Tovább csúszhat, de már horizonton az Apple VR-szemüvege

2022.04.22. 05:40
Elemzői jelentés került ki az Apple következő nagy dobásáról, a kevert valóság headsetről, ami egészen pontos képet rajzol ki a cég új termékéről.

Az Apple az iPhone megjelenése óta hajtja annak sikerét és egyben a céget eltartani képes termékkategóriákat. Természetesen az Apple-nek több nagyobb „slágere” is volt azóta, például az iPad, Apple Watch vagy az Airpods, de egyik sem volt képes meghaladni az iPhone sikerét.

A techvilág komolyan ráfordult az utóbbi években a virtuális és kiterjesztett valóságra, és ebből a tortából az Apple is nagyot szeretne hasítani. A piaci siker komoly akadálya lehet egy-egy ilyen eszköz 3 ezer dollárra (mai árfolyamon egymillió forint fölöttire) saccolt ára, amit az okoz, hogy az Apple csúcsminőségben gondolkodik.

Az eszközt több mint 10 szenzorral szerelnék fel a kamerákat is beleértve, több 8K-s Oled-kijelzővel és a saját piacvezető chipjükkel tervezik piacra dobni. A célcsoport ilyen ár mellett – egy ekkora céghez mérten – viszonylag kicsi. 

Az egyik elemző, Jeff Pu szerint az Apple saját chipje jelentheti a döntő különbséget a konkurens eszközökhöz képest. Mark Gurman jóslatai szerint jó eséllyel az M1 Pro vagy ahhoz hasonló chip kerülhet a headsetbe a 14-16 magos grafikai teljesítménye miatt. A két különösen megbízható elemző, Ming Chi Kuo és Mark Gurman is 2022 késő ősze és 2023 júniusa közé jósolja. Kuo őszi bemutatást és korlátozott készleteket prognosztizált, Jeff Pu ehhez képest beszél csúszásról.

Az új termékkategória a jelentése szerint 2023 első negyedévére várható. A 9to5Mac szerint az a forgatókönyv sem kizárt, hogy a cég bemutatja idén ősszel és jövő év első negyedében kezdi értékesíteni.

Jeff Pu értesülései alapján 1-1,5 millió darab eladására számít a cég. 

A szivárogtatások és elemzői spekulációk egész évben érkeznek különböző Apple-termékekkel kapcsolatban. Abban az időszakban, amikor ilyen távlatba kerül a vállalatóriás új piacra lépése, akkor érdemes igazán figyelni. Még akkor is fontos lehet az Apple megoldása az AR/VR headsetek kapcsán, ha az a legtöbbek számára egyelőre nem lesz megfizethető, ugyanis ilyenkor a teljes piac reagál és mondjuk úgy, „inspirálódik”, valahányszor a vállalat új termékkategóriát indít útnak. Az Apple egy kiterjesztettvalóság-szemüvegen is dolgozik, ennek megjelenését 2025-re várják az elemzők.

(9to5Mac)



  • Hírek
  • Csok