Egy tanulmány szerint az AIDS-betegeknél is hatékony az orosz vakcina

GettyImages-1230344872
2022.03.30. 18:39
Oroszország Egészségügyi Minisztériuma és a Moszkvai Egészségügyi Minisztérium közös tanulmánya szerint a Szputnyik V hatékonynak bizonyult az úgynevezett antiretrovirális terápiában (ART) részesülő HIV-fertőzötteknél az eredeti és a delta SARS-CoV-2 variánsok esetében.

A világ egyik legtekintélyesebb orvosi szaklapja, a Lancet közölte az orosz Egészségügyi Minisztérium kutatását a Szputnyik hatásosságáról az AIDS-es betegek körében.

A Szputnyik V az ilyen betegeket a delta-variáns ellen 66,35 százalékos hatékonysággal védte, míg a kórházba kerülés ellen 75,5 százalékos, a közepesen súlyos és súlyos fertőzés ellen 93,05 százalékos védelmet nyújtott. Az eredeti variáns elleni hatékonyság ennél is jobb volt – írja a Menedzsment Fórum.

Az omikronra még nem végeztek kutatásokat, ugyanis a vizsgálat még tavaly nyáron zajlott. A HIV-betegség számos fertőző betegség lefolyását súlyosbítja, beleértve a Covid–19-et is, ezért az AIDS-ben szenvedőknek is erősen javasolt a koronavírus elleni oltás, csakhogy eddig kevés adat állt rendelkezésre, hogy mennyire hatékonyak a vakcinák. A jelenlegi vizsgálatok eredményei alapján azonban egyértelmű, hogy minden HIV-betegnek javasolt az új koronavírus-fertőzés elleni védőoltás.

Orosz AIDS-központokban zajlott a tesztelés

Az Orosz Föderációban 2019 végéig 681 118 főt regisztráltak a területi AIDS-központokban, ebből 24 423 fő moszkvai oltott és be nem oltott HIV-fertőzöttet vizsgáltak 2021 tavasza és nyara között. A kapott adatok azt mutatják, hogy a Szputnyik V hatékonysága az antiretrovirális terápiában részesülő HIV-eseknél az eredeti vírusnál 76,33 százalék, a 350 T-sejttel rendelkező HIV-fertőzötteknél a vakcina hatékonysága 79,42 százalék, sőt, az esetek 90,12 százalékában elkerülték a kórházi kezelést is, és 97,06 százalékban védettek a közepes vagy súlyos betegség kialakulásától. A delta-variáns esetében ebben a csoportban a hatékonyság 65,35 százalékos volt, 75,77 százalékban elkerülte a kórházi kezelést, és a betegeket 93,05 százalékban védte meg a közepes vagy súlyos betegség kialakulásától.

Az Oroszországban bejegyzett, széles körben elérhető Szputnyik V hatékonysága a 2020 végére keringő törzsekkel szemben a 3. fázisú klinikai vizsgálatok eredményei szerint 91,6 százalék, a delta-változatnál pedig közel 80 százalékos volt. Ez egyébként nem meglepő, tekintve, hogy a delta elleni vírussemlegesítő aktivitása 2,6-szor alacsonyabb.

A súlyos betegséget mindenképpen megelőzi 

A kutatás szerint a vizsgálatba bevont, ART-n átesett HIV-pozitív betegeknél a Szputnyik V hatékonysága 76,33 százalék, de a vakcina hatékonysága az egyén immunstátuszától függ.

A HIV esetében még a kezdeti kétadagos oltással sem világos, hogy meddig érvényes a védettség, és egyáltalán nem zárható ki, hogy a HIV-fertőzötteknél az elért védett időszak rövidebb.

Tehát annak ellenére, hogy a delta-variáns elleni epidemiológiai hatékonyság csökkent, különösen az antiretrovirális terápián átesett immunhiányos AIDS-eseknél, a Szputnyik V vakcina a közepesen súlyos vagy súlyos betegségekkel szemben továbbra is elegendő a HIV-fertőzötteknek.

Az elemzők hozzáteszik: hasonló elemzést kell hamarosan elvégezni az azóta megjelent omikron-változat esetében is. Kérdés, hogy az orosz–ukrán háború mennyire szól bele a békeidőben végzett orvosi vizsgálatokba, vagy a tudományos területekre is hatással lesz az Oroszország által kezdeményezett invázió.

(Borítókép: Szputnyik V koronavírus elleni vakcina. Fotó: Alexis Lloret / Getty Images)



  • Hírek
  • Hírek