
Londonban engedélyezik az önvezető taxikat
Miután az Egyesült Királyság hivatalai elfogadták 2026 tavaszától indulhat az önvezető taxik próbaüzeme Londonban – közölte az Uber. Ez lesz az első olyan személyszállító szolgáltatás az európai kontinensen, amelyen biztonságért szavatoló emberi személyzet. A szolgáltatás alapja a Wayve önvezető technológiája. Az autókat egy külön alkalmazáson keresztül lehet megrendelni – írja a The Guardian.
Az Egyesült Királyság önvezető autókkal kapcsolatos törvénye 2027 végén lép hatályba. A britek azután döntöttek a szabályozás bevezetéséről, hogy San Franciscóban és több kínai városban is működnek már önvezető taxik. Az ország közlekedési minisztériuma szerint az önvezető autók biztonságosabbá teszik a közlekedést és 38 ezer munkahelyet hoznak létre. A britek vezetővé szeretnének válni a technika fejlesztésében és az ezzel járó befektetések bevonzásában. Reményeik szerint az olcsó önvezető taxis javítják a falusiak illetve személyautóval nem rendelkezők lehetőségeit.
Az elfogadott törvény alapján az önvezető autók hivatalos engedélyt kaphatnak, miután elvégeznek egy biztonsági tesztet, amin az emberi sofőröknek megfelelő vagy jobb teljesítményt kell nyújtaniuk.
A brit taxisofőrök érdekvédelmi szervezetének képviselője Steve McNamara szerint a tech cégek fantáziavilágban élnek az önvezető autókkal kapcsolatban. Mint mondta, az autonóm járművek számára néha a négyzetrácsos utcaszerkezetű San Francisco is leküzdhetetlen kihívást jelent.
McNamarának abban biztos igaza van, hogy az emberi vezetőket leváltó fejlesztés egyáltalán nem zökkenőmentes. A General Motors például teljes zsákutcába került vele az Egyesült Államokban, miután kiderült, hogy többnyire emberek vezették az autóikat. A Google-höz tartozó Waymo pedig a napokban függesztette fel Los Angeles-i szolgáltatását, miután a helyi lakosok elkezdték gyújtogatni az autóikat.
