Kutyákkal és görényekkel a rágcsálók ellen

A patkányok a véralvadást gátló anyagok miatt napokig szenvednek, mire elpusztulnak. A mérgezett patkányok pedig lelassulnak, ezáltal könnyű célpontjává válnak a háziállatainknak, illetve sok védett ragadozó madárnak is, akik az ilyen állatot elfogyasztva szintén elpusztulnak − mondta Kolozsi-Kecskés Zsófia, a Patkányvadász-csapat egyik tagja a Greendexnek.

A csapat éppen emiatt egy olyan patkányirtási módszert hozott létre, amelyben semmilyen vegyi anyagot nem használnak a kártevők ellen.

ELŐSZÖR A KUTYÁK SEGÍTSÉGÉVEL MEGTUDJÁK, HOGY HOL TALÁLHATÓK PATKÁNYOK A TERÜLETEN, AZTÁN HA FELTÉRKÉPEZTÉK A JÁRATOKAT, GÖRÉNYEKET VETNEK BE ELLENÜK. A GÖRÉNYEK FELADATA, HOGY KIŰZZÉK A PATKÁNYOKAT A JÁRATOKBÓL, A KUTYÁK ELÉ 

− magyarázta a Patkányvadász-csapat tagja, aki elárulta, hogy nemcsak a görényeket és a kutyákat tanítják együttműködésre a „kiképzése” alatt, hanem megtanítják azt is, hogy más állatokra nem szabad rátámadniuk. Ez azért fontos, mert sokszor előfordul, hogy az udvarokon, amelyeken dolgoznak, ló, baromfi, kecske vagy juh is megfordul.

A patkányok nagyon sok betegséget terjesztenek, amelyek az állatokra és az emberekre egyaránt veszélyesek, és mint tudjuk, ezeket az állatokat törvényi kötelesség ritkítani. Kolozsi-Kecskés Zsófia azt is elmondta, hogy azért épp a görényekre esett a választás, mert ez a rágcsálók természetes ellensége.

Az oldalról ajánljuk

  • Belföld
Varga Judit: Az Aranybulla bizonyíték a magyar jogállamiságra

Az igazságügyi miniszter az Európa Tanács féléves magyar elnökségéről beszélt Strasbourgban.

március 31., 18:59

  • Belföld
Ez ám a tavasz, csütörtökön 25 fok lesz!

De azért többfelé beborulhat.

március 31., 16:58

  • Godmode
A John Wick rendezője filmet készít a Ghost of Tsushimából

A tatárokat hazakergető japán szamuráj története a tavalyi év legjobb játéka volt.

március 30., 20:10

  • Kultúr
Nincs alku, a Városligetben nem lesz Nemzeti Galéria

Nincs béke a Ligetben, a választások dönthetik el, hogy kié lesz a grund.

március 28., 19:18

  • Külföld
Görögország mindenfajta vakcinát elfogad, de lehet majd menni PCR-teszttel is

Már készülnek a turistaszezonra.

március 29., 16:40