
Közzétette jelentését a Netflix, de kihagytak egy eddig mindig közölt adatot
A világ egyik legnagyobb streamingszolgáltatójának a nyeresége 2025 első negyedévében 25 százalékkal nőtt, köszönhetően a sikeres kínálatnak és az áremeléseknek. A cég részvényenként 6,61 dollárt ért el az elemzők által várt 5,68 dollárhoz képest. A bevétel ezzel 10,5 százalékkal emelkedett, ez pedig már az előrejelzéseket is igazolta.
A Portfolio hívta fel a figyelmet, hogy a Netflix most először tette közzé úgy a pénzügyi jelentését, hogy abban nem közölte az előfizetői számát. A vállalat közlése szerint ezzel a lépéssel azt szeretnék elérni, hogy a befektetők a hagyományosabb pénzügyi mutatók alapján ítéljék még a vállalat sikerét, amit korábban az előfizetési adatok alapján tettek meg.
A pénzügyi jelentés a tőzsdén is meglátszott: a Netflix részvényeinek árfolyama a zárás utáni kereskedésben 3 százalékkal emelkedett, ezzel a 2025-ös évben már 9 százalékos pluszban vannak. Az elemzők azonban visszaesést jósolnak, szerintük az amerikai áremelések miatt a növekedés lassulni fog az év további részében. Az előfizetők száma növekedésének lassulása miatt a streamingszolgáltató a jelenlegi ügyfelekből igyekszik még több profitot kicsikarni hirdetésekkel, valamint a már említett áremelésekkel.
A Netflix saját prognózisában 11 milliárd dolláros bevételt és 7,03 százalékos részvényenkénti nyereséget jósol a második negyedévre, felülmúlva a Wall Street várakozásait.
