Így nézheti meg, hogy érintett-e a Facebook egyik legkellemetlenebb hibájában
Az elmúlt héten teljesen összezavarodtak a Facebook szerverei, számtalan felhasználó kezdett ugyanis arról panaszkodni, hogy a platform a tudtuk nélkül állt neki barátkérőket küldeni. A Meta elmondása szerint a problémát már orvosolták, ettől függetlenül
felhasználók százezreinek okozhattak kellemetlen pillanatokat.
Mint megírtuk, több embernél előfordult, hogy amikor új emberek profilját nézték, akkor annak a rendszer automatikusan, a felhasználók tudta nélkül barátkérőt küldött.
Egyszerűen ellenőrizhetjük
Árulkodó jel lehet, ha úgy kapunk visszaigazolást, hogy nem is rémlik, hogy az adott embert bejelöltük volna. A hvg.hu összefoglalt néhány lépést, amelyben a Facebook-applikáció legfrissebb elérhető verzióját vették alapul.
Első lépésként az alkalmazás alsó sávjában válasszuk ki az Ismerősök szekciót. Itt azok szerepelnek, akik minket jelöltek be, vagy az ajánlott személyek – de a jobb felső sarokban, a három pontra lépve előugrik egy „Elküldött kérések megtekintése” opció, amit kiválasztva máris láthatjuk, hogy kiknek küldtünk jelölést – írja a hvg.hu.
Hozzátették: amennyiben webes Facebookon szeretnénk megtenni ugyanezt, úgy kattintsunk a bal oldalsávban alapértelmezetten lévő „Ismerős” opcióra. Ha mégsem látjuk, akkor kattintsunk a pöttyös pont alakú, „Az összes” elnevezésű menüre.
Itt már láthatjuk a lehetőségek között az „Ismerős” opciót, alatta az Ismerősnek jelölések lehetőséggel, ahol akár több évre visszamenően is láthatjuk, hogy kiket jelöltünk be. Ezeken a felületeken visszavonhatjuk a kiküldött jelöléseket.