Fára mászó kenguruk maradványait fedezték fel Ausztráliában

Egy már kihalt, a fára mászáshoz alkalmazkodott kengurufajt azonosítottak ausztrál kutatók – írja az MTI. Eredményeiket a Royal Society Open Science című folyóiratban ismertették. Natalie Warburton és Gavin Prideaux csaknem két teljes csontvázat és számos koponyacsontot elemezve arra jutottak, hogy ezek a már kihalt kenguruk

alkalmazkodtak a fára mászáshoz azért, hogy hozzáférjenek a talajon mozgó állatok számára elérhetetlen növényi táplálékokhoz. 

A tanulmányozott csontokat még 2002–2003-ban fedezték fel a nyugat-ausztráliai Nullarbor-síkság barlangjaiban.

Szigorúan véve nem Warburton és Prideaux voltak az elsők, akik tudományosan leírták ezt a fajt. Egy már korábban feltárt példányt azonban, néhány fog- és állkapocstöredék alapján, hibásan soroltak be rendszertanilag. A két csaknem teljes csontváz – egy hímé és egy nőstényé – alapján a kutatók most korrigálták a hibát.

Az új állatfaj a Congruus kitcheneri nevet kapta.

Tekintettel arra, hogy mindössze egyetlen csoportot leszámítva a kenguruk és a wallabyk a talajon mozognak, és mivel a fakúszó kenguruk összes faja közeli rokonságban áll egymással, ezért a mostani felfedezés azt jelenti, hogy a fára mászás képessége egynél többször fejlődött ki a kenguruk családfájában.

Warburton szerint a Congruus kitchenerinek szokatlanul hosszú ujjai voltak, amelyek ívelt karomban végződtek, ami lehetővé tette számára az erős szorítást, izmos mellső végtagjaival emelte fel és tartotta meg magát a fákon, míg a többi kenguruhoz képest hosszabb és mozgékonyabb nyaka révén könnyebben mozgatta a fejét különböző irányba, amikor levelek után kutatott.

A felfedezés azért is különleges, mert a Nullarbor-síkságon ma már nincsenek fák, ami azt jelenti, hogy a térség egészen másképpen festett ezeknek a méretes, fára mászó kenguruknak az idején.

Az oldalról ajánljuk

  • Úszás
Milák Kristóf újabb rekorddal zárta az úszó-ob-t

Cseh László immáron 112-szeres magyar bajnok nagypályán.

március 27., 12:07

  • Belföld
Németh Lajos bejelentette, hogy végre itt a tavasz

A hőmérséklet legalább 15 fokkal haladja meg az elmúlt napokban mért értékeket.

március 26., 15:03

  • Külföld
Deutsch Tamás szerint az Európai Parlament a primitívség új szintjére lépett

Ellenszenvét az vívta ki, hogy a testület kész eljárást indítani az Európai Bizottság ellen a jogállamisági feltételrendszer késlekedése miatt.

tegnap, 08:26

  • Gazdaság
Elhárult az akadály, Mészáros Lőrincé lesz Magyarország legnagyobb földgázelosztója

A Tigáz tartja fenn Magyarország leghosszabb, több mint 33 ezer kilométeres hálózatát.

2 órája

  • Külföld
Saját közösségi oldalt indít Donald Trump

Az új közösségi oldal nem támaszkodik majd az Amazon szervereire.

tegnap, 20:11