
Szinte nincs olyan család, baráti társaság, ahol ne lenne legalább egyvalaki, aki valamilyen mentális betegséggel, idegrendszeri zavarral vagy függőséggel küzd. Ez a kötet húsz megrázó igaz történetet tár fel.
MEGVESZEM
Még egy kevés testedzés is jelentősen csökkentheti a depresszió kockázatát egy új tanulmány szerint. Az amerikai Betegség-ellenőrzési és -megelőzési Központ (CDC) szerint akár egy intenzív séta is ellenszer lehet a depresszióra – ismertette az MTI.
A CDC szerint a mérsékelt és az erőteljes testmozgás javítja az alvást, csökkenti a vérnyomást, véd a szívbetegségek, a cukorbetegség és a rák ellen, csökkenti a stresszt, javítja a hangulatot és hatékony a szorongás és a depresszió ellen.
A JAMA Psychiatry folyóirat szerdán közzétett egy elemzést, amiből kiderült, hogy azoknál a felnőtteknél, akik heti 1,25 óra élénk sétának megfelelő fizikai mozgást végeztek, 18 százalékkal alacsonyabb volt a depresszió kockázata azokhoz képest, akik nem mozogtak.
A szerzők szerint heti 2,5 óra intenzív sétával már 25 százalékkal csökkent a depresszió kockázata. A testedzés előnyei akkor mutatkoztak meg leginkább, amikor valaki a teljes passzivitásból mozdult ki azzal, hogy beiktatta a testmozgást az életébe. Az ajánlott szintek feletti testmozgás azonban nem járt további előnyökkel.
Szinte nincs olyan család, baráti társaság, ahol ne lenne legalább egyvalaki, aki valamilyen mentális betegséggel, idegrendszeri zavarral vagy függőséggel küzd. Ez a kötet húsz megrázó igaz történetet tár fel.
MEGVESZEM