Lerántotta a leplet mesteri tervéről a Honor

IMG 8373
2025.03.03. 15:52
A Honor a 2025-ös Mobile World Congressen hivatalosan is bejelentette legújabb mesteri tervét, az Alpha Plant, amely egy ambiciózus, háromlépéses vállalati stratégia a mesterséges intelligenciával új korszakot nyitó eszközök fejlesztésére. Röviden és tömören az Alpha Plan célja, hogy a Honort okostelefon-gyártóból vezető AI-eszköz-ökoszisztéma-vállalattá alakítsa, és ezzel új korszakot nyisson az iparágban.

James Li, a Honor újdonsült vezérigazgatója szerint az AI forradalma átalakítja a mindennapokat, a produktivitást, sőt a kultúrát is. „Egy intelligens világ közeledik, amelyhez mindannyiunknak alkalmazkodnunk kell, hogy maximalizálhassuk az emberi lehetőségeket” – fogalmazott Li a gyártó barcelonai sajtóeseményén, ahová az Index is meghívást kapott.

A stratégia három szakaszból áll, amelynek első lépése az intelligens okostelefonok fejlesztésére összpontosít. Az Alpha Plan három etapja a következő lesz:

  • Az AI-asszisztensek korszaka: Az AI-asszisztensek fejlesztése, amelyek képesek valós időben integrálni a felhasználói adatokat, segítve ezzel a hatékonyabb szervezést.
  • A fizikai AI korszaka: Az AI-vezérelt eszközök fejlesztése és az ökoszisztéma megnyitása, amely iparági határokon átnyúlik.
  • Az AGI (Artificial General Intelligence) -korszak: Az emberi lehetőségek kitágítása a mesterséges intelligencia segítségével.

A Honor a következő öt évben több mint 10 milliárd dollárt készül befektetni AI-fejlesztéseibe, hogy elősegítse az ökoszisztéma nyitottabbá tételét és a piaci innovációt – tehát látszólag rendkívül komolyan gondolják elképzeléseiket. Kérdéses azonban, hogy ezeket a nagy szavakat hogyan tudják majd a gyakorlatba átültetni.

Az esemény végén a Google, a Qualcomm, az Orange, a Telefónica, a CKH Group és a Vodafone vezetői is csatlakoztak a Honor vezérigazgatójához, hogy szimbolikusan megnyissák az AI-eszközök új korszakát. A cél tehát egy globális, nyitott AI-ökoszisztéma kialakítása, amely minden felhasználó számára elhozza az intelligens technológia előnyeit. Ha minket kérdez, ez rendkívül disztópikusan hangzik.

Hardveres újdonságok is érkeznek, csak nem hozzánk

Az MWC-n leleplezett mesteri terv mellett néhány hardveres újdonságot is bemutatott a gyártó. Ilyen a MagicBook Pro 14 laptop, amely a Honor szerint rekorderedményeket ér el akkumulátoridejében, vagy a Honor Pad V9 tablet, amely AI-alapú tanulási és irodai funkciókat kínál. Az AI-alapú fordítással érkező Earbuds Open fülhallgató és a hosszan tartó akkumulátorral felszerelt Watch 5 Ultra okosóra szintén kifejezetten érdekesnek bizonyul – hátrány viszont, hogy a felsorolt négy eszköz közül egyelőre egyik sem érkezik Magyarországra.

(Borítókép: Gábor Zoltán / Index)

Weiler

Weiler Péter képzőművész munkássága és portfóliója mesterséges intelligenciával fűszerezve.

MEGVESZEM
Ma is tanultam valamit 1-2-3-4-5

5 könyv
Több mint 600 meghökkentő, érdekes és tanulságos történet!

MEGVESZEM