Radikális változás következett be az Apple életében
További Tech-Tudomány cikkek
- Aggasztó levelet küldött a Google a felhasználóknak, ez van a háttérben
- Kiderült, hogy a dinoszauruszok korában még javában voltak vulkánkitörések a Holdon
- Tíz hónapon át, éjjel-nappal megfigyelték a patkányokat, erre nem számítottak a magyar kutatók
- A mikro-RNS felfedezése nyerte az orvosi Nobel-díjat
- Tovább csúszik az Apple Intelligence, a vártnál is később jelenik meg
Az elmúlt hónapokban nem volt egyszerű dolga annak, aki a legújabb iPhone-nal szeretett volna a zsebében mászkálni, a kaliforniai gyártó mobilja ugyanis a készlethiány miatt igazi ritkaságnak számított. Bár sokáig lehetett reménykedni abban, hogy az év végére normalizálódik a helyzet, mostanra bebizonyosodott, hogy ez koránt sincs így – az iPhone 14 Próra és az iPhone 14 Pro Maxra ugyanis továbbra is minimum 4-5 hetet kell várni rendelés után.
Mindennek hátterében a chiphiány áll, mely már a koronavírus-járvány 2020-as berobbanása óta sújtja az ipart, az idei őszi időszak azonban különösen nehézre sikerült, az Apple ugyanis Kínában gyártatja chipjeit, az egyik kulcsfontosságú beszállító, a Foxconn csengcsoui gyárát azonban nemrégiben kénytelenek voltak leállítani a szaporodó koronavírusos megbetegedések, illetve az ott dolgozók folyamatos tüntetései miatt.
Két év múlva már más lesz a helyzet
Ha ugyanis minden a terv szerint halad, a TSMC 12 milliárd dolláros gyára, melyet az Egyesült Államokban, az arizonai Phoenixben építenek, 2024-re elkészülhet, és termelni is fog – méghozzá chipeket, nem kis mennyiségben. A TSMC ugyanis úgy tervez, hogy havi szinten körülbelül 20 ezer chipet fognak legyártani, melyek egyharmadára az Apple már be is jelentkezett felvásárlóként az Nvidia és az AMD mellé.
Az első gyárban eredetileg 5 nanométeres technológián alapuló lapkákat készítettek volna, a techóriások és a vásárlópartnerek nyomása miatt azonban kénytelenek voltak az eggyel fejlettebb, 4 nanométeres gyártási technológiát alkalmazni. A második gyár, mely a tervek szerint 2026-ra készülhet el, egyébként már 3 nanométeres eljárást alkalmazna, a termelést pedig a korábbi éves 240 ezerről 600 ezerre emelné. Az iPhone 14 Próban és az iPhone 14 Pro Maxban jelenleg az A16 Bionic chip ketyeg, mely 4 nanométeres technológián alapszik, a 14-es széria alapmodelljeiben azonban csak az A15, mely még 5 nanométeren készült.
Hasonló a helyzet a cupertinói vállalat Macekbe és iPadekbe szánt lapkáival is, az M1-es és M2-es család tagjai ugyanis jelenleg még mind az 5 nanométeres technológiát használják, míg az Apple Watchokat hajtó S-szériás chipek 7 nanométeren készülnek – egyelőre.
De miért lesz ez nekünk jó?
Mint korábban írtuk, az Apple ugyan Amerikában tervezi a készülékeit, azok gyártását azonban már Ázsiában viszik végbe. Annak köszönhetően, hogy hamarosan elindul az első Apple-chipek helybéli gyártása is, az Apple független tud maradni a külső beszállítóktól, így olyan külső tényezők miatt sem kell majd aggódni, mint például a mostani koronavírus-járvány. A termelés maximális mennyiség persze jelenleg még eltörpül az Apple egyébként milliós éves tételeitől, amennyiben azonban megtérül az almásoknak a hazai gyártás, a jövőben újabb beruházásokba fektethetnek.
Az Apple-szilícium a teljesítmény egy teljesen új szintjét nyitja meg felhasználóink számára. És hamarosan sok ilyen chipre rányomhatjuk a »Made in America« bélyeget. A TSMC arizonai üzemének megnyitása a fejlett amerikai gyártás új korszakát jelzi – és mi büszkék vagyunk arra, hogy az itt készülő chipek legnagyobb felvásárlói lehetünk
– írta az ünnepség után Twitter-oldalán Tim Cook, az Apple vezérigazgatója.
Apple silicon unlocks a new level of performance for our users. And soon, many of these chips can be stamped “Made in America.” The opening of TSMC's plant in Arizona marks a new era of advanced manufacturing in the U.S. — and we are proud to become the site’s largest customer. pic.twitter.com/rBoiEUwZaX
— Tim Cook (@tim_cook) December 6, 2022
(Borítókép: Az Apple egy üzlete Kínában 2012. október 20-án. Fotó: Feng Li / Getty Images)