Könnyebb megelőzni a koronavírus miatti halálozást, ha a műtétre várókat oltják be

Ha a tervezett műtétekre várókat beoltanák a Covid-19 ellen, azzal a SARS-CoV-2-höz, vagyis az új koronavírushoz köthető, operáció utáni fertőzések tömegét lehetne elkerülni egy új angol tanulmány szerint.

Az Egyesült Királyság Nemzeti Egészségügyi Kutatóintézete (NIHR) által finanszírozott kutatást a Birminghami Egyetem tudósai vezették, a British Journal of Surgery című szaklap friss számában jelent meg.  

A tervezett műtétek után a páciensek 0,6-1,6 százaléka fertőződött meg az új típusú koronavírussal. Az operáció utáni 30 napig 4-8-szorosára nő a halálozás kockázata, például egy 70 év fölötti daganatos beteg műtétje után 2,8 százalék az esély, ami 18,6 százalékra nő, ha a beteg megfertőződik.

A tudósok azt számították ki, hogy nagyobb valószínűséggel lehet megelőzni a Covid-19 miatti halálozást a műtétre várók beoltásával, mintha általában a lakosságot oltanák be.

Különösen igaz ez a 70 év feletti daganatos betegekre, akik operáció előtt állnak. Ezt azzal a példával illusztrálták, hogy 1840 embert kellene beoltani a 70 éven felüliek közül, hogy évente egy életet megmentsenek. Ezt az eredményt 351 műtét előtt álló 70 év feletti rákbeteg vakcinációjával is el lehet érni.

Egy év alatt 58 687, Covid-19-cel összefüggő halálozást lehetne megelőzni az operáció előtti védőoltással a tudósok becslése szerint a világon, ez különösen az alacsony vagy közepes jövedelmű országokban lenne fontos.  

A Birminghami Egyetem tudósai által vezetett COVIDSurg Collaborative nemzetközi kutatócsoport 141 582 beteg adatait tanulmányozta, melyek 116 ország – köztük Ausztrália, Brazília, Kína, India, az Egyesült Arab Emírségek és az Amerikai Egyesült Államok – 1667 kórházából származtak.

Az oldalról ajánljuk

  • Úszás
Milák Kristóf újabb rekorddal zárta az úszó-ob-t

Cseh László immáron 112-szeres magyar bajnok nagypályán.

március 27., 12:07

  • Belföld
Németh Lajos bejelentette, hogy végre itt a tavasz

A hőmérséklet legalább 15 fokkal haladja meg az elmúlt napokban mért értékeket.

március 26., 15:03

  • Külföld
Deutsch Tamás szerint az Európai Parlament a primitívség új szintjére lépett

Ellenszenvét az vívta ki, hogy a testület kész eljárást indítani az Európai Bizottság ellen a jogállamisági feltételrendszer késlekedése miatt.

tegnap, 08:26

  • Gazdaság
Elhárult az akadály, Mészáros Lőrincé lesz Magyarország legnagyobb földgázelosztója

A Tigáz tartja fenn Magyarország leghosszabb, több mint 33 ezer kilométeres hálózatát.

1 órája

  • Külföld
Saját közösségi oldalt indít Donald Trump

Az új közösségi oldal nem támaszkodik majd az Amazon szervereire.

tegnap, 20:11