Ármin, Pálma
8 °C
28 °C

Freund Tamás: Animáció segítségével követhetők nyomon az oltás utáni folyamatok

2021.05.04. 21:09

A járványhelyzetről és az oltásokkal összefüggésben is kérdezték Freund Tamást, a Magyar Tudományos Akadémia elnökét az Inforádió Aréna című műsorában.

Freund Tamás kiemelte a hiteles információk hozzáférhetőségének szerepét a járványhelyzetben. Elmondása szerint az MTA számos módját megtalálta annak, hogy segítsék a kormányzatot és a társadalmat.

Az információ hitelessége ilyenkor alapvető

 – rögzítette, hozzátéve, hogy az MTA orvosi osztálya rendszeres hírlevéllel, valamint ismertető írásokkal szolgálja ki az ezzel kapcsolatos információéhséget.

Az MTA elnöke beszámolt arról is, hogy a testület Erdei Anna immunológus segítségével készített egy olyan animációt, amely tudományosan, de mégis közérthetően teljesen hűen ábrázolja az oltás utáni folyamatokat.

Nincsenek benne túlegyszerűsítések, mégis közérthetően elmagyarázza, hogy mi is az mRNS-típusú vakcinák hatásmechanizmusa. Hogy ne féljen attól senki, hogy ez megváltoztatja az emberi genomot, ez mind óriási nagy badarság – szögezte le. 

Freund Tamás egyebek mellett arra is kitért, hogy a pandémiás helyzet a különféle alapkutatások rendkívüli jelentőségére is felhívta a figyelmet. Kiemelte Karikó Katalin tudományos munkásságát, aki több mint 30 éve foglalkozik az mRNS-ek élő szövetbe történő bejuttatásával.