
Ennyiért igazán megéri a Xiaomi új fülese

További Tech-Tudomány cikkek
A Huaweihez és a Samsunghoz hasonlóan az év elején a Xiaomi is termékdömpinggel állt elő, aminek középpontjában az új Redmi-készülékek álltak. Bemutatkozott a Redmi Note 14-es széria, melléjük pedig érkezett néhány kiegészítő is, elsősorban a Redmi Buds 6-os fülesek. Hogy itt pontosan mi járt a Xiaomi fejében, azt mi magunk sem tudjuk, egy dolog viszont biztos: az új termékpalettán nehezebb kiigazodni, mint egy egyetemi matekfeladványon – Buds 6-ból például öt különböző modellt is kiadtak.
A kategória alját a vidám színekben tetszelgő Redmi Buds 6 Play képviseli, ezt követi a Buds 6 Active, aminek megjelenése az alap Buds 6-ra hasonlít. Bár azt hihetné, hogy a legolcsóbb tag a Buds 6 Lite lesz, ez nem így van, ez a készülék a paletta közepén helyezkedik el – ha az árazást vesszük figyelembe –, megjelenésében pedig a Buds 6 Prót idézi. Ezzel szemben a Buds 6 és a Buds 6 Pro egyáltalán nem hasonlítanak egymásra, árban pedig csak pár ezer forint választja el őket. Teljes tehát a katyvasz, lányos zavarunkban először azt sem tudtuk, melyik modellt teszteljük – végül viszont a Buds 6 Próra esett a választásunk.
Letisztult megjelenés hasznos extrával
A készülék egy fehér dobozban érkezik, amiben a füleseken és a töltőtokon felül némi használati utasítást és egy USB-C-s töltőkábelt találunk. Adapter nincs, vannak viszont még S és L méretben elérhető extra szilikonharangok, amiket könnyen cserélhetünk a fülhallgatókon – alapértelmezetten az M-es méret található meg rajtuk. Bár ez nem a legnagyobb választék, ebben az árkategóriában már az is pluszpontnak számít, hogy vannak opcióink.
A töltőtök megjelenése letisztult, leginkább az Apple-féle AirPodsok kinézetét idézi. Előlapján egy vízszintes csíkot találunk, ami felvillan, ha felnyitjuk a tok fedelét, emellett pedig azt is képes jelezni, hogy éppen milyen a fülhallgató töltöttsége. Bár egy apró részletről van szó, a tesztidőszak alatt rendkívül hasznosnak találtuk jelenlétét – abszolút olyan fejlesztés, amit érdemes lenne más gyártóknak is másolniuk.

A fülhallgatók könnyűek, csepp- és porállóak (IP54), kényelmesen illeszkedtek a fülembe. A Buds 6 Prót bármilyen Bluetooth-kompatibilis készülékkel párosíthatjuk, ehhez még alkalmazás letöltésére sincs szükség – de ha szeretné személyre szabni a hallgatási élményt, az Androidra és iOS-re is telepíthető Xiaomi Earbuds app lesz a segítségére. Itt amellett, hogy részletesebb információkat kaphat a fülhallgatók állapotával kapcsolatban, a zajszűrés mértékét is állíthatja – a Buds 6 Pro ugyanis ára ellenére még ezzel is rendelkezik.
De hogy szól?
A Buds 6 Pro lelke egy 11 milliméteres, titánmembrános, dinamikus meghajtó, illetve két darab 6,7 milliméteres, piezoelektromos, kerámiameghajtó. Pluszpont, hogy a készülék támogatja a LDAC kodeket (így a Hi-res audiót), és a fejkövetéses térbeli hangzást is – mindezek ellenére viszont a fülesek pontosan úgy szólnak, ahogy azt egy 30 ezer forint körüli terméktől elvárhatjuk. A középtartomány meglepően tiszta, és még a magasok esetében is, mondhatni, jó a helyzet, bár néhol itt már elvérzik. Az igazi gond – ahogy az lenni szokott – mégis a mélyek esetében van, a Buds 6 Prót vájt fülűek és audiofilek semmiképp se válasszák.
A nagy többség számára viszont rendkívül jó ár-érték arányt szolgáltathat, főleg hogy a fent említett extrák mellett még a telefonhívások minősége is teljesen rendben van.
Visszatérve a zajszűrésre: bár a Redmi Buds 6 Pro értelemszerűen nem fogja tudni felvenni a versenyt a 100 ezer forintot karcoló csúcskategóriás fülesekkel, zajkioltása így is elismerésre méltó. Az iroda zaját például remekül kiszűri, de zenehallgatás mellett az utca nyüzsgését is képes egy gombnyomásra eltüntetni.

Ami pedig az üzemidőt illeti: a tokban egy 480 milliamperórás telep kapott helyet, míg a fülesekben egy-egy 54 milliamperórás aksi pihen. Ezzel a Xiaomi szerint akár 9,5 órán keresztül is hallgathatunk megállás nélkül zenét, ami a tapasztalataink alapján akár még igaz is lehet. Be kell vallanunk, hogy saját mentális és fizikai egészségünket szem előtt tartva közel tíz órán keresztül egyszer sem viseltük megállás nélkül a füleseket; egy átlagos háromórás zenehallgatási menet után viszont csak 60 százalék körülire merültek a fülhallgatók, így bátran kijelenthetjük, hogy a Buds 6 Pro üzemideje kiváló. Azt viszont érdemes figyelembe venni, hogy bekapcsolt zajszűréssel ezek az értékek drasztikusan csökkenhetnek. Tapasztalataink alapján a töltőtok még legalább háromszor tudja feltölteni a füleseket, így átlagos használat mellett akár egy hetet is kibír anélkül, hogy áramforráshoz kellene csatlakoztatni.
Összegezve
Mindent összevetve tehát egy remek ár-érték arányú fülhallgatót kapunk a Xiaomitól – ha fontos az alacsony ár, a Buds 6 Próban nem igazán fog csalódni. A készülék ajánlott fogyasztói árát 35 ezer forintra lőtte be a gyártó, különböző viszonteladóknál azonban már 25−30 ezer forint között is beszerezhető, ami a következő hónapokban vélhetően tovább mérséklődik majd. A készülék űrfekete, levendulalila és gleccserfehér színekben érhető el – nálunk az utóbbi modell járt.
(Borítókép: Papajcsik Péter / Index)
