Ennyi volt, nincs többé ingyenes messengerezés mobilnettel

GettyImages-1227794302
2022.06.20. 20:33
Az eddigi szabályozás szerint több üzenetküldő alkalmazást (Facebook Messenger, WhatsApp, Viber, társkereső programok stb.) igénybe vehettek a mobilnetes felhasználók akkor is, ha már kimerítették a havi keretüket. Most egy új törvény miatt ez a lehetőség megszűnik.

Az európai távközlés-felügyelő hatóság (BEREC) a múlt héten frissítette az arra vonatkozó előírásait, és betiltották azt a gyakorlatot, amely bizonyos alkalmazásokat mentesített a szolgáltatók által előírt adatkorlátok alól. A változtatás értelmében

az eddig ingyenesen használható alkalmazások is fogyasztani fogják a mobilnetet.

A hatóság a döntésnél az európai bíróság egyik ítéletére hivatkozott, amely kimondta: sérti a szabad versenyt, ha bizonyos alkalmazásokat a felhasználók ingyenesen igénybe vehetnek, másokat pedig nem.

A döntés kizárólag az európai piacot érinti.

Az Egyesült Államokban például szövetségi szinten még nem merült fel, hogy ehhez hasonlóan módosítanák a feltételeket (sőt, korábban pont egy ezzel ellenkező lépést tett a helyi szabályozó hatóság). Ugyanakkor tagállami szinten Kaliforniában már érvényben van egy olyan szabályozás, amely nagyon hasonlít a mostani európai előíráshoz.

(Borítókép:  Jakub Porzycki / NurPhoto / Getty Images)

Elindult az Indamedia média és marketing-kommunikációs kiadványa.

További szakmai tartalmakért kattints és kövess bennünket!

MEGNÉZEM
Ma is tanultam valamit 5

Megint 150 vadonatúj, izgalmas téma ismét meglepő válaszokkal

MEGVESZEM