Nehezebb lesz védett amazóniai földeket vásárolni Facebookon

GettyImages-82409550 (1)
2021.10.15. 19:02

Ha valaki tévedt már fel a Facebook Marketplace apróhirdetési oldalra a közösségi oldalon, tudja, hogy az új zoknitól kezdve a használt autóig mindent meg lehet rajta találni. De az talán még a legelvetemültebb apróhirdetőket vagy vásárlókat is meglepte, amikor idén februárban kiderült, az amazóniai esőerdő földterületeit, köztük védett és őslakosok által használt területeket is hirdettek.

A felvásárolható földterületekre az őslakos, faanyag, erdő keresőszavakkal és az Amazonas vidékén fekvő országok beállításával lehetett rátalálni. Ám, ahogy a földügyekre fényt derítő BBC rámutatott, ezek a hirdetések teljesen illegálisak, a hirdetők ugyanis nem rendelkeznek az adott helyhez köthető semmilyen tulajdoni joggal. A hirdetők úgy próbálták meg átverni a helyi törvényeket, hogy a hatóságok által nem ellenőrzött erdőterületeket választottak, majd ott az erdőt kiirtva megművelhető földet alakítottak ki.

A BBC cikke után, amelyből kiderült, hogy a brazil Uru Eu Wau Wau rezervátum területén fekvő földeket hétmillió forintnak megfelelő összegért árulták, a helyi legfelsőbb bíróság vizsgálatot rendelt el, a Facebook pedig megígérte, tesz az ellen, hogy ilyen ne történhessen meg újra, és együttműködik a helyi hatóságokkal a nyomozás során. A Facebook ezenfelül változtat hirdetési szabályzatán, és az ENSZ környezetvédelmi szakértőivel konzultálva megpróbálja kiszűrni az olyan illegálisan meghirdetett földeket, amelyek természetvédelmi területekhez tartozhatnak. A Verge arról ír, a közösségi óriás ezenfelül tervezi, hogy hirdetési rendszerének algoritmusa az ENSZ által biztosított adatbázist is átfésüli majd, egyezéseket keresve a hirdetések és a védett területek között.

Brenda Brito brazil jogász szerint a közösségi oldal lépése önmagában kevés. A Qubit által idézett jogász szerint amíg nincs kötelező szabály arra, hogy pontosan megjelöljék az árusított föld helyét, nincs remény arra sem, hogy sikeresen kiszűrhetők legyenek a védett területeket áruba bocsátó hirdetések. A botrányok övezte Facebook nem akarja a jövőben sem kötelezővé tenni a pontos területmegjelölést hirdetési funkciójában.

(Borítókép: Az Amazonas-esőerdő Brazíliában 2008. június 4-én. Fotó: Per-Anders Pettersson / Getty Images)

Elindult az Indamedia média és marketing-kommunikációs kiadványa.

További szakmai tartalmakért kattints és kövess bennünket!

MEGNÉZEM
Ma is tanultam valamit 5

Megint 150 vadonatúj, izgalmas téma ismét meglepő válaszokkal

MEGVESZEM