
Már májusban a Nemzetközi Űrállomásra indul az új magyar űrhajós
„Hivatalosan is megtörtént a bejelentés, az Axiom-4 küldetés legénysége, köztük Kapu Tibor magyar kutatóűrhajós, 2025. május 29-én elindul a Nemzetközi Űrállomás fedélzetére” – közölte kedden Ferencz Orsolya a HUNOR – Magyar Űrhajós Program Facebook-oldalán.

Az űrkutatásért felelős miniszteri biztos hangsúlyozta: „E történelmi pillanattal egy közel kétéves magyarországi kiválasztási és kiképzési, majd az Amerikai Egyesült Államokban folytatott nyolc hónapos küldetésspecifikus felkészülési folyamat zárul le.”
Ferencz Orsolya kiemelte: „Az amerikai kiképzési programban a NASA, a SpaceX és az Axiom Space legszigorúbb feltételeit is teljesítve, Kapu Tibor és tartalékosa, Cserényi Gyula a világ élvonalába emelkedett. A kiképzést befejezve Kapu Tibor kutatóűrhajós készen áll a küldetésre. Magyarország ebben a tudományos programban ismét bizonyítani tudja kitartását és elkötelezettségét. A magyar zászló sok évtized után újra a világűrbe emelkedik.”
Lapunk korábban interjút készített az akkor még négy főt számláló űrhajósjelölti csapattal, köztük Kapu Tiborral, Cserényi Gyulával, Schlégl Ádámmal, valamint Szakály Andrással. Az interjúkat itt és itt olvashatja.
