Olivér
4 °C
8 °C

Hagyjuk már Szapolyait, a világ legerősebb seregétől kaptunk ki

Battle of Mohacs 1526.png
2018.08.29. 22:04 Módosítva: 2018-08-29 22:41:33
1526. augusztus 29-én szenvedett katasztrofális vereséget a középkori Magyarország az akkori világ legerősebb hadseregétől. Győzelmük után megnyílt az út a törökök előtt, nálunk pedig azóta is keresik a felelősöket és a bűnbakokat. Az 500. évforduló felé közeledve új kutatócsoport alakult Mohács megértésére, az MTA és a pécsi egyetem kutatói szenzációs felfedezéseket ígérnek.

Legendarombolást, a máig ható Habsburg és a kommunista propaganda helyett korrektebb képet ígér az a kutatócsoport, amelyet Fodor Pál és Pap Norbert vezet. Úgy tűnik, a hangsúlyváltásból Szapolyai, a magyar urak és a Jagellók jól jönnek ki, a Hunyadiak dicsőségét viszont mellékesen megkérdőjelezi az újraértelmezés.

120 millió forintot kaptak az idén indított hároméves kutatásra. Több téma van; régészeti feltárásokat folytatnak, keresik a földrajzi nyomokat és próbálják pontosabban rekonstruálni a csata eseményeit, de tágabban is, a források kritikai újraértelmezésével szeretnék alakítani az egész mohácsi tragédia helyét a nemzeti emlékezetben. Bár most még csak az első eredmények vannak meg (ezek a kutatás honlapján is elérhetők), a kutatók nagyon igyekeznek felkelteni a közvélemény figyelmét: azt írják,

talán már ez év őszére valódi szenzációkkal fog szolgálni....

A „szenzáció” itt leginkább két dolgot jelenthet: leginkább a csatatér pontos feltárását, esetleg az idáig nem nagyon talált tömegsírok fellelésével együtt (legalább 20 ezer halottal szokás számolni Mohácsnál), valamint néhány vonatkozó nemzeti mítosz határozottabb megkérdőjelezését. Utóbbi a Hunyadiak óvatos helyretételével és a Jagellók megvédésével, a XIX. századi romantikus nacionalizmus sémáival való leszámolással járna – de nézzük előbb az elsőt, azt, ami konkrétan a csata menetét illeti.

Azon kívül, hogy az elesett legalább húszezer katona közül csak kevésnek kerültek elő a maradványai, a mohácsi csata rengeteg alapkörülményét sem ismerjük. Mint mi is írtuk, még az is kérdéses, hogy az ifjú II. Lajos valóban belefulladt-e a Csele-patakba. De azt sem tudjuk biztosan, hol vertek például tábort a seregek, és hogy hol volt az ütközet centruma. Bár a mohácsi csata évszázadok óta a magyar nemzeti emlékezet egyik legfontosabb eseménye (egyébként a cseheknél, horvátoknál, osztrákoknál is kiemelt jelentőséget tulajdonítanak neki), és történészek is több mint száz éve tanulmányozzák, a sok versengő hipotézis ellenére is rengeteg az ismeretlen – amit pedig korábban ismertnek hittek, arról is kiderült, hogy rárakódott legenda vagy téves azonosítás.

Most sikerült megtalálni a csata helyszínén az oszmán győzelmi emlékmű pontos helyét, mellyel a törökök Szulejmán szultánnak állítottak emléket. Érdekesség, hogy a keleti stílusú pavilont egy régi római megfigyelőtorony romjaira építették, de van olyan teória is, hogy a csata alatt ennek a helyén, az egykori Törökdombon állhatott a szultáni sátor. Bár a kutatók szerint ez nem túl valószínű, a Törökdomb helye mégis lényeges. Mint kiderült, az Eszék és Buda közötti régi út mellett állt, ami általában is mutatja a csatában a hadiút jelentőségét. A két sereg szárazföldön és vízen a Duna mentén vonult fel, az utánpótlást is a folyón szállították.

800px-Bánlaky a mohácsi csata
Fotó: Wikipedia

A csata pontos helyszínével kapcsolatban azért is sok a homály, mert a táj, a domborzat, a Duna medre, az árterek mind sokat változtak a késő középkori európai „kis jégkorszak” óta. A vízrendezés, a lecsapolás és a folyamszabályozás után a domborzat teljesen megváltozhatott, így a korabeli lapályok, vizes területek és szárazulatok alapján kellett most újragondolni az 1526-ban lehetséges menekülési útvonalakat – a korábban hiába keresett tömegsírok megtalálása és feltárása komoly eredmény lenne.

Általánosabb jelentősége van a felelősség kérdésének. Fodor Pál (ő egyébként az MTA történettudományi intézetének a vezetője) kutatócsoportja most leginkább azt hangsúlyozza, hogy az utókor alaptalanul tette felelőssé mindenért a Mohács előtti Magyarország vezetőit.

„Ahogy a korabeli történetírás teljes körű vizsgálata kimutatta, rögtön a csata után megkezdődött az a mai napig is folyó bűnbakkeresés, amelynek elsősorban a Jagelló uralkodók és Szapolyai János estek áldozatául. Lejáratásukban nagy szerepet játszottak a trónra áhítozó Habsburgok, s az ő szempontjaik szivárogtak át a későbbi magyar történetírásba is. A folyamat másik nagy nyertesei a Hunyadiak lettek, akik valódi teljesítményüknél jóval pozitívabb megítélést kaptak az utókortól” – írják.

A Jagellók verbális ütlegelése a csata után hamar, már a XVI. században kialakult; Mátyással szemben gyengekezű uralkodóknak festették le őket, akik elherdálták a Hunyadiak által felhalmozott erkölcsi és anyagi tőkét. Azt mondták, II. Ulászló helyett lényegében a kancellárok és a királyi tanács irányították az országot; a kutatócsoport szerint azonban ez karikatúraszerű leegyszerűsítés, Ulászló a korban megszokott módon részt vett a mindennapi kormányzásban. Az sem igaz szerintük, hogy a Jagellók olyan pocsékul teljesítettek gazdaságilag, és hogy annyival korruptabbak lettek volna a sokéves átlagnál, és ezért csappantak meg vészesen a kincstár bevételei. Valójában a kiadások nőttek meg irgalmatlanul, egyszerűen az Oszmán Birodalom katonai fenyegetése miatt.

A mohácsi csata egy 16. századi török miniatúrán
A mohácsi csata egy 16. századi török miniatúrán
Fotó: Wikipedia

A Jagellók mocskolása valójában elég jól jött a Habsburgoknak, hiszen ezzel megvolt a negatív ellenpont a Habsburgok uralmához, amit így meg lehetett próbálni „jó kormányzatnak” eladni. De nemcsak a Habsburg, hanem a kádári propagandának is Mohács kellett. Ennek fő képviselője az a „Nemeskürty tanár úr” volt, akinek ismeretterjesztő népszerűségét a rendszerváltás sem kezdte ki igazán – annak ellenére, hogy például a mohácsi narratívája a kutatók szerint kifejezetten az MSZMP lebutított történeti ideológiáját volt hivatott erősíteni. Eszerint a mohácsi bukás a feudális magyar elit erkölcsi romlásának bizonyítéka, hiszen – így Nemeskürty – ha az akkori elit képes lett volna egységesen fellépni, a Dózsa-féle parasztháborúban nem idegenítette volna el magától a „népet”, a döntő pillanatban fegyvert adott volna a „dolgozó parasztok” kezébe is, és akkor nem juthatott volna ebek harmincadjára az ország.

Azt is Nemeskürty terjesztette el, hogy a magyar sereg csak kis számban jelent meg a csatatéren, Szapolyai pedig az erdélyi sereggel együtt szándékosan késett le a csatáról. Utóbbit már rögtön a csata után, 1527-ben is terjesztették; magyar urak egy csoportja magának az angol királynak írta meg, hogy az erdélyi vajda cserben hagyta II. Lajost, nem is akart részt venni az ütközetben. A gond, hogy az ezt terjesztő nemesek a Ferdinánd-párti tábor közismert alakjai voltak, vagyis hiába mószerolták szépen és a Habsburg-érdekeknek megfelelően Szapolyait, itt azért nem árt némi alapvető forráskritika.

A mohácsi csata emlékműve
A mohácsi csata emlékműve
Fotó: Wikipedia

Bár Szapolyai alakja évszázadok óta remek céltábla, megítélése leginkább arra jó, hogy valaki az ő segítségével politizáljon és mondjon valami magvasat a nagyurakról és a turáni átokról. Bár az erdélyi vajdával szembeni vádak a mai napig előkerülnek a magyar történettudományban, a kutatócsoport szerint indokolatlanul. Szerintük az ország vezetői becsülettel teljesítették kötelességüket, és nem rajtuk múlott,

hogy még „visegrádi együttműködéssel” sem tudták feltartóztatni a hatalmas oszmán-muszlim birodalom hadigépezetét.

„A Mohácsnál harcba szálló magyar elittől eltagadni annak elismerését, hogy amikor kellett, kötelességüket szó nélkül teljesítették, több mint tiszteletlenség – értelmetlenség is: az akkori ismert világ legerősebb hadserege ellen szinte a győzelem reménye nélkül hadba szállókról érdemes inkább higgadt tárgyilagossággal szólnunk” – áll a kutatócsoport tagjai által írt tanulmányban. A konkrét régészeti-történeti feltárásokról, tágabban pedig a Hunyadiak a kutatócsoport szerint túlértékelt szerepéről hamarosan újabb ismeretek várhatók. Mert ha a Jagellók teljesítményét indokolatlan alul-, Mátyás nemzetközi teljesítményét véleményük szerint túlértékelte az utókor.

Borítókép: Székely Bertalan: A mohácsi csata / Wikipedia

Köszönjük, hogy minket olvasol minden nap!

Ha szeretnél még sokáig sok ilyen, vagy még jobb cikket olvasni az Indexen, ha szeretnéd, ha még lenne független, nagy elérésű sajtó Magyarországon, amit vidéken és a határon túl is olvasnak, akkor támogasd az Indexet!

Tudj meg többet az Index támogatói kampányáról!

Milyen rendszerességgel szeretnél támogatni minket?

Mekkora összeget tudsz erre szánni?

Mekkora összeget tudsz erre szánni?