- Tech-Tudomány
- moderna
- pfizer
- oltás
- vakcina
- hatékonyság
- koronavírus
- koronavírus a világban
- egészségügy
- covid-19
Nagyobb védettséget nyújt a Moderna a Pfizer vakcinájánál?
További Tech-Tudomány cikkek
- Fehérjéket megfejtő programok kapták a kémiai Nobel-díjat
- AI a magyar vállalatok szemével: lehetőségek és kihívások a mesterséges intelligencia alkalmazásában
- Már csak húsz év, és elbúcsúzhatunk a magyar fenyvesektől
- A mesterséges intelligencia még nem váltotta be a hozzá fűzött reményeket
- A mesterséges neurális háló atyjai nyerték a fizikai Nobel-díjat
Mind a Pfizer-BioNTech, mind a Moderna új koronavírus elleni mRNS-oltása nagyon hatékony a Covid–19 következményei, például a kórházba kerülés és az elhalálozás megelőzésében – állapították meg amerikai kutatók, akik először hasonlították össze a két biotechnológiai cég oltásának hatékonyságát amerikai veteránok egészségi adatainak elemzése alapján.
A kutatók azonban azt találták, hogy a Moderna oltása nagyobb szintű védettséget nyújt, például 21 százalékkal kisebb az igazolt fertőzés kockázata, 41 százalékkal pedig a kórházba kerülés kockázata. A vakcinák hatékonyságát öt Covid–19-hez kötődő következmény alapján mérték:
- az igazolt fertőzés,
- a tünetekkel járó betegség,
- a kórházba kerülés,
- az intenzív osztályra kerülés
- és az elhalálozás.
Az amerikai veteránügyi minisztérium, a Harvard egyetem és a Brigham and Women Hospital szakembereiből álló kutatócsoport a New England of Journal of Medicine című tudományos folyóiratban közzétett tanulmányában 2021. január eleje és 2021. május közepe között a koronavírus elleni oltás első dózisát kapott amerikai veteránok adatait elemezték az alfa-variánsra összpontosítva, amely akkor az uralkodó volt. Több mint 219 ezer Pfizer-vakcinával beoltottat hasonlítottak össze ugyanennyi Moderna oltással beoltottal.
A 24 hetes követési időszakban az igazolt fertőzés aránya a Moderna oltással oltottak esetében 4,52 volt ezer emberenként, a Pfizer-csoportban 5,75, ami 1,23 esettel több ezer emberenként. A kutatók a másik négy következmény esetében is kissé magasabb arányt mutattak ki a Pfizer-vakcinájával oltottak esetében. A tünetekkel járó megbetegedés 0,44 esettel, a kórházba kerülés 0,55 esettel, az intenzív osztályra kerülés 0,010 esettel, az elhalálozás 0,02 esettel volt több a Pfizer-csoport esetében a Modernánál, de ezek a különbségek nagyon kicsik – jegyezték meg a szakemberek.
A kutatás egy utólagos szakaszában bevonták a delta-variánst is, mint uralkodó vírutörzset. Ekkor egy 12 hetes időszakban csupán az igazolt fertőzések arányát vizsgálták, ami a Pfizer esetében ezer emberre vetítve 6,54 esettel volt több a Modernához viszonyítva. Mindkét mRNS-oltóanyagnak nagy a hatékonysága és biztonságossága, mindkettőt ajánljuk bárkinek – írták a kutatók tanulmányukban.
(Borítókép: Pfizer vakcina. Fotó: Michael Ciaglo / Getty Images Hungary)