Vasárnap hajnalban a Földbe csapódott a kínai hordozórakéta

000 99E22C
2021.05.09. 06:46

Kínai hatósági közlések szerint magyar idő szerint vasárnap reggel 5 óra 24 perckor darabokra hullva visszatért a Földre a kínai Hosszú Menetelés–5B hordozórakéta, amely az épülő kínai űrállomás főmodulját vitte fel április 29-én – derül ki a Reuters cikkéből. 

A hordozórakéta roncsainak nagy része elégett a légkörben, ami megmaradt belőle, az Indiai-óceánba zuhant a Maldív-szigetektől nyugatra, lakott területtől távol.

Az amerikaiak ebből egyelőre annyit erősítettek meg, hogy a Hosszú Menetelés–5B roncsai az Arab-félsziget felett érték el a Föld légkörét. 

A Hosszú Menetelés–5B-t április 29-én indították útnak a Tianhe nevű, ember nélküli főmodullal.

Harminc méterével és 22 tonnájával ez volt a legnagyobb, ember által alkotott szerkezet, amely a Földbe csapódott.

Érkezése azért keltett némi izgalmat, mert az amerikai űrparancsnokság irányíthatatlannak nyilvánította. Becsapódása hatásáról Jonathan McDowell asztrofizikus, a Harvard Egyetem kutatója korábban azt mondta, mintha egy kisrepülőgép zuhanna le, és 160 kilométeres  körzetben szóródnának szét a roncsai.

Ezt a feltevést a kínaiak elutasították, jelezve, hogy a Hosszú Menetelés–5B nem lakott területre fog zuhanni, de éppen ennek a hordozórakétának az elődje volt az, amely 2020. május 22-én lakott területre zuhant Elefántcsontparton az ország második legnagyobb városa, Bouaké mellett. Ekkor több lakóház megrongálódott, csak a szerencsén múlott, hogy senki nem sérült meg.

A Hosszú Menetelés–5B zuhanása – írta korábban a The Guardian – egy másik problémára is felhívja a figyelmet, mégpedig arra, hogy a világűr bolygónkat övező része kezd úszni a szemétben. Az Európai Űrügynökség (ESA) adatai szerint a Föld körüli pályára állított 11 370 műholdból 6900 még mind a bolygó körül kering, de közülük csak 4000 működik. Mivel a sorsukra hagyott szerkezetek egy idő után a darabjaikra törnek, összesen 28 160 darab űrszemét áll megfigyelés alatt. 

(Borítókép: A kínai Hosszú Menetelés–5B hordozórakéta kilövése 2021. április 29-én. Fotó: STR / AFP)

Ebben a cikkben a téma érzékenysége miatt nem tartjuk etikusnak reklámok elhelyezését.
Részletes tájékoztatást az Indamedia Csoport márkabiztonsági nyilatkozatában talál.

Indamedia Csoport