Fogynak az izlandi gleccserek

2021.06.02. 13:28

Nagyjából 750 négyzetkilométerrel zsugorodtak, vagyis felszíni területük 7 százalékát veszítették el az izlandi gleccserek az elmúlt 20 évben a globális felmelegedés miatt. A Jökull című izlandi tudományos folyóiratban publikált eredmények szerint a szigetország több mint 10 százalékát beborító gleccserek területe 10 400 négyzetkilométerre zsugorodott 2019-ig.

A gleccserekkel borított terület csaknem 2200 négyzetkilométerrel (18 százalékkal) lett kisebb 1890 óta. A kutatók legújabb számításai szerint a csökkenés majdnem egyharmada 2000 óta következett be. Szakértők már korábban figyelmeztettek rá, hogy 

az izlandi gleccserek akár teljesen eltűnhetnek 2200-ra.

A tanulmány készítői szerint Izland gleccserterületeinek változékonysága nagyjából 1890 óta összefügg az éghajlatváltozással.

Az izlandi Okjökull 2014-ben veszítette el gleccser státuszát, a szigetországban elsőként, miután a kutatók megállapították, hogy halott jég alkotja, és már nincs elegendő nyomás, ami mozgassa.

A Nature tudományos folyóirat áprilisban közölt egy tanulmányt, amely szerint a világ 220 ezer gleccserének majdnem mindegyike egyre gyorsabb ütemben veszít tömegéből, a 21. századi globális tengerszint-emelkedés több mint egyötödét adva.

Az amerikai űrkutatási hivatal (NASA) műholdas adatait elemezve a szakemberek megállapították, hogy 2000 és 2019 között a világ gleccserei évente átlagosan 267 milliárd tonna jeget veszítettek. A gleccserek olvadásának üteme élesen emelkedett a vizsgált időszakban – számolt be az MTI.

Klímaváltozás, környezettudatosság, fenntartható jövő.
Ezek nem csak trendi hívószavak, hanem a közös valóság, amiben mindannyian élünk. A Zöld Indexen mi is kiemelt figyelemmel foglalkozunk ezekkel a témákkal. Ha te is fontosnak tartod, hogy azoknak is élhető bolygójuk legyen, akik ma születnek, csatlakozz hozzánk a Zöld Indexen.