Megelőzhető lett volna a koronavírus-járvány, de mindenki húzta az időt
További Tech-Tudomány cikkek
- Baromság az intelligens gépektől rettegni a Meta MI vezetője szerint
- Élő funkciót végez az élettelen anyag tengeri hőforrásoknál
- Sci-fi filmbe illő módon ellenőrzik a diákokat egy amerikai iskolakörzetben
- Új fejezetet nyitott vasárnap az emberiség a világűr meghódításában
- Megtalálhatták a bitcoin atyját, aki a világ leggazdagabb emberévé válhat
Gyors nemzetközi reakcióval megakadályozható lett volna a Kínából indult koronavírus-járvány kirobbanása nyomán keletkezett globális katasztrófa – erre jutott egy, az Egészségügyi Világszervezet (WHO) által felkért, független szakértőkből álló testület, az Independent Panel for Pandemic Preparedness and Response.
A Financial Times beszámolója szerint a jelentés a világ vezetőit és a WHO-t is elmarasztalja a kirobbant járványra adott késői reakció miatt. A járvány konkrét eredetére ugyan nem tér ki, ám Kína felelőssége így is visszaköszön, ugyanis kritikával illeti a kínai hatóságokat – csakúgy, mint a WHO-t –, amiért túl lassan ismerték fel, hogy a vírus emberek között terjed Vuhanban, ezt követően pedig nem figyelmeztették időben a világ többi részét.
Bírálták azt is, hogy a WHO nem hirdetett korábban nemzetközi veszélyhelyzetet. Ezt ugyanis csak 2020. január 30-án tették meg, világjárványnak pedig csak március 11-én nyilvánították a koronavírust.
Ha az utazási korlátozásokat gyorsabban és szélesebb körűen bevezették volna, az komoly mértékben gátolta volna a vírus gyors terjedését
– közölték a panel társelnökei, Helen Clark, korábbi új-zélandi miniszterelnök és Ellen Johnson Sirleaf, korábbi libériai elnök.
Komoly bírálatot kaptak azonban Európa és Észak-Amerika gazdagabb országai is amiatt, hogy álláspontjuk szerint „elvesztegették 2020 februárját”, ugyanis ez idő alatt nem tettek semmi érdemit a járvány megfékezésére, pedig még mindig lehetett volna. A jelentés szerint csak 2020 márciusában ismerték fel a helyzet súlyosságát, ekkor pedig
őrült tülekedés
kezdődött az egyéni védőeszközökért, a terápiás szerekért és egyéb felszerelésekért.
A jelentés ugyanakkor javaslatokat is megfogalmazott a későbbiekre, például
létrehozna egy globális egészségügyi fenyegetéseket kezelő tanácsot,
és a WHO-nak is több jogot adna arra, hogy az egyes országok kormányainak jóváhagyása nélkül vizsgálódhasson, egyben információt is nyilvánosságra hozhasson a különböző járványos betegségek megjelenéséről. Továbbá egy évi 5-10 milliárd dolláros pénzügyi alapot is létrehoznának, amelyet a felkészültségre költhetnek, sürgős esetben pedig 50-100 milliárd dollárt is lehívhatnak.
A jelentés a WHO tekintélyének és finanszírozásának megerősítését is sürgeti. Ez az egyes tagállamok által fizetett díjak növelését is jelentené.