Európában hamarosan az omikron lesz a domináns variáns
További Tech-Tudomány cikkek
- Tovább csúszik az Apple Intelligence, a vártnál is később jelenik meg
- A mesterséges intelligencia keresztapja is óv a veszélyektől
- Forradalmasíthatja a telefon- és elektromosautó-gyártást egy új akkumulátortechnológia
- A klímaváltozás minden idegen civilizáció veszte?
- Látta már a vizet keletkezés közben?
Az egyetem weboldalán megjelent bejelentésben Richar Neher rámutatott arra, hogy egyelőre kevés az omikron okozta fertőzés a kontinensen, de ha a variáns terjedése ebben az ütemben folytatódik,
az omikron néhány héten belül dominánssá válhat.
Az Egyesült Királyságból és Dániából érkező adatok szerint az omikron okozta fertőzések száma 3-4 naponta a duplájára nő, a terjedési sebessége pedig háromszor akkora, mint az eddig domináns delta variánsnak, mert az oltatlanok mellett az oltottak is megfertőződhetnek.
A BBC arról számolt be hétfőn, hogy már legalább egy ember meghalt az omikron-variáns által okozott betegség következtében. A brit hírügynökség Boris Johnson miniszterelnökre hivatkozva azt írta, hogy ez eddig az első bizonyosan ehhez a variánshoz köthető haláleset a világon.
Neher ezzel kapcsolatban kiemelte, hogy bár az oltás nagyobb védelmet nyújt a delta, mint az omikron ellen,
az oltottak - különösen azok, akik a harmadik, emlékeztető oltást is felvették - még mindig kisebb eséllyel mutatnak súlyosabb tüneteket, akkor is, ha az omikronnal fertőződnek meg.
Neher emellett figyelmeztetett a vakcinák globális elosztásában jelentkező egyenlőtlenségekre, melyeket "a lehető leghamarabb kezelni kell". Ezzel kapcsolatban az Egészségügyi Világszervezet (WHO) is számos figyelmeztetést adott ki, hangsúlyozva, hogy míg több országban mind ez idáig az egészségügyi dolgozók beoltása is várat magára, más államokban már az emlékeztető oltásokat is fel lehet venni.
Hiroshi Nishiura, a Kiotó-i Egyetem professzora szerint 4,2-szer gyorsabban terjed a megjelenésének korai fázisában az omikron-variáns, mint a delta-variáns terjedt ugyanabban a szakaszában. A járványmodellekkel foglalkozó tudós, aki a japán egészségügyi minisztérium szaktanácsadója is, azt mondta: úgy tűnik, hogy az új vírus valóban sokkal fertőzőképesebb az előző változatoknál, és úgy látszik, hogy a vakcinák által nyújtott védelmet is képes megkerülni.
(Borítókép: Emberek sorban állnak, hogy felvegyék a vakcinát 2021. december 13-án. Fotó: Rob Pinney / Getty Images)