Lázár, Olimpia
-6 °C
-1 °C

Egy évszázad után tért haza a világ leghíresebb sarkkutatójának hajója

2018.08.07. 08:33

Visszatért Norvégiába Roald Amundsen háromárbocos vitorlása, a Maud, száz évvel azután, hogy a norvég felfedező elindult vele jeges-tengeri expedíciójára – írja az MTI.

Amundsen egykori hajóját 2016-ban emelték ki kanadai hullámsírjából, ahol 86 évet töltött. Június végén indult el Grönlandról, és hétfőn érkezett meg a bergeni kikötőbe egy nagy szállítóhajó fedélzetén.

Amundsen 1903-1906-ban elsőként szelte át az Északnyugati-átjárót, majd 1911-ben ő volt az első, aki elérte a Déli-sarkot. A norvég király, VII. Haakon feleségéről, Maud (Matild) királynéről elnevezett hajót azért építtette, hogy felfedezhesse az Északi-sark jeges vizeit. Az Északkeleti-átjárót keresve két expedíciót is tett vele, de közben adósságokba keveredett, és 1925-ben arra kényszerült, hogy eladja a hajót.

A Maudot a kanadai Hudson's Bay vette meg, és Baymaudra átkeresztelve arra használták, hogy ellássák Kanada északi-sarkvidéki táborait. A hajó öt évvel később elsüllyedt Cambridge Bay kikötőjénél, Nunavut régió területén.

A jéghideg víznek köszönhetően a vitorlás kiváló állapotban maradt fenn. A hajó kimentését és hazavitelét 1990 óta tervezték, de a projekt ellenállásba ütközött Kanadában, mert a partról is látható hajóroncs turistalátványossággá nőtte ki magát.

Egy bíróság végül úgy döntött, hogy a Maud jogszerűen a norvégiai Asker várost illeti meg, ahol 1917-ben vízre bocsátották. A kiemelést három norvég vállalkozó fivér finanszírozta, a történelmi hajót az Oslóhoz közeli városkában állítják ki.

Roald Amundsen jelentős történelmi személyiség Norvégiában. Azt akarjuk, hogy a norvég nép megismerje ennek az expedíciónak a történetét

– mondta Jan Wanggaard projektvezető.

Köszönjük, hogy olvasol minket!

Ha fontos számodra a független sajtó fennmaradása, támogasd az Indexet!