Albert, Lipót
2 °C
12 °C

5600 évvel ezelőtt is balzsamoztak Egyiptomban

2018.08.16. 13:31

Az eddig véltnél nagyjából 1500 évvel korábban is bebalzsamozták már a halottaikat az ókori egyiptomiak, állapították meg brit, olasz és ausztrál kutatók a Journal of Archaeological Science című folyóiratban publikált tanulmányukban, amelyből az is kiderül, hogy a gyakorlat sokkal nagyobb területen terjedt el, mint azt eddig gondolták.

A szakemberek egy jól ismert és ép állapotban fennmaradt múmián végeztek vizsgálatokat, amelyről egykor azt hitték, hogy természetes módon konzerválódott azáltal, hogy forró, száraz homokba temették. A vizsgált múmiát 1901 óta őrzik az olaszországi Torino Egyiptomi Múzeumában és soha semmilyen állagmegőrzési eljárást nem végeztek rajta, vagyis egyedülálló lehetőséget nyújtott a kutatóknak a pontos tudományos analízishez.

"A kémiai analízis, a test vizuális és genetikai vizsgálata, a radiokarbonos kormeghatározás és a vászonpólya mikroszkópos elemzése révén megerősítettük, hogy ezt a rituális mumifikálást nagyjából i.e. 3600 körül hajtották végre egy 20 és 30 éves kor közötti férfi holttestén" - mondta Jana Jones, az ausztráliai Macquarie Egyetem egyiptológusa és ókori egyiptomi temetkezési szokásokra specializálódott szakértője.

A kutatók megállapították, hogy a balzsamozási eljárás során növényi olajat, felmelegített fenyőgyantát, illatos növényi kivonatot és növényi nedvet, valamint cukrot tartalmazó keverékkel itatták át a lepleket, amelybe a testet belecsavarták. Ez a balzsamozási "recept" ugyanolyan arányban tartalmazott antibakteriális szereket, mint azok, amelyeket a mumifikálás virágkorában használtak Egyiptomban mintegy 1500 évvel később.

A kutatók szerint további érdekesség, hogy a vizsgált múmia Egyiptom déli részéről való, ami azt jelzi, hogy a balzsamozás gyakorlata sokkal nagyobb földrajzi régióra terjedt ki, mint azt eddig gondolták.