Gazdagabbak azok a nők, akik nem házasodnak vagy vállalnak gyereket
További Tech-Tudomány cikkek
A portál szerint az Egyesült Államokban egyre nő azoknak a nőknek a száma, akik csak életük későbbi szakaszában vállalnak gyermeket, vagy egyáltalán nem teszik meg ezt, és mindez az anyagi helyzetükben is megmutatkozik. A Federal Reserve Bank of St. Louis kutatása ugyanis rávilágított arra, hogy a 2019-es adatok szerint
egy szingli, gyermektelen amerikai nőnek átlagosan 65 ezer dolláros vagyona volt.
A szám azért is lehet meglepő, mert ennél még a szingli, gyermektelen férfiak is rosszabbul álltak: nekik a vagyonuk átlagosan csak 57 ezer dollárra rúgott. Mindkét értékhez képest nézve rendkívül alacsony volt az egyedülálló édesanyák helyzete, ők ugyanis átlagosan csak 7 ezer dolláros vagyonról tudtak beszámolni.
A Bloomberg megjegyzi, hogy a gyermekvállalás a koronavírus-járvány előtt is egyre ritkábbá vált az Egyesült Államokban, a pandémia pedig – a jelek szerint – még inkább felerősítette ezt a trendet. Ezzel kapcsolatban idézték a Pew Research Center 2021-es felmérését, amely szerint a 18 és 49 év közti amerikaiak 44 százaléka mondta azt, hogy nem szeretne utódokat – miközben 2018-ban még csak 37 százalék volt az arányuk.
Sok szakértő szerint a gyermekvállalás népszerűsége mögött elsősorban az áll, hogy a családfenntartás költségei egyre inkább nőnek az Egyesült Államokban. A Brookings Institution nevű kutatóintézet például úgy kalkulált, hogy
egy 2015-ben született gyermek felnevelése körülbelül 310 ezer dollárba kerül.
Ráadásul az intézet szerint ebben még nincs benne például a főiskolai oktatás finanszírozásának költsége (amely jellemzően több tízezer dolláros nagyságrendű költség szokott lenni az Egyesült Államokban). Az sem segíti a gyermekvállalás helyzetét, hogy számos statisztikai adat szerint a gyermeket vállaló nők – a gyermeknevelésből adódó pluszterhek miatt – gyakran jóval kevesebbet keresnek azoknál, akik nem vállalnak gyereket.
Mindemellett Melissa Kearney, a Marylandi Egyetem professzora a Bloombergnek nyilatkozva arra is felhívta a figyelmet, hogy a gazdaságiak mellett kulturális okok is vannak amögött, hogy a gyermekvállalás egyre kevésbé „népszerű”. Szerinte nem egyszerűen arról van szó, hogy a mai emberek számára ne lennének fontosak a gyerekek, vagy hogy sokkal drágább és időigényesebb a gyermeknevelés, hanem arról is, hogy a mostani generáció számára ez a kérdés már nem bír akkora fontossággal, mint amekkorával az előzőeknél bírt.