
Megmérték, milyen hideg volt a jégkorszak a Kárpát-medencében
További Tech-Tudomány cikkek
-
Milyen az élet valójában egy sivatagos bolygón?
- Szinte fillérekért fejlesztettek érvelő mesterséges intelligenciát
- Pehelysúlyban indul, mégis kőkeményet üt az Asus új laptopja
- Utánajártak a tudósok a világegyetemet elpusztító katasztrófának
- Az Apple-felhasználók titkosított adataihoz követel hozzáférést az Egyesült Királyság
Az ELKH Csillagászati és Földtudományi Kutatóközpont Földtani és Geokémiai Intézetének (CSFK FGI) munkatársai vezetésével nemzetközi kutatócsoport vizsgálta az utolsó jégkorszak őshőmérsékleti és csapadékviszonyait a Kárpát-medence déli részén. A kutatást löszüledékekben megőrződött csigahéjak vizsgálatával és a közeli mészkőfülkékben lévő cseppkőkérgek stabilizotóp-összetételei alapján végezték. Legújabb eredményeikről az Amerikai Geofizikai Unió (AGU) által kiadott Paleoceanography and Paleoclimatology folyóiratban publikáltak tanulmányt.
Az Észak-Atlantikumban az utolsó jégkorszakban, ami a mai viszonyoknál sokkal hidegebb éghajlatú időszak volt, jelentős és gyors éghajlati kilengések történtek.
Keveset tudunk azonban arról, hogy ezeknek a gyors klímakilengéseknek milyen hatása volt Európa szárazföldi éghajlatára és ökoszisztémájára
– hangsúlyozta Újvári Gábor, a kutatás vezetője, a CSFK FGI tudományos főmunkatársa.
Ez elsősorban annak köszönhető, hogy a kontinensről alig állnak rendelkezésre pontos őshőmérsékleti becslések olyan klímaarchívumokból, amelyek kora nagy pontossággal meghatározható.
Néha olyan meleg volt, mint napjainkban
A kutatócsoport egyfelől a jégkorszak során felhalmozódott, a szél által szállított porból létrejött löszüledékeket, másfelől az ehhez közel elhelyezkedő cseppkőkérgeket vizsgálta Dél-Magyarországon. Ezen klímaarchívumok kialakulásának pontos idejét, ami a vizsgálatok alapján 31 és 26 ezer év közé esik, radiokarbon és urán-tórium kormeghatározással állapították meg. A löszüledékből kinyert csigahéjak karbonátjának képződési hőmérsékletét úgynevezett kapcsolt izotópos technikával határozták meg.
Az összetételeket a svájci ETH Zürich Geológiai Intézetében mérték meg, ami alapján kiszámítható volt a puhatestűek növekedési időszakára (körülbelül májustól októberig) jellemző átlaghőmérséklet (TM-O). Az elemzések szerint a jégkorszaki klímát főként jellemző hideg időszakok (stadiálisok) során a TM-O 7–14 Celsius-fok között mozgott, ami mínusz 3 és plusz 4 fok közötti éves középhőmérsékleteknek felel meg (a ma jellemző 11 fokhoz képest).
A közbeeső hirtelen felmelegedések során a TM-O elérhette a 16–18 fokot, ami a maihoz hasonló évi középhőmérsékleteket (9–11 fok) feltételez.
A hirtelen, rövid felmelegedési periódusok során tehát a hőmérséklet mintegy 4–7 fokot emelkedett, ami örvendetes módon a cseppkőkéreg oxigénizotóp-összetételi adataiban is rendkívül jól tükröződött
– mondja Demény Attila, az FGI igazgatója, a kutatás cseppkővel kapcsolatos területének a vezetője.
Az óceáni áramlások hatása kimutatható
A fent említett oxigén- és kapcsolt izotópos elemzéseket szénizotópmérések is kiegészítették, amelyek a vizsgált terület szárazsági viszonyaira engedtek következtetni. Ezek révén kirajzolódik, hogy a hirtelen felmelegedések következtében a nyarak szárazabbak és melegebbek voltak, de a teljes év (és főként a téli időszak) nedvesebb volt, míg a stadiális időszakok jóval hidegebbek és éves szinten szárazabbak voltak, ami kedvezett a porfelhalmozódásnak.
Ezeket a gyors éghajlati változásokat a kapcsolt óceáni-légköri átrendeződések okozták, ami arra utal, hogy a jelenkori globális felmelegedés során az Észak-Atlantikum óceáni áramlásaiban bekövetkező változás jelentős hatással lehet hazánk éghajlatára.
