Tekla
5 °C
19 °C

Lehallgatással vádolják az Intelt

2021.04.01. 19:23
A világ egyik legnagyobb processzorgyártójának weboldala titokban a billentyűleütéseket és kurzor mozgást is rögzítette.

Az Egyesült Államokban azzal vádolják az Intelt, hogy megszegte a titkos adatgyűjtéssel és lehallgatással kapcsolatos törvényeket, mivel a weboldaluk rögzíti a billentyűzeten lenyomott gombokat és az egér mozgását is. Az ügy februárban még „csak” a floridai állami bíróságnál landolt az ügy, azóta feljebb került az orlandói szövetségi bíróságra. 

Egy magánszemély perelt

A Register közzé is tette a kérdéses dokumentumot a polgári peres eljárásról, amiből kiderül, hogy egy Holly Londers nevű magánszemély perelte be a céget, azt állítva, hogy miután többször meglátogatta az Intel weboldalát, rájött, hogy olyan kód van az oldalon, amellyel rögzíti a felhasználó tevékenységét. Bár a konkrét szoftvet nem neveztek meg, de egy, az ügyben jártas ügyvéd szerint, hogy egy Clicktale nevű keylogger lehet a ludas.

Az Intel saját adatfelhasználási szabályzata szerint „üzleti működés céljából gyűjt adatokat a szolgáltatás biztosítása érdekében”, és ezzel „többféle adatot, közvetlenebbül szolgáltatunk a cégnek”, ami „segítheti például egy Intel termék megrendelésének folyamatát vagy az ügyfélszolgálat munkáját”.

Nem egyszerű az ügy

Az ügyet továbbá az is bonyolítja, hogy az Intel bizonyos partnereitől is szerezhet adatokat, és nem világos, hogy azok pontosan milyen adatok, és hogyan vethetik össze az általuk tárolt információkkal, illetve mindezt mire használják.

Gunes Acar, a Princeton CITP posztdoktorális kutatója a 2018-as FTC PrivConon arról beszélt még 2018-ban (mely évben egyébként a GDPR rendszere indult), hogy

a weboldal felelőssége, hogy bárhogy, akár weboldalba beépített alkalmazásssal, tájékoztassa a látogatókat az ilyen módon történő adatrögzítésről.

A GDPR-t egyébként már lassan három éve használják Európában, így elég furcsa, hogy pont a világ egyik legnagyobb informatikai cége keveredik egy ilyen ügybe.

(PC Gamer)