Remekeltek a magyarok a Nemzetközi Mesterséges Intelligencia Diákolimpián
További Tech-Tudomány cikkek
Szenzációs eredménnyel zárta Magyarország az informatikai diákolimpiák sorát a szaúdi Nemzetközi Mesterséges Intelligencia Diákolimpián – derült ki az esemény sajtóközleményéből. A négy magyar versenyző négy medált szerzett az első olyan mesterséges intelligenciára (AI) fókuszáló diákolimpián, amelyen nem csapatban, hanem egyéni versenyzésben mérték össze tudásukat. Az IAIO-t (International Artificial Intelligence Olympiad) az első alkalommal szeptember 8–12. között rendezték meg Rijádban.
A szaúd-arábiai Rijádban lezajlott IAIO egy idén debütált diákolimpia, amelyen országonként négyfős csapatok vehettek részt. A huszonöt országból érkezett száz versenyző mindegyike a mesterséges intelligencia területén szerzett egyéni jártasságáról adhatott számot.
A középiskolás diákokra összpontosító IAIO célja a világ minden tájáról érkező fiatal tehetségek felfedezése és támogatása a mesterséges intelligencia területén.
Ez a nemzetközi verseny lehetőséget kínál a diákoknak ahhoz, hogy megmutassák képességeiket a mesterséges intelligencia olyan szakterületein, mint a számítógépes látás, a robotika, a gépi tanulás, a neurális hálózatok/mély tanulás és a természetes nyelvfeldolgozás.
Magyar sikerek
A magyar diákolimpikonok a Neumann Társaság tehetséggondozási programjában készültek fel a versenyre, az ELTE Informatikai Kar együttműködésével. A magyar diákolimpikonokat az ELTE IK-n rendezett felkészítő tábor rapid válogatóversenyén elért eredményeik alapján választották ki a felkészítők.
Az IAIO 2024-en valamennyi magyar diákolimpikon érmet szerzett:
- Labancz Benedek, a Kecskeméti Bolyai János Gimnázium 12-es tanulója aranyérmet,
- Christ Miranda Anna, a Budapesti Fazekas Mihály Gyakorló Általános Iskola és Gimnázium 12-ese
- és Szilágyi Balázs, a Békásmegyeri Veres Péter Gimnázium 11-ese ezüstérmet,
- Ungár Vince, a Békásmegyeri Veres Péter Gimnázium 10-ese a delegáció legfiatalabbjaként bronzérmet szerzett.
A csapat vezetője Gulyás László, a Neumann Társaság alelnöke és az ELTE IK Mesterséges Intelligencia Tanszékének docense, csapatvezető-helyettese pedig Takács Tamás, az ELTE doktorandusza volt.
A tehetséggondozási program fenntartói és a diákok hálásak a verseny hazai szponzorainak a bizalmukért: a Bosch Magyarországnak, a Google-nek, a G-Researchnek és az AD-DA Kft.-nek.
A verseny első fordulójában elméleti felkészültségükről adtak számot a diákok, míg a második forduló a gyakorlaté volt. Fontos ugyanis, hogy a diákok az új módszerek hátterét is értsék, és alkalmazni is tudják ezeket a módszereket. A jó szereplés nem sikerülhetett volna a sok lelkes önkéntes nélkül, akik részt vettek a felkészítésben – külön szeretném megköszönni Huszár Ferenc (University of Cambridge) munkáját
– mondta el az IAIO-n elért eredmények kapcsán Gulyás László. A Neumann Társaság tehetséggondozási programjával összefüggésben idén tizennyolc érmet szereztek magyar tehetségek a nemzetközi versenyeken.
18 érem 2024-ben
A Neumann Társaság és az ELTE IK tehetséggondozási programja keretében idén összesen három európai és három globális informatikai tanulmányi versenyen vettek részt magyar középiskolások.
A 2024-es diákolimpiai szezon alatt egyénileg, illetve csapatversenyben négy arany-, kilenc ezüst- és öt bronzérmet szereztek a magyar diákok.
A megmérettetések közül négy verseny fókuszált az algoritmikus gondolkodást igénylő készségekre, kettő középpontjában viszont már a mesterséges intelligencia professzionális alkalmazásához kapcsolódó feladatok megoldása állt.
„Korábban nem volt általános, hogy valamennyi versenyzőnk éremmel térjen haza, ráadásul úgy, hogy azok között aranyérem is akad. Nagyon büszke vagyok az IAIO-n elért eredményeinkre, amelynek eléréséhez a tehetséges versenyzők mellett a tehetséggondozó szakosztályunk elhivatott felkészítőmunkájára is szükség volt. A magyar diákolimpikonjaink idei versenyteljesítménye kapcsán meg kell emlékeznünk a májusban elhunyt Zsakó Lászlóról, aki negyedszázados munkával építette fel az IT-versenyrendszert és gondozta műhelyünket, kiváló munkatársakat bevonva. Úgy gondolom, az idén szüretelt 18 magyar érem a Laci által elvetett mag gyümölcse” – kommentálta az idei eredményeket Beck György, a Neumann Társaság elnöke.
A Neumann János Számítógép-tudományi Társaság a legnagyobb múltra visszatekintő hazai informatikai szervezet. 1968-as megalapítása óta kiemelkedő szerepet vállal a digitális esélyegyenlőség megteremtésében. Tevékenységei között kiemelt az informatikai tehetséggondozás, melynek jegyében évtizedek óta fő szervezője a Nemes Tihamér Versenyeknek és a Kovács Mihály Országos Grafikus Programozási Versenynek, illetve felkészítője a diákolimpiákra utazó csapatoknak. A nemzetközi bizonyítványt nyújtó ECDL/ICDL vizsgarendszer meghonosítója és működtetője. A szegedi Szent-Györgyi Albert Agorában található Informatika Történeti Múzeum alapítója és fenntartója. A társaság célja, hogy a digitális világ GPS-eként segítse a tájékozódást az információs társadalom világában.