
Jön a biometrikus fizetés, hamarosan arcfelismerővel és tenyérrel is egyenlíthetjük a számlát
További Tech-Tudomány cikkek
-
Szinte fillérekért fejlesztettek érvelő mesterséges intelligenciát
- Pehelysúlyban indul, mégis kőkeményet üt az Asus új laptopja
- Utánajártak a tudósok a világegyetemet elpusztító katasztrófának
- Az Apple-felhasználók titkosított adataihoz követel hozzáférést az Egyesült Királyság
- Megtalálták a tehenek Szent Grálját, ezek lehetnek az év legfontosabb technikai áttörései
A JP Morgan amerikai nagybank bemutatta, és a tervek szerint idén az Egyesült Államokban már piacra is dobja két szabadalmaztatott, új fejlesztésű biometrikus fizetési terminálját – jelezte a Portfolio a Finextra cikke alapján.
A cikk szerint a JP Morgan fizetési üzletága már több mint egy éve folytat kísérleti projekteket a biometrikus fizetési technológia terén, azzal a céllal, hogy széles körben bevezesse azt kiterjedt kereskedői ügyfélbázisában.
Beépített arcfelismerő és infravörös tenyérvéna-kamerák
A vállalat két új eszközt mutatott be:
- a JP Morgan Paypadet, egy fizetésekre fejlesztett tabletet,
- valamint a JP Morgan Pinpadet, egy fizetési terminált.
Az új eszközök lehetővé teszik a kereskedők számára, hogy biztonságosan fogadjanak el különböző fizetési módokat. Ezek közé tartozik a chipes, az érintés nélküli, a hagyományos lehúzásos, valamint a QR-kódos fizetés.
Az igazi újdonságot a beépített arcfelismerő és infravörös tenyérvéna-kamerák jelentik, amelyek biometrikus hitelesítést tesznek lehetővé.
A Goode Intelligence piackutató cég előrejelzése szerint a biometrikus fizetések piaca jelentős növekedés előtt áll. A Paypad és a Pinpad a tervek szerint 2025 második felében jelenik meg az Egyesült Államokban, és a nemzetközi bevezetést is tervezik.
A globális biometrikus fizetések értéke 2026-ra várhatóan eléri az 5,8 milliárd dollárt, a felhasználók száma pedig meghaladhatja a hárommilliárd főt – áll a cég jelentésében.
Korábban megírtuk, hogy Magyarországon a qvik tavaly szeptember elsejétől már elérhető minden banki ügyfél számára, ami magában foglalja a QR-kódon, deeplinken (applikáción belüli), NFC-n (érintéses fizetés) és a fizetési kérelmen alapuló fizetési megoldásokat is. Erről részletesen Bartha Lajos, a Magyar Nemzeti Bank pénzügyi infrastruktúráért és bankműveletekért felelős ügyvezető igazgatója beszélt lapunknak.
