Három szonda érkezik a vörös bolygóhoz

Az Egyesült Arab Emírségek, Kína és a NASA űrszondája is eléri hamarosan a Marsot − írja az MTI.

Az Egyesült Arab emírségek és Kína először érik el a vörös bolygót.

A három űrszondát tavaly júliusban néhány napos különbséggel indították útnak, ezért érkeznek meg szinte egy időben. Az űrexpedíciók időzítése nem véletlen: az alatt az egy hónap alatt kell útnak indítani a kutatóhajókat, amikor a Mars és a Föld optimális távolságban van egymástól, ezáltal a megtett utat és a szükséges üzemanyagot is minimalizálni lehet.

Az Amal (Remény) elnevezésű arab űrszonda 22–44 ezer kilométeres magasságban köröz majd a Mars körül, és a bolygó légköri változásait, időjárási jelenségeit figyeli meg. Kína Tianven–1 (Kérdések a mennynek) elnevezésű űrszondája orbitális pályán kering majd a Mars körül, de májusban egy Mars-kutató szondát bocsát a bolygó felszínére.

A NASA missziójának Perseverance marsjárója a Jezero-kráterben landol, egy ősi folyó deltatorkolatánál, ami egy kicsit kockázatos, mivel a talaj sziklás, dombos. Ugyanakkor a tudósok szerint 

megéri a rizikót, mert 3,5 milliárd évvel ezelőtt víz és élet is lehetett ott, és valószínűleg ennek nyomait is meg lehet majd találni a kráter fenekén.

A marsjáró kőzetmintákat gyűjt majd, amelyek a tervek szerint a 2030-as évek elején jutnak el a Földre.

Az oldalról ajánljuk

  • Úszás
Milák Kristóf újabb rekorddal zárta az úszó-ob-t

Cseh László immáron 112-szeres magyar bajnok nagypályán.

március 27., 12:07

  • Belföld
Németh Lajos bejelentette, hogy végre itt a tavasz

A hőmérséklet legalább 15 fokkal haladja meg az elmúlt napokban mért értékeket.

március 26., 15:03

  • Külföld
Deutsch Tamás szerint az Európai Parlament a primitívség új szintjére lépett

Ellenszenvét az vívta ki, hogy a testület kész eljárást indítani az Európai Bizottság ellen a jogállamisági feltételrendszer késlekedése miatt.

tegnap, 08:26

  • Gazdaság
Elhárult az akadály, Mészáros Lőrincé lesz Magyarország legnagyobb földgázelosztója

A Tigáz tartja fenn Magyarország leghosszabb, több mint 33 ezer kilométeres hálózatát.

1 órája

  • Külföld
Saját közösségi oldalt indít Donald Trump

Az új közösségi oldal nem támaszkodik majd az Amazon szervereire.

tegnap, 20:11