
Megvan az új időpont, napokon belül indulhatnak Kapu Tiborék a világűrbe

További Tech-Tudomány cikkek
-
Célba ért a Samsung, végre megcsinálták, amire évek óta készültek
- Kapu Tibor édesapja: Azt hittem, a fiam csak ugráltat
- A tudósokat is meglepte a csillagközi üstökös, ami a Naprendszerbe érkezett
- Veszélyeket rejthetnek a használt mobilok, vigyázzon, nehogy túl késő legyen
- A mesterséges intelligenciára bízták egy vállalkozás vezetését, meglepő eredményt hozott
A HUNOR program Facebook-oldalán oldalán közölte, hogy a Zvezda modulban észlelt szivárgást elhárították, ugyanakkor a Roszkoszmosz továbbra is figyelemmel kíséri és karbantartja az ISS orosz szegmensét – írja az MTI. Kiderült, hogy közben a SpaceX csapata is kijavította a Falcon 9 hordozórakétánál jelentkezett hibát, majd sikeresen végrehajtotta a startot megelőző indítási főpróbát.
Az Axiom-4-misszió indítását legutóbb csütörtökön halasztották el a Nemzetközi Űrállomáson észlelt nyomásváltozás miatt. A NASA magyar idő szerint csütörtök délután közölte, hogy a Roszkoszmosszal együttműködve vizsgálják egy újonnan észlelt nyomásváltozás okát, amely a Nemzetközi Űrállomás Zvezda kiszolgálómoduljának leghátsó szegmensében végzett legutóbbi javítás után jelentkezett.
Az Axiom-4-misszió legénységének tagja a magyar Kapu Tibor, az indiai Shubhanshu Shukla, a lengyel Slawosz Uznanski-Wisniewski és a korábbi NASA-űrhajós Peggy Whitson. A legénységnek egy SpaceX Crew Dragon kapszulában, egy Falcon 9 rakétával kellene elindulnia a floridai Cape Canaveral űrrepülőtérről.
Magyar az égen
Mint megírtuk, az új magyar űrhajós küldetését elindító programot még egy 2021. július végén megjelent kormányhatározat indította el, amit Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter jelentett be. Ezt követte augusztusban a magát Bay Zoltán Hold-radar kísérletének 75. évfordulójához kötő magyar űrprogram, ami a nemzetközi kapcsolatok, az innováció és az űripar nemzetgazdasági jelentősége, az EU és az Európai Űrügynökség stratégiájával összhangban álló célokat tűzött ki.
Az űrhajóst kiválasztó programot Ferencz Orsolya űrkutatásért felelős miniszteri biztos hirdette ki, ekkor jelentették be a program hivatalos nevét, a Hungarian to Orbit-ot, vagyis HUNOR-t. A HUNOR koordinációját az Energiatudományi Kutatóközpont Űrkutatási Laboratóriuma végezte, a keretében elvégzett feladatok tudományos és technikai tartalmát az Európai Űrügynökség, a NASA, az Axiom Space és az Űrkutatási Tudományos Tanács adta.
Kapu Tiborra 2024 májusában esett a választás, tartalékosa pedig Cserényi Gyula lett – akiből szintén lehet űrhajós –, míg Schlégl és Szakály a földi támogatóegységben kaptak szerepet. Miután kiválasztották a HUNOR-programba, elkezdődött a felkészítése: kapott túlélési kiképzést, és pilótaképesítést szerzett. Az űrhajóskiképzést az Európai Űrügynökség (ESA) akkreditálta, de a NASA-nál, a japán űrügynökségnél és az Axiomnál is elvégezte. Szimulációban kipróbálta az indítást, elpróbálta az indulás napját, elsajátította a Nemzetközi Űrállomással kapcsolatos tudnivalókat, a SpaceX-nél saját űrruhát kapott, és megismerte a Dragon űrhajó működését.
Az amerikai Peggy Whitson parancsnokból, Shubhanshu Shukla indiai pilótából, a lengyel Slawosz Uznanski-Wisniewskiből és a magyar Kapu Tiborból álló legénység 14 napot tölt majd az űrállomáson, ahol az Axiom-küldetéseket tekintve rekordszámú tudományos és technikai kísérletet végeznek el.
(Borítókép: Kapu Tibor 2025. február 5-én. Fotó: Foto Olimpik / NurPhoto / Getty Images)
