Ez lett volna tehát az Index percről percre közvetítése az Apple szeptemberi bemutatójáról. Köszönjük, hogy velünk tartottak, aludjanak jól!
Bár nehezen vehető észre, élesszemű olvasóink egy pillanat alatt kiszúrták, hogy az iPhone 16 hivatalos reklámvideóját a magyar fővárosban, Budapesten forgatták – legalábbis egy részét.
A reklámfilmet alább tekintheti meg:
Sem dollárban, sem forintban nem változtak a ma bemutatott készülékek árai az előző generációs modellekhez képest – mutatjuk, mivel érdemes számolnia, ha iPhone 16, iPhone 16 Pro, Apple Watch Series 10 vagy AirPods 4 beszerzésén gondolkodik.
iPhone 16 és iPhone 16 Plus
iPhone 16 Pro és iPhone 16 Pro Max
A legdrágább iPhone-ért tehát idén 10 forint híján 800 ezret kell kiperkálni.
Apple Watch Series 10
AirPods 4 és AirPods Max
A bemutatott készülékek előrendelése szeptember 13-án, pénteken indul, míg a hivatalos megjelenésre egy héttel később, szeptember 20-án érdemes számítani.
Hamarosan befutnak a magyar árak is…
Mindig van szebb, jobb, gyorsabb és okosabb: ez jelen esetben az iPhone 16 Pro. Az előlapot ezúttal már 6,3 és 6,9 hüvelykes kijelzők borítják, a panelt körülvevő keret pedig minden korábbinál vékonyabb lett – az Apple szerint ez a legjobb kijelző, amit valaha okostelefonba szereltek.
A készülékek vázát továbbra is titán adja, ami négy színvariánsban lesz elréhető: feketében, fehérben, szürkében és egy bézses („sivatag” fantázianevű) árnyalatban. Az iPhone 16 Próban és iPhone 16 Pro Maxban az új, A18 Pro chip ketyeg, ami nemcsak gyorsabb, mint az előd A17 Pro, hanem energiatakarékosabb is. Ennek köszönhetően az iPhone 16 Pro Max minden korábbi iPhone-nál hosszabb üzemidővel rendelkezik majd.
Kamerák tekintetében újdonság a 48 megapixeles ultranagy látószögű kamera, ahogy az is, hogy a kisebb Pro is megkapta az ötszörös optikai zoomolásra képes telefotókamerát. Az iPhone 16 Prók emellett 4K felbontás mellett is képesek lesznek másodpercenként akár 120 képkockával rögzíteni, ezzel lehetővé téve a lassított moziminőségű videókat.
Frissült a szerkesztő app is, ami olyan újdonságokat kapott, mint például a videók utólagos fps-módosítása,
vagy az Audio Mix, ami a videók hangforrásának módosítását teszi gyerekjátékká. Az iPhone 16 Pro természetesen minden olyan újítást tartalmaz, ami az iPhone 16-ban debütált, a fejlesztések teljes listáját alább találja:
A szivárogtatásoknak megfelelően új hátlapi kameraszigettel, de ezt leszámítva ismerős dizájnnal érkezik az iPhone 16, aminek legnagyobb újítása egyértelműen az Apple Intelligence lesz majd.
A két alapmodell továbbra is 6,1 és 6,7 hüvelykes kijelzővel szerezhető majd be, újdonság azonban, hogy ezek a mobilok is megkapták az iPhone 15 Próban debütált Művelet gombot, illetve ezekben a készülékekben próbálhatjuk ki először az új Kamera gombot, ami az iPhone-ok oldalán kapott helyet – lenyomásával megnyithatjuk a kamera appot és azonnal fotózhatunk, vagy megrékehetjük az Apple Intelligence-t, hogy magyarázza el, pontosan mi is van előttünk.
A felület emellett nyomásérzékeny is, így képes különbséget tenni egy finom és egy erőteljes érintés között, ezzel más lehetőségeket megnyitva.
Az iPhone 16-ok lelkeként az A18-as lapka szolgál, ami az A16-hoz viszonyítva kétszer gyorsabb Neural Engine-nel jelentkezik, így a különféle AI-modellek és persze az Apple Intelligence csak úgy hasít majd a telefonon. Arról, hogy az Apple saját mesterséges intelligenciája mire is lesz képes, ide kattintva olvashat részletesebben.
A kamerák felosztása maradt 48 és 12 megapixeles, minőségük azonban javult a chip képfeldolgozó egységeinek köszönhetően. Újdonság, hogy az ultranagy látószögű egység ezúttal már makroképek készítésére is képes lesz, illetve – ahogy az várható volt – a Spatial Videok is támogatottak lettek.
Az iPhone 16 emellett sokkal jobb hűtéssel, így jobb gamingteljesítménnyel is rendelkezik – az A18-as lapka többek között képes lesz azokat a AAA játékokat futtatni, amikre korábban csak az iPhone 15 Pro és az A17 Pro chip volt képes.
Itt azonban még nem állnak meg az újdonságok: az A18-as chipnek, a nagyobb akkumulátornak és az iOS 18 optimalizálásának köszönhetően az iPhone 16 üzemideje drasztikusan nő az elődökhöz képest. Az új iPhone összes újítását alább találja:
Megismertük az Apple Watchok és AirPodsok új generációját, így már csak az almás telefonok vannak hátra. Pillanatokon belül bemutathatják az iPhone 16-os családot.
USB-C-csatlakozóval és öt új színnel újítja meg az Apple a legdrágább AirPodsot, a fejhallgató ezentúl már éjfekete, kék, lila, narancs és csillagfény variánsokban is elérhető lesz – azonban ezenfelül minden marad változatlan.
Az Apple szerint rendkívül nehéz olyan fülhallgatót készíteni, amit mindenki kényelmesnek talál, azonban szerintük az AirPods 4 új kialakításával nekik most sikerült ezt elérniük.
A készülék belsejében – akárcsak a 2. generációs AirPods Pro esetében – a H2-es chip ketyeg, ami nemcsak a hangzást teszi még személyre szabottabbá, hanem olyan okosfunkciókat is eléhetővé tesz, mint például a bólintás észlelése.
Most először az Apple egy aktív zajszűréssel ellátott alapmodellt is piacra dob, szilikonharangokat azonban ez a készülék sem kap. Az AirPods 4 újításait alább találja:
Az Apple nem látta értelmét annak, hogy új Apple Watch Ultrát adjanak ki idén, így helyette a tavalyi modellt turbózták fel egy új, szaténfekete színvariánssal. Nem dobtunk tőle hátast.
Ahogy az várható volt, az Apple Watch Series 10 nagyobb, 40 százalékkal fényesebb kijelzővel és vékonyabb formatervvel érkezik, emellett pedig egy teljesen új, polírozott alumínium variánsban is elérhető lesz. Ez a kiadás a Jet Black nevet kapta, ami az iPhone 7 tulajdonosok számára már ismerős lehet, a 2016-ban bemutatott iPhone-nál már láthattunk ehhez hasonló színvariánst.
A készülékház 9,7 milliméteresre vékonyodott, ezzel az eddigi legvékonyabb Apple Watch lett. És hogy ezenfelül mi változott? Az új hangszórókon ezentúl már zenét és podcastet is hallgathatunk, az S10-es SiP-nek köszönhetően az óra még intelligensebb, gyorsabb és takarékosabb lett, emellett pedig a töltés is javult – fél óra alatt 80 százalékra tölthetjük az órát.
Az Apple Watch Series 10 legnagyobb újítása azonban az alvási apnoe észlelése.
Az Apple szerint több mint egymilliárd ember küzd a rendellenességgel, ennek ellenére 80 százalékuk nincs hivatalosan diagnosztizálva – az új Apple Watch ebben nyújt majd segítséget. Az Apple Watch Series 10 újdonságait alább találja összesítve:
Tim Cook, az Apple vezérigazgatója hivatalosan is megnyitotta az eseményt, emellett pedig azt is elárulta, hogy a pletykáknak megfelelően új Apple Watchokkal, AirPodsokkal és iPhone-okkal találkozhatunk majd.
Az összeállítás lényege: Apple-termékekkel az élet egyszerűen csak jobb. De hát mi másról is szólna egy Apple-esemény?
Számunkra pedig a kőkemény munka. Ahogy említettük, az eseményt az Apple hivatalos YouTube-csatornáján tudja követni, felületünkön pedig folyamatosan frissülő, rövid összefoglalókkal találkozhat majd a legújabb bejelentésekről.
Bennfentesek szerint egyértelmű, hogy az Apple készen áll bejelenteni egy teljesen új iPad minit, erre azonban legfrissebb információk szerint nem ma este, hanem egy októberi végi/november eleji eseményen fog sor kerülni.
Érdekesség, hogy itt egyébként az iPad mini mellett új, már M4-es chippel szerelt Macek is színre léphetnek majd.
Az elmúlt hetekben számos pletykát lehetett olvasni azzal kapcsolatban, hogy az Apple mit fog bejelenteni idén szeptemberben. Akkoriban még úgy tűnt, hogy valódi termékdömpingre készülhet a vállalat, mostanra azonban egyértelmű lett, hogy egy sokkal szűkebb termékpalettával lesz dolgunk.
Ahogy korábban írtuk, új AirPodsokat, Apple Watchokat és iPhone-okat mutathat ma be az Apple – a legszignifikánsabb fejlesztések az alábbiak lehetnek:
AirPods (4. generáció) és AirPods Max (2. generáció)
Apple Watch Series 10 és Apple Watch SE (3. generáció)
iPhone 16 és iPhone 16 Plus
iPhone 16 Pro és iPhone 16 Pro Max
Az Apple vezérigazgatója X-oldalán jelentkezett be, készen állnak a nagy napra. „Az Apple Park már fénylik” – írta bejegyzésében, utalva ezzel az esemény aktuális szlogenjére.
Apple Park is glowing! #AppleEvent pic.twitter.com/gVgtMbZhaM
— Tim Cook (@tim_cook) September 9, 2024
Néhány percen belül, magyarországi idő szerint 19:00-kor kezdetét veszi az Apple őszi, Fény derül mindenre elnevezésű eseménye, amit az Indexen ezúttal is percről percre közvetítünk.
Bár ilyenkor minden évben azt olvasni, hogy az Apple ezúttal még a megszokottnál is különlegesebb napnak néz elébe – tíz évvel ezelőtt napra pontosan ekkor (2014. 09. 09-én) leplezték le az első Apple Watchot.
Az idei esemény ráadásul duplán rendhagyó: a vállalat általánosságban keddenként tart eseményt, idén azonban egy hétfői napot választottak az új iPhone-ok és a jubileumi Apple Watch bemutatására,
ami minden bizonnyal nem véletlen.
Az új iPhone-ok, AirPodsok és Apple Watchok leleplezését alább követheti figyelemmel az Apple hivatalos YouTube-csatornáján, amennyiben azonban erre nincs lehetősége, akkor se csüggedjen, percről percre közvetítésünkben minden fontos újításról beszámolunk, a lehető leggyorsabban és legtömörebben.