Nem titkosítják az üzeneteket a Facebookon és az Instagramon

2021.11.23. 10:17

Csak 2023-ban érkezik meg az a fejlesztés a Facebookra és az Instagramra, ami lehetővé teszi a felhasználóknak az üzeneteik teljes titkosítását.

Az új funkció ellen – talán meglepő módon – sokan tiltakoztak. Elsősorban azok a szervezetek emelték fel a hangjukat, amik a gyermekek érő online zaklatás ellen küzdenek. Az egyik ilyen szervezet, az NSPCC egyenesen úgy fogalmazott, hogy az end-to-end eljárásban, vagyis a teljesen titkosított privát üzenetek a melegágyát jelentenék a gyermekek érő online szexuális zaklatásoknak, mert így a zaklatókat a hatóságok sem tudják észlelni. 

A kritikákra reagálva a Facebook és az Instagram tulajdonosa, a Meta bejelentette, hogy a titkosítást legkorábban 2023-ban vezethetik be (korábban felmerült, hogy akár már 2022-ben is megérkezik a frissítés). Hozzátették: a felhasználói adatok, a tőlük beérkező jelentések, valamint egyéb nem titkosított adatok alapján szerintük ezután is lesz lehetőség arra, hogy észleljék a visszaéléseket.

A cég egy másik szolgáltatásán, a WhatsAppon egyébként már korábban bevezették ezt a fajta titkosítást, az ottani példák alapján látja úgy a Meta, hogy lehet észlelni a zaklatásos eseteket.

(via The Guardian)

Elindult az Indamedia média és marketing-kommunikációs kiadványa.

További szakmai tartalmakért kattints és kövess bennünket!

MEGNÉZEM
Ma is tanultam valamit 1-2-3-4-5

5 könyv
Több mint 600 meghökkentő, érdekes és tanulságos történet!

MEGVESZEM