Vilhelmina
11 °C
28 °C

Hagyjuk már Szapolyait, a világ legerősebb seregétől kaptunk ki

Battle of Mohacs 1526.png
2018.08.29. 22:04 Módosítva: 2018-08-29 22:41:33
1526. augusztus 29-én szenvedett katasztrofális vereséget a középkori Magyarország az akkori világ legerősebb hadseregétől. Győzelmük után megnyílt az út a törökök előtt, nálunk pedig azóta is keresik a felelősöket és a bűnbakokat. Az 500. évforduló felé közeledve új kutatócsoport alakult Mohács megértésére, az MTA és a pécsi egyetem kutatói szenzációs felfedezéseket ígérnek.

Legendarombolást, a máig ható Habsburg és a kommunista propaganda helyett korrektebb képet ígér az a kutatócsoport, amelyet Fodor Pál és Pap Norbert vezet. Úgy tűnik, a hangsúlyváltásból Szapolyai, a magyar urak és a Jagellók jól jönnek ki, a Hunyadiak dicsőségét viszont mellékesen megkérdőjelezi az újraértelmezés.

120 millió forintot kaptak az idén indított hároméves kutatásra. Több téma van; régészeti feltárásokat folytatnak, keresik a földrajzi nyomokat és próbálják pontosabban rekonstruálni a csata eseményeit, de tágabban is, a források kritikai újraértelmezésével szeretnék alakítani az egész mohácsi tragédia helyét a nemzeti emlékezetben. Bár most még csak az első eredmények vannak meg (ezek a kutatás honlapján is elérhetők), a kutatók nagyon igyekeznek felkelteni a közvélemény figyelmét: azt írják,

talán már ez év őszére valódi szenzációkkal fog szolgálni....

A „szenzáció” itt leginkább két dolgot jelenthet: leginkább a csatatér pontos feltárását, esetleg az idáig nem nagyon talált tömegsírok fellelésével együtt (legalább 20 ezer halottal szokás számolni Mohácsnál), valamint néhány vonatkozó nemzeti mítosz határozottabb megkérdőjelezését. Utóbbi a Hunyadiak óvatos helyretételével és a Jagellók megvédésével, a XIX. századi romantikus nacionalizmus sémáival való leszámolással járna – de nézzük előbb az elsőt, azt, ami konkrétan a csata menetét illeti.

Azon kívül, hogy az elesett legalább húszezer katona közül csak kevésnek kerültek elő a maradványai, a mohácsi csata rengeteg alapkörülményét sem ismerjük. Mint mi is írtuk, még az is kérdéses, hogy az ifjú II. Lajos valóban belefulladt-e a Csele-patakba. De azt sem tudjuk biztosan, hol vertek például tábort a seregek, és hogy hol volt az ütközet centruma. Bár a mohácsi csata évszázadok óta a magyar nemzeti emlékezet egyik legfontosabb eseménye (egyébként a cseheknél, horvátoknál, osztrákoknál is kiemelt jelentőséget tulajdonítanak neki), és történészek is több mint száz éve tanulmányozzák, a sok versengő hipotézis ellenére is rengeteg az ismeretlen – amit pedig korábban ismertnek hittek, arról is kiderült, hogy rárakódott legenda vagy téves azonosítás.

Most sikerült megtalálni a csata helyszínén az oszmán győzelmi emlékmű pontos helyét, mellyel a törökök Szulejmán szultánnak állítottak emléket. Érdekesség, hogy a keleti stílusú pavilont egy régi római megfigyelőtorony romjaira építették, de van olyan teória is, hogy a csata alatt ennek a helyén, az egykori Törökdombon állhatott a szultáni sátor. Bár a kutatók szerint ez nem túl valószínű, a Törökdomb helye mégis lényeges. Mint kiderült, az Eszék és Buda közötti régi út mellett állt, ami általában is mutatja a csatában a hadiút jelentőségét. A két sereg szárazföldön és vízen a Duna mentén vonult fel, az utánpótlást is a folyón szállították.

800px-Bánlaky a mohácsi csata
Fotó: Wikipedia

A csata pontos helyszínével kapcsolatban azért is sok a homály, mert a táj, a domborzat, a Duna medre, az árterek mind sokat változtak a késő középkori európai „kis jégkorszak” óta. A vízrendezés, a lecsapolás és a folyamszabályozás után a domborzat teljesen megváltozhatott, így a korabeli lapályok, vizes területek és szárazulatok alapján kellett most újragondolni az 1526-ban lehetséges menekülési útvonalakat – a korábban hiába keresett tömegsírok megtalálása és feltárása komoly eredmény lenne.

Általánosabb jelentősége van a felelősség kérdésének. Fodor Pál (ő egyébként az MTA történettudományi intézetének a vezetője) kutatócsoportja most leginkább azt hangsúlyozza, hogy az utókor alaptalanul tette felelőssé mindenért a Mohács előtti Magyarország vezetőit.

„Ahogy a korabeli történetírás teljes körű vizsgálata kimutatta, rögtön a csata után megkezdődött az a mai napig is folyó bűnbakkeresés, amelynek elsősorban a Jagelló uralkodók és Szapolyai János estek áldozatául. Lejáratásukban nagy szerepet játszottak a trónra áhítozó Habsburgok, s az ő szempontjaik szivárogtak át a későbbi magyar történetírásba is. A folyamat másik nagy nyertesei a Hunyadiak lettek, akik valódi teljesítményüknél jóval pozitívabb megítélést kaptak az utókortól” – írják.

A Jagellók verbális ütlegelése a csata után hamar, már a XVI. században kialakult; Mátyással szemben gyengekezű uralkodóknak festették le őket, akik elherdálták a Hunyadiak által felhalmozott erkölcsi és anyagi tőkét. Azt mondták, II. Ulászló helyett lényegében a kancellárok és a királyi tanács irányították az országot; a kutatócsoport szerint azonban ez karikatúraszerű leegyszerűsítés, Ulászló a korban megszokott módon részt vett a mindennapi kormányzásban. Az sem igaz szerintük, hogy a Jagellók olyan pocsékul teljesítettek gazdaságilag, és hogy annyival korruptabbak lettek volna a sokéves átlagnál, és ezért csappantak meg vészesen a kincstár bevételei. Valójában a kiadások nőttek meg irgalmatlanul, egyszerűen az Oszmán Birodalom katonai fenyegetése miatt.

A mohácsi csata egy 16. századi török miniatúrán
A mohácsi csata egy 16. századi török miniatúrán
Fotó: Wikipedia

A Jagellók mocskolása valójában elég jól jött a Habsburgoknak, hiszen ezzel megvolt a negatív ellenpont a Habsburgok uralmához, amit így meg lehetett próbálni „jó kormányzatnak” eladni. De nemcsak a Habsburg, hanem a kádári propagandának is Mohács kellett. Ennek fő képviselője az a „Nemeskürty tanár úr” volt, akinek ismeretterjesztő népszerűségét a rendszerváltás sem kezdte ki igazán – annak ellenére, hogy például a mohácsi narratívája a kutatók szerint kifejezetten az MSZMP lebutított történeti ideológiáját volt hivatott erősíteni. Eszerint a mohácsi bukás a feudális magyar elit erkölcsi romlásának bizonyítéka, hiszen – így Nemeskürty – ha az akkori elit képes lett volna egységesen fellépni, a Dózsa-féle parasztháborúban nem idegenítette volna el magától a „népet”, a döntő pillanatban fegyvert adott volna a „dolgozó parasztok” kezébe is, és akkor nem juthatott volna ebek harmincadjára az ország.

Azt is Nemeskürty terjesztette el, hogy a magyar sereg csak kis számban jelent meg a csatatéren, Szapolyai pedig az erdélyi sereggel együtt szándékosan késett le a csatáról. Utóbbit már rögtön a csata után, 1527-ben is terjesztették; magyar urak egy csoportja magának az angol királynak írta meg, hogy az erdélyi vajda cserben hagyta II. Lajost, nem is akart részt venni az ütközetben. A gond, hogy az ezt terjesztő nemesek a Ferdinánd-párti tábor közismert alakjai voltak, vagyis hiába mószerolták szépen és a Habsburg-érdekeknek megfelelően Szapolyait, itt azért nem árt némi alapvető forráskritika.

A mohácsi csata emlékműve
A mohácsi csata emlékműve
Fotó: Wikipedia

Bár Szapolyai alakja évszázadok óta remek céltábla, megítélése leginkább arra jó, hogy valaki az ő segítségével politizáljon és mondjon valami magvasat a nagyurakról és a turáni átokról. Bár az erdélyi vajdával szembeni vádak a mai napig előkerülnek a magyar történettudományban, a kutatócsoport szerint indokolatlanul. Szerintük az ország vezetői becsülettel teljesítették kötelességüket, és nem rajtuk múlott,

hogy még „visegrádi együttműködéssel” sem tudták feltartóztatni a hatalmas oszmán-muszlim birodalom hadigépezetét.

„A Mohácsnál harcba szálló magyar elittől eltagadni annak elismerését, hogy amikor kellett, kötelességüket szó nélkül teljesítették, több mint tiszteletlenség – értelmetlenség is: az akkori ismert világ legerősebb hadserege ellen szinte a győzelem reménye nélkül hadba szállókról érdemes inkább higgadt tárgyilagossággal szólnunk” – áll a kutatócsoport tagjai által írt tanulmányban. A konkrét régészeti-történeti feltárásokról, tágabban pedig a Hunyadiak a kutatócsoport szerint túlértékelt szerepéről hamarosan újabb ismeretek várhatók. Mert ha a Jagellók teljesítményét indokolatlan alul-, Mátyás nemzetközi teljesítményét véleményük szerint túlértékelte az utókor.

Borítókép: Székely Bertalan: A mohácsi csata / Wikipedia