Át lehet verni a Tesla robotpilótáját

2021.04.25. 09:06
A Tesla járművek robotpilóta funkcióját „be lehet csapni”, hogy vezető nélkül is működjék - állapította meg egy befolyásos amerikai fogyasztói magazin.

A Consumer Reports mérnökei azt állítják, hogy a robotpilóta („Autopilot”) képes vezető jelenléte nélkül is működni. A Model Y-t egy zárt pályán tesztelték, és arra a következtetésre jutottak, hogy a rendszer „könnyen becsapható”.

A cikk néhány nappal a Texasban történt halálos kimenetelű Tesla-baleset után jelent meg. A rendőrség szerint senki sem ült a vezetőülésben. A Tesla robotpilótája a közhiedelemmel ellentétben nem önvezető autó, hanem egy fejlett vezetőtámogató rendszer, amely a Tesla szerint „növeli a biztonságot és a kényelmet a volán mögött”. Magyarán, olyan funkció egyáltalán nincs benne alapból, amely megengedné, hogy vezető nélkül is használhassák – hacsak át nem verik a rendszert. 

„Egyértelműen elégtelen”

A Consumer Reports csapata elmondta, hogy sikeresen - és többször is - rávették az autót, hogy úgy vezessen a tesztpályán, hogy senki sem ült a vezetőülésben.

Értékelésünk során a rendszer nem csak azt nem tudta megállapítani, hogy a vezető figyel-e, de azt sem tudta megállapítani, hogy egyáltalán van-e ott vezető

- mondta Jake Fisher, a Consumer Reports autótesztelési igazgatója.

Kicsit ijesztő volt, amikor rájöttünk, hogy milyen könnyen ki lehetett küszöbölni a biztosítékokat, amelyekről bebizonyítottuk, hogy egyértelműen elégtelenek

- tette hozzá Fisher.

A Tesla honlapján azt írja, hogy az robotpilóta rendszerhez „maximálisan figyelmes vezetőre” van szükség, és a rendszer használata nem teszi az autót autonómmá. A robotpilóta üzemmód néhány biztonsági követelménye: 

a vezető kezét a kormánykeréken kell tartani,

be kell csatolni a biztonsági övet, és nem szabad kinyitni az ajtókat.

Baleseti vizsgálatok

Mint ismert, múlt szombaton két férfi meghalt, miután egy Tesla autó egy fának ütközött és kigyulladt Texasban. Az áldozatokat az első utasülésen és a jármű hátsó ülésén találták meg, ami alapján a rendőrség úgy véli, hogy senki sem ült a vezetőülésben.

A Tesla főnöke, Elon Musk azonban azt mondta, hogy

az eddig visszanyert adatnaplók azt mutatják, hogy a robotpilóta nem volt bekapcsolva. Ráadásul a szabványos Autopilotnak sávhatárokat kellene bekapcsolnia, ami ezen az utcán nem volt. 

Csütörtökön két amerikai demokrata szenátor levelet küldött az amerikai Nemzeti Közúti Közlekedésbiztonsági Hivatalnak (NHTSA), amelyben arra kérte őket, hogy vizsgálják ki a halálos kimenetelű texasi Tesla-balesetet. Blumenthal szenátor és Markey szenátor egy jelentést is kért, amelyben felvázolják, hogyan lehetne megelőzni a jövőbeni baleseteket.

Az Nemzeti Közúti Közlekedésbiztonsági Hivatal 28 olyan baleset ügyében indított vizsgálatot, amelyekben Tesla járművek érintettek.

A Teslát felkereste a BBC, de a cég nem válaszolt a kérdéseikre.

(BBC)



  • Hírek
  • Hírek