Távozik a Meta kommunikációs vezetője

2022.01.09. 16:55

Pénteken jelentette be a Facebook közösségi platform anyavállalata, a Meta, hogy a vállalat kommunikációját vezető John Pinette távozik a cégtől. A távozás miértjére adott válaszban a Reuters hírügynökséggel azt közölte a cég, magánéleti változások állnak a háttérben, melyekről bővebben nem nyilatkozhatnak. A hírt elsőként közlő Wall Street Journal szerint Pinette „menekül az égő házból”, miután 2019 óta több nagy kommunikációs botrány is kitört a Facebook (vagyis Meta) körül.

Pinette helyét átmeneti jelleggel a Meta nemzetközi kapcsolatokért felelős alelnök, Chris Norton veszi át. John Pinette 2019 óta dolgozott a Metánál, akkor még Facebooknál, korábban a Microsoftnál, a Google-nél, illetve Bill Gates innovációs laborjánál, a Gates Ventures-nél dolgozott, mint kommunikációs vezető.

A vállalat termékei körüli botrányok közül a legnagyobbat 2021-ben az egykori dolgozó, Frances Haugen által kiszivárogtatott belsős dokumentumok robbantották ki. Ezekből többek közt kiderült, hogy a cég tudatában volt annak, hogy termékei negatív hatást gyakorolnak a fiatalokra.

Elindult az Indamedia média és marketing-kommunikációs kiadványa.

További szakmai tartalmakért kattints és kövess bennünket!

MEGNÉZEM
Ma is tanultam valamit 5

Megint 150 vadonatúj, izgalmas téma ismét meglepő válaszokkal

MEGVESZEM