Megnyitják az ókori gyorsbüfét Pompejiben
Csütörtökön megnyitják a látogatók előtt azt az ókori gyorsétkezdét, amit tavaly tártak fel Pompejiben – adta hírül a régészeti park igazgatósága nyomán az MTI. A régészek decemberben jelentették be, hogy a Pompejiben folyó ásatásokon egy egész ókori gyorsétkezdét sikerült feltárni, ami páratlanul jó állapotban maradt fenn.
Massimo Osanna, a Pompeji Régészeti Park vezetője akkor elmondta, hogy miközben eddig az ásatásokon nyolcvan falatozó maradványai kerültek elő, először sikerült teljes egészében kiásni a várost egykor betemető vulkáni láva és hamu alól egy úgynevezett „thermopoliumot”, meleg ételeket kínáló étkezdét.
Az ókori gyorsétterem pultjának egy részére 2019-ben bukkantak a régészeti helyszínen. A kutatók azóta szakadatlanul dolgoztak a teljes étkezde feltárásán. Sikerült kiszabadítani a pultot, amelynek tetején széles mélyedésekben tartották a meleg ételeket tároló edényeket, akárcsak egy mai gyorsétteremben, ahol a pultba süllyesztik a leveskonténereket.
A pulton még mindig jól látható a sárga színű festék, valamint egy kakas és egy kacsa freskója. Ezek nemcsak dekorációként szolgáltak, hanem valószínűleg a menüt is reklámozták.
Valeria Amoretti, a pompeji régészcsoport antropológus tagja szerint a freskók részben azokat az ételeket és italokat ábrázolták, amelyeket helyben árultak. A fogásokat tartó edényekben többek között kacsacsonttöredéket, valamint kecske, sertés, hal és csiga maradványait fedezték fel.
Az ókori gyorsétkezde kedvező helyen működött: egy kis térre nyílt, ahol szökőkút is volt, és a közelében egy másik thermopolium is állt.