Indul a roham az internet fölötti uralomért

evhr 03037050
2022.10.08. 12:22
A metaverzumra sokan az internetezés jövőjeként gondolnak, főként a Mark Zuckerberg vezette Meta, mely egyfajta előremenekülésként használhatja a platformot.

„A metaverzum tulajdonképpen az internet jövőjéért folytatott harc, azért az uralomért, hogy ki teszi le az internet következő verziójának a szoftveres és hardveres alapjait” – jelentette ki lapunknak Lévai Richárd. A közösségimarketing-specialista hozzátette, a fejlesztés a Meta számára egyfajta előremenekülést jelent, hiszen a cég ugyan meglovagolta a mobilforradalmat, de csak mint felhasználó, és nem mint hardverfejlesztő. Ennek köszönhetően most éves szinten 10 milliárd dollárt vesztenek csak azért, mert az Apple korlátozta az alkalmazások – köztük az olyan közösségi appok, mint a Facebook és az Instagram – adatgyűjtési lehetőségeit.

Ha a Metának azonban most lenne saját mobiloperációs rendszere, illetve saját okostelefon-hardvere, akkor ez nem lett volna akkora probléma, de ezt a lehetőséget elmulasztották, így tulajdonképpen rendkívül kitetté váltak a konkurencia számára. Ezt a hibát pedig vélhetően nem szeretnék még egyszer elkövetni, így az erőltetett menet a metaverzum irányába inkább erről szól.

Átjárható világok halmaza

„A Metaverzum alatt általában egy szabadon bővíthető és korlátlanul bejárható virtuális teret értünk. Olyan, átjárható világok halmazát, amelyek teret adnak a szórakozásnak, a kapcsolattartásnak vagy akár a munkának” – fogalmazta meg röviden a metaverzum jelentését Lévai Richárd. Kicsit jobban körülírva: a metaverzumban található virtuális világok egyike lehet akár a mostani valós világunk, mondjuk, a Föld „pontos” mása, de helye van a metaverzumban teljes fantáziavilágoknak is. Olyanoknak, amikkel már évek óta találkozunk különböző számítógépes játékokban.

„A lehetőségeknek szinte csak a fantázia szab határt, ugyanis azok a cégek, amik a metaverzum technológiai alapjait fejlesztik, általában olyan megoldásokon is dolgoznak, amikkel bárki – szoftverfejlesztők és hétköznapi emberek is – létre tudnak hozni saját virtuális világokat. Úgy, ahogyan weboldalakat és Facebook-oldalakat létre tudnak hozni saját maguknak vagy a cégüknek” – mondta el Lévai Richárd.

A metaverzum kapcsán fontos kiemelni az átjárhatóságot is, ami talán ennek a találmánynak az egyik legfontosabb vívmánya. Erről Lévai Richárd kifejtette: ez annyit takar, hogy a mobiltelefonunkkal (később pedig kiterjesztettvalóság-szemüvegek segítségével) az utcán sétálva valós környezetben jelennek meg virtuális tárgyak vagy információk azért, hogy játszani tudjunk a valós térben, vagy azért, hogy egy közös projekt virtuális elemein tudjunk dolgozni azokkal, akik ott vannak velünk. „A metaverzum egy olyan új világot jelent, ami egyrészről áthelyezi a hétköznapi kapcsolattartást, munkát és szórakozást az átjárható virtuális világokba, másrészt pedig a való világot egészíti ki.” 

Legkevesebb öt év kell ahhoz, hogy a metaverzumban tipeghessünk

Ám mielőtt bárki egy már készen lévő varázslatot látna maga előtt a metaverzum kapcsán, fontos leszögezni, hogy az még nem készült el teljesen. Mark Zuckerberg ugyanis, amikor tavaly novemberben bejelentette, hogy cége beszállt a metaverzumba, 5-10 évet említett azzal kapcsolatban, amíg a fejlesztés a nagy tömegek játszóterévé válik. S hogy miért?

Mert a szoftveres környezet még erősen fejlesztésre szorul, s a teljes élményhez a virtuálisvalóság-eszközöknek és a kiterjesztettvalóság-eszközöknek is nagy mennyiségben el kell terjedniük

– magyarázta Lévai Richárd. Leszögezte, a tervek között szerepel viszont, hogy a hozzáféréshez a telefonunk vagy akár a laptopunk böngészője is elegendő lesz. Ennek egyik előfutára lehet az az ígéret, mely szerint idén ősszel a Horizon Worldsöt (a Meta metaverzumának egyik megoldása) egy egyszerű böngészőből is tudják használni azok, akinek nincsen célhardverük.

És akkor most térjünk vissza kicsit a Meta előremeneküléséhez. „A Facebook már régóta nem az a trendi platform, amire a fiatalabb generáció vágyik, ennek orvoslása pedig nem ér rá 5-10 évig” – hívta fel a figyelmet Lévai Richárd. A problémát tehát rövid távon is orvosolni kell, amit a Facebook- és az Instagram-platformok fejlesztésével, átalakításával próbál megugrani a Meta. A metaverzum viszont csak jóval később lehet/lesz a vállalat segítségére, hiszen azok a fiatalok, akik elsőként ebbe a platformba csatlakoznak majd be, ma még nem interneteznek, inkább a pelenkájukban totyognak.

(Borítókép: Résztvevők a Mobile World Congress barcelonai rendezvényén 2022. február 28-án. Fotó: Northfoto/Xinhua News Agency )

Elindult az Indamedia média és marketing-kommunikációs kiadványa.

További szakmai tartalmakért kattints és kövess bennünket!

MEGNÉZEM
Ma is tanultam valamit 5

Megint 150 vadonatúj, izgalmas téma ismét meglepő válaszokkal

MEGVESZEM