Blanka, Bianka
-2 °C
14 °C

Megehető-e a halott űrhajós?

GettyImages-51098550
2021.05.06. 14:40
Egy emberi holttest az űrben komoly probléma, és bár űrhajósoknak még nem kellett küldetés közben megbirkózniuk vele, a dolog elkerülhetetlen, és az űrbéli terjeszkedéssel párhuzamosan egyre gyakoribb eset lesz. Mit kezdhetnek egy holttesttel az űrhajósok? Elengedik, egy zsák jégkását csinálnak belőle, esetleg élelmiszerként hasznosítják?

1969. július 21-én Richard Nixon asztalára két szöveget tett le beszédírója, William Safire. Az Apollo–11 landoló egysége ekkor készült visszatérni a Hold felszínéről. Az amerikaiaknak fel kellett készülniük arra az esetre, hogy a visszatérő egység felrobban, és az űrhajósok sérülten és menthetetlenül a Holdon maradnak.

A sors úgy rendelte, hogy az emberek, akik békével érkeztek a Holdat felfedezni, ott maradnak, hogy békében nyugodjanak

– így szólt volna az amerikai elnök beszéde, ha nem sikerül a felszállás. 

Eddig hárman lelték halálukat a világűrben. A Szaljut 1 űrállomásról visszatérő Szojuz–11 legénysége, Georgij Dobrovolszki, Vlagyiszlav Volkov és Viktor Pacajev a visszatérése során egy szelep hibája miatt a világűr vákuumának voltak kitéve.

Űrkutatás közben összesen tizennyolcan vesztették életüket, jellemzően egész legénységek. Nem szép eredmény, de lehetne rosszabb is, tekintve, hogy az emberiség alig tudott és tud valamit a világűrről, miközben gyakran ül robbanékony rakétákra. A tendencia egyértelmű: minél többet repülünk az űrben, annál többször fogunk szembesülni a kérdéssel, hogy mi legyen halottainkkal a Földön kívül.

Érdekes kérdés, hogy mi történjen egy Mars-küldetésen, ahol mondjuk hónapokig vagy évekig tart visszajuttatni a testet a Földre. Mi van, ha kivitelezhetetlen a test visszahozása?

– tűnődik Paul Wolpe, az Emory Egyetem bioetikusa a Popular Mechanicsnak.

Éjjel az omnibusz tetején

A legrosszabb forgatókönyv, hogy űrséta közben történik valami. Eltalál mondjuk egy mikrometeorit, nem tehetsz ellene semmit. Kilyukasztja az űrruhádat, és másodpercek múlva magatehetetlen vagy.

– mondja Chris Hadfield, a Nemzetközi Űrállomás egykori parancsnoka.

Egy ilyen esetben az űrhajós 15 másodperc után veszíti el eszméletét, megfagyna, de előtte megfulladna. A vákuumnak kitett testrész felfúvódna, mint a lufi, miközben a bőrben található víz és vér porlasztva távozna. 30 másodperccel később összeomlana a tüdő és mozgásképtelenné válna az asztronauta, hacsak nem halott már ezen a ponton.

A Nemzetközi Űrállomáson senki sem halt még meg, és az űrhajósok nem is kapnak ilyen esetre kiképzést. A NASA hivatalos válasza is annyi volt, hogy 

sok eshetőségre van forgatókönyvük, de erre nincs,

az ilyen helyzeteket ugyanis valós időben, a földi irányítás részvételével improvizálva oldanák meg.

Bár a szakmában nem szeretnek a halálról beszélni, Hadfield elárulta, hogy ha a kiképzés programja nem is tért ki erre, azért mégis körbejárják a kérdést.

Chris meghalt. Mit csináljunk. Rögtön dolgozni kezdenek a problémán. Az űrállomáson nincs hullazsák, tegyük űrruhába, és tegyük egy szekrénybe? Mi lesz a szaggal? Küldjük vissza a Földre teherűrhajón? Égessük el a légkörben a hulladékkal együtt? Vagy csak tegyük ki, és hagyjuk, hogy lebegjen?

Egy holttest komoly logisztikai problémát jelent: a gondok közül a biológiai veszélyessége az első, a tárolás helye a második. Hasonló helyzetben egy tengeralattjárón, ahol jellemző, hogy nem tudnak rögtön kikötni valahol, a holttestet a torpedóknál tárolják, ami egyrészt hűvös hely, másrészt viszonylag messze esik a hálóhelyektől.

Suhanni

Az ENSZ-nek vannak űrszemét elleni nemzetközileg is betartott szabályai, de ezek nem vonatkoznak emberi testekre, ezek szabadon engedése az űrben engedélyezett. Persze az így elengedett holttestek – hacsak nem erősítenek rakétát rájuk – önálló égitestekként lebegnének az űrhajó pályáját követve például a Mars és a Föld között.

A NASA 2005-ben megrendelt egy űrtemetkezési tanulmányt egy svéd ökotemetkezési cégtől, a Promessától. A svédek kidolgoztak egy ötletet, amit „Body Backnek” neveztek el, és lényegében fagyasztva szárítás.

A holttestet egy erre szolgáló zsákban 

az űrhajón kívül egy robotkarra függesztenék.

Ezután megvárnák, hogy a test teljesen szilárddá fagyjon, a robotkar vibrálva, apró szilánkokká törné azt. Egy 90 kilós űrhajós testét így 20 kilós kompakt csomaggá alakítanák, amelyet évekig tárolhatnának az űrhajó külsejéhez erősítve.

Olyan eset is létezhet, amikor a haláleset idegen bolygón következik be, és nem érdemes az élők terhére foglalni a helyet, illetve a súlyt a visszatérő rakétán. Ilyenkor a helyi temetők létesítése lehet a megoldás. Pia Interlandi divattervező már megtervezte az első marsi telepesek temetkezési ruháját. A probléma a marsi sírhellyel az, hogy törvény tiltja földi mikrobák behurcolását, ezért minden szondát és Mars-járót többször is fertőtlenítenek indulás előtt. A NASA szerint ezért a hamvasztás a marsi temetkezés egyetlen elfogadott módja. Ugyanakkor lehetséges, hogy egy testnek még hasznát vehetik.

A legrosszabb forgatókönyv

Egyetlen űrügynökségnek sincs hivatalos álláspontja a kannibalizmusról. Paul Wolpe szerint ennek kapcsán megoszlanak a vélemények.

Két megközelítés létezik. Az egyik szerint, bár a testet hatalmas tisztelettel kell kezelnünk, az élet az első, és ha a túlélés egyetlen módja, ha megesszük a testet, az elfogadható, ha nem is kívánatos.

Andy Weir tudományos-fantaszikus bestsellere, A marsi, az emberi Mars-utazás problémáit dolgozza fel – a regény és a valóság cselekménye pedig egymás felé tart. A NASA számára a Holdra való visszatérésről szóló Artemis-program ugródeszka a 2030-ra tervezett emberi Mars-utazáshoz. Egy ilyen út a becslések szerint három évig tart, és minden eshetőségre fel kell készülni, egyebek között arra is, hogy odavész minden élelmiszer.

A marsiban a vészforgatókönyv, hogy az űrhajósok öngyilkosságot követnek el, a kiválasztott túlélő pedig megeszi őket.

Ez egy régi hagyomány. Az embereknél előfordul, hogy öngyilkosság árán mentik a többieket, és az vallásilag is teljesen elfogadható. Nem húzhatunk szalmaszálat, hogy ki lesz, akit megeszünk, de azt, aki ráveti magát a gránátra, hogy mentse a többit, hősnek tekintjük

– mutatott rá Wolpe.

Akármit is hoz a jövő, Wolpe szerint a felfedezőknél a kockázat részét képezi, hogy lemondanak a formális végső tisztességről. Példaként említi a Mount Everestet - a világ legmagasabb hegyén kétszáz test fekszik.

Ha a meg akarod mászni az Everestet, tudod, hogy ha meghalsz, ott maradsz. Ezt el kell fogadnod, mint az Everest megmászásának a velejáróját.

(IGN, New Scientist, Popular Science, Space.com)

(Borítókép: Edwin E. Aldrin űrhajós fényképet készít az Egyesült Államok zászlaja mellett 1969. július 20-án. Fotó: NASA / Getty Images)

Ebben a cikkben a téma érzékenysége miatt nem tartjuk etikusnak reklámok elhelyezését.
Részletes tájékoztatást az Indamedia Csoport márkabiztonsági nyilatkozatában talál.

Indamedia Csoport