Bajban a Nintendo Switch, gyűlnek a fellegek a vállalat felett
További Tech-Tudomány cikkek
- Élő funkciót végez az élettelen anyag tengeri hőforrásoknál
- Sci-fi filmbe illő módon ellenőrzik a diákokat egy amerikai iskolakörzetben
- Új fejezetet nyitott vasárnap az emberiség a világűr meghódításában
- Megtalálhatták a bitcoin atyját, aki a világ leggazdagabb emberévé válhat
- Magáncég hozhatja vissza a NASA marsi mintáit
A Nintendo tavaly áprilistól és idén március 31. között – várakozásaiknak megfelelően – 1,6 billió jen bevételt termelt, ami 5,5 százalékos csökkenést jelent az előző évhez képest.
A nettó bevétel 432,7 milliárd jen volt, ami több mint 9 százalékkal kevesebb a tavalyi eredményekhez képest.
A japán játékóriás 17,97 millió darabot adott el a zászlóshajójának számító konzolból, a Nintendo Switchből, míg az előző időszakban több mint 23 millió darabot értékesítettek. Ez azt jelenti, hogy
22 százalékkal kevesebbet sikerült eladni a legutóbbi évben a Nintendo Swith konzolból.
A 2024 márciusával végződő évre a Nintendo már csak 15 millió darab Switch eladására számít.
A vállalat kétszer is kénytelen volt csökkenteni a Switch eladásaira vonatkozó előrejelzéseket az egyre nagyobb csalódásokat okozó ünnepi időszakok után.
Az egykor rendkívül sikeres játék hat éve van a piacon, így nem csoda, hogy már a befektetők sem látnak benne túl nagy potenciált.
A Nintendo próbálkozott életben tartani a játékkonzol frissességét a kompakt méretű Lite és a továbbfejlesztett képernyővel ellátott OLED-verziókkal, de ezek csak rövid távon segítettek az eladások szinten tartásában.
Komoly lemaradás
Mindeközben a cég legnagyobb riválisa, a Sony minden eddiginél nagyobb nyereségről számolt be a március 31-én zárult évről, miután több mint 19 millió példányt adtak el a kétéves PlayStation 5-ből.
A Nintendo részvényei idén 3,6 százalékkal emelkedtek, míg a Sony részvényei 25 százalékkal.
A Sony ráadásul rövid időn belül egy vadiúj konzollal jelentkezhet, ami a PlayStation kézi változata lesz.
Lezárult egy korszak
„A Nintendo Switchnek fantasztikus pályafutása volt, de mára határozottan túljutott a csúcson” – mondta a CNBC-nek Serkan Toto, a tokiói székhelyű Kantan Games játékokkal foglalkozó tanácsadó cég vezérigazgatója.
„Minden játékkonzol ciklusa véget ér egyszer, és eljött az idő, hogy a Nintendo is előálljon valami újjal” – tette hozzá.
A játékóriásnak jelenleg az is gondot okozhat, hogy miként tegyen szert komolyabb nyereségre.
Mint közölték, a szoftvereladások is bezuhantak az utóbbi évben: annak ellenére, hogy olyan erős húzóneveik vannak, mint a Mario vagy a Pokémon, 213,96 millió eladott játékszoftverrel 9 százalékos elmaradásban vannak előző évhez képest.
A lejtő ráadásul nem ért véget: a Nintendo a mostani évre 180 millió darabos szoftvereladást prognosztizál, vagyis további csökkenésre számítanak. A nettó nyereségre vonatkozó kilátásaik sem szebbek, sőt: ezen a téren 21,4 százalékos visszaeséssel számolnak.
Mindeközben a Nintendo valaha volt legnépszerűbb játékának főhőse, Super Mario tarolt a mozikban, és világszerte 375 millió dollárt termelt.