Koronavírus adatok

2022. jan. 18.
Oltottak Kórházban Elhunytak Fertőzöttek
Piroska
-4 °C
5 °C

Kásler Miklós: Csaknem tízezer embert mentettek meg a vakcinák

DMARC20211014001
2021.11.28. 08:42

Összesen 9500 ember halálát akadályozta meg Magyarországon a koronavírus elleni oltás a harmadik hullám idején – írta Kásler Miklós a Facebookon, amikor bemutatta a Magyarországon használt vakcinákra vonatkozó kutatást.

A miniszter úgy fogalmazott: nemzetközi kontextusban is jelentős eredmény, hogy Magyarországon tudományos igénnyel, 3,7 millió beoltott vizsgálatával tudták elemezni öt különböző vakcina hatásosságát.

A kutatás eredménye egyértelmű: a védőoltások mindegyike 88–98 százalékra emelte az emberek védelmét a betegség halálos kimenetele és 69–89 százalékra a fertőzéssel szemben

– fogalmazott Kásler Miklós. Az is kiderült, hogy a vizsgálati időszak öt hónapja alatt körülbelül 9500 ember halálát sikerült megelőzni a vakcinák révén. Ennek mintegy 40 százaléka Sinopharm- és Szputnyik V vakcináknak köszönhető – írta a miniszter.

Kásler Miklós ugyanakkor azt is leszögezte, hogy a vizsgálatban a harmadik hullám során beoltottak adatait elemezték, így a delta-variáns és az újabb mutáció megjelenése változtathat a viszonyokon.

A harmadik oltásra is szükség van ahhoz, hogy a most publikált 90 százalékos védelmet ismét elérjük a delta-variánssal szemben

– zárta bejegyzését a miniszter.

A halálozás megakadályozásában a Szputnyik V a legjobb, a fertőzés ellen a Moderna véd leginkább

A magyarországi vakcinakutatás eredménye a Clinical Microbiology and Infection című szakfolyóiratban jelent meg, annak részletes eredményeit egy korábbi cikkünkben már bemutattuk. A tanulmány konklúziójában azt írták, hogy a vizsgálat „magas vagy nagyon magas” hatásosságot mutatott mind az öt vakcina esetében a súlyos koronavírusos megbetegedések és halálozások megelőzésében.

A kutatók mindemellett azonban – a beoltott páciensek korát, nemét és az oltás dátumát is figyelembe véve – össze is hasonlították a vakcinák hatásosságát. Leszögezték, hogy – amint Kásler Miklós is említette – a koronavírusban való elhalálozás megakadályozásában eltérő módon teljesítettek a vakcinák. Ebben a mutatóban a Szputnyik V volt a legjobb (97,5 százalék), utána jött a Moderna (93,6 százalék), a Pfizer (90,6 százalék), az AstraZeneca (88,3 százalék), majd a Sinopharm (87,8 százalék).

A koronavírus-fertőzés megakadályozásában viszont a Moderna volt a legeredményesebb vakcina: ennek az oltóanyagnak a hatásosságát 88,7 százalékosra becsülték tekintetben. Utána következett a Szputnyik V (85,7 százalék), a Pfizer (83,3 százalék), az AstraZeneca (71,5 százalék), majd a Sinopharm (68,7 százalék).

Érdekesség, hogy a tanulmányban több kutató mellett Kásler Miklóst és Müller Cecíliát is feltüntették utolsó szerzőként (last author). Ez utóbbival általában olyan embereket szoktak megjelölni, akik ugyan közvetlenül nem vettek részt a vizsgálatban, viszont felügyelték és tanácsokkal segítették a munkát, és/vagy felelősséget vállalnak az eredményért.

(Borítókép: Kásler Miklós. Fotó: Mónus Márton / MTI)



  • Vennék
  • Hírek