámbevételek 75 százalékkal csökkentek 2005 óta

– közölte a kormány. Ezt egyértelműen a Google-hirdetések agresszív és hirdetési árakat letörő terjeszkedésének róják fel. Ennek eredményeként az elmúlt években számos ausztrál sajtóorgánum bezárt, vagy munkahelyeket szüntetett meg.

Az oldalról ajánljuk

  • Úszás
Milák minden idők második legjobb idejével nyert 200 pillangón

A szám világrekordja is az övé, Michael Phleps cápadresszben sem úszott jobbat a magyar világbajnoknál.

március 24., 11:58

  • Belföld
A Momentum petíciót indít, hogy maximum 8 évig lehessen valaki miniszterelnök

Az ellenzéki párt egy régi jobbikos javaslatot melegít fel.

tegnap, 16:07

  • Belföld
Csütörtökön végre tavasz lesz

Annyira a szél sem fúj majd.

március 24., 18:24

  • Kultúr
Lakatos Márk: A melegeknek jutalmat kéne adni, mert ők nem szülik tele a Földet

Azoknak meg különösen, akik a heterók eldobott gyerekeit nevelik fel.

március 22., 12:28

  • Belföld
Eddig 60 pedagógus halt meg koronavírus miatt Magyarországon

A PSZ szerint senkit nem szabad visszaengedni a tantermekbe, amíg nincsenek beoltva a pedagógusok és a gyerekek.

március 24., 16:41