Árpád
-2 °C
3 °C

100 éve szakították el Erdélyt

UniónDeTransilvaniaARumanía1918
2018.12.01. 08:08
100 éve vesztette el Magyarország Erdélyt: 1918. december 1-én a gyulafehérvári népgyűlés kimondta a Román Királysághoz való csatlakozást. A „nagy egyesülés” 1990-től a románok legfontosabb nemzeti ünnepe, a magyaroknak azonban egészen mást jelent: az átlagembert nem érdekli, a diplomáciánk bojkottálja, az erdélyi politikusok menekülnének előle, vagy éppen ez alapján kérik számon a kisebbségi jogokat. Ünnep és gyász száz éve.

Nem az 1918-as gyulafehérvári román népgyűlés miatt vesztettük el Erdélyt, ezt mindenki tudja. A tágabb okok, a demográfia, a kisebbségpolitika és a Monarchiában elidegenített kisebbségek mellett közvetlenül leginkább azért, mert a központi hatalmak elvesztették az első világháborút, Románia pedig a győztesek oldalán állt. Igaz, a Román Királyság maga is vesztes volt, alig fél évvel a világháború vége előtt megalázó békére kényszerült, megszállták és területet is veszített. Az antant győzelmével azonban fordult a kocka, és beteljesülhetett az, amiért a románok egyáltalán beszálltak a nagy háborúba: Nagy-Románia ideája.

Erdélyt 1916 augusztusában egy titkos egyezményben ígérték meg az addig semleges Romániának a háborús részvételért cserébe.

Amikor 1918 őszén az addig egál közeli helyzetben lévő központi hatalmak gyorsan összeomlottak, az eltűnő birodalmak maradványai között megnyílt a lehetőség a román területi álmok megvalósítására. Besszarábia (nagyjából a mai Moldávia) mellett megszerezhették Erdélyt és a környező területeket.

Ezt volt hivatott szentesíteni a román népgyűlés, melyet december elsejére hívtak össze Gyulafehérvárra. Az 1228 küldött kinyilvánította kívánságát, hogy Erdély, a Kőrösök vidéke, Bánát és Máramaros, Kelet-Magyarország 26 vármegyéje csatlakozzon a Román Királysághoz. Ez látszólag a wilsoni elveknek megfelelően történt, valójában azonban egyoldalú határozat volt, melynek a lényegét Bukarestben döntötték el, miközben már elkezdődött Erdély román katonai megszállása.

Bár Erdély egészében a románok 53 százalékos aránnyal akkor is abszolút többségben voltak, így is másfél millió magyar került román fennhatóság alá, köztük egybefüggő területek. Minderről az erdélyi magyarokat és a szászokat nem kérdezték meg. A szászok utólag jóváhagyták a döntést, a székelyek és a kolozsvári magyarok pedig hiába nyilvánították ki, hogy ők nem szeretnének Romániához tartozni, a Párizs környéki békéken a ma ismert határvonalat ismerték el.

Román képeslap 1918-19-ből Románia térképével
Román képeslap 1918-19-ből Románia térképével

Míg Magyarországon az 1920-as trianoni döntés lett a szimbolikus dátum, elfelejtve, hogy Erdély már 1918 végére elveszett, Romániában idővel december 1. és Gyulafehérvár rögzült, mint „a nagy egyesülés” pillanata. Ma ez az elsőszámú román nemzeti ünnep, amit akár március 15-tel is szokás párba állítani. Ezt a kiemelt helyét azonban csak fokozatosan nyerte el, és Gyulafehérvár jelentése a román oldalon is vitatott.

Már ekkor is kétféle román nemzetfelfogás élt egymás mellett: a regáti és az erdélyi. Előbbit Brătianu liberális pártja képviselte, ennek az állt a középpontjában, hogy Erdélyt sok százezer román katona vére pecsételte meg, az egyesülés tehát inkább foglalás volt, az Ókirályság kibővítése. Ezzel szemben a népi bázisú, Maniu vezette parasztpárt 1918-at egy új ország születésének tekintette.

– mondta a történelmi háttérről az Indexnek Bárdi Nándor. Az MTA TK történésze szerint nem véletlen, hogy a gyulafehérvári gyűlést csak akkor kezdték ünnepelni, amikor az Erdélyben erős Parasztpárt 1928-ban ellenzékből hatalomra került. Hozzájuk a magyarok is fűztek reményeket, de csalódniuk kellett: a volt kisebbségi románok vezette párt sem volt képes a polgári jogegyenlőséget vagy a nemzetiségi jogok törvényi biztosítását elérni.

Román oldalról már a két világháború között is felhánytorgatták, hogy a magyarok miért nem ünneplik december elsejét. Mint 1932-ben, amikor Willer József az országos Magyar Párt nevében foglalta össze a bukaresti parlamentben az azóta is irányadó kisebbségi álláspontot – lojalitást várhatnak a magyaroktól, de Erdély elszakításának ünneplését nem.

„Uraim, vegyék elő józanságukat és nyugalmukat. Ítéljék meg: december elseje éppen úgy örömnapja a román népnek, mint amilyen gyásznapja a magyar nemzetnek, mert Magyarország katasztrófáját hozta meg. Ha egy magyar ember december elsején önök elé áll és azt mondja, hogy az ő szíve is tele van örömmel, az ilyen kijelentés merőben ellentétben áll az emberi természettel és éppen ezért kérem, hogy ilyesmit ne kívánjanak tőlünk”

– mondta a képviselő.

Ez egy fix pont a magyar-román kapcsolatokban: ne várják el az erdélyi magyaroktól, hogy mimikrit csináljanak

– húzza alá Bárdi Nándor.

A harmincas években a román Antirevíziós Liga tartott nagy december elsejei ünnepségeket, ezeken minden közalkalmazottnak kötelező volt a részvétel, volt, hogy fizikai támadások is értek magyarokat. A II. világháború után december elsejét kiradírozták a piros betűs napok közül, helyette augusztus 23., az 1944-es román átállás napja lett a fő nemzeti ünnep. Amint azonban a román kommunisták fokozatosan eltávolodtak Moszkvától, a Gyulafehérvár által is kifejezett „nemzeti egység” gondolata újra meghatározóbb lett.

Ceaușescu alatt a történelmet lényegében úgy írták le, mint ami folytonosan a román egység szintézise felé halad, hogy ez aztán magával Csauval teljesedjék be. A nagyhatalmi folyamatoktól független, autark Románia gondolata egy mitikus történelmi ideológiát alapozott meg. Eszerint a román népesség egyrészt őshonos (ezt szolgálta a dákoromán elmélet), másrészt többé-kevésbé minden nagy civilizációs újítás, tudományos felfedezés és irodalmi nagyszerűség a románsághoz kötődik. Ez a protokronizmus eszméje, mely a Kárpátok géniusza regnálása alatt a különutas román kommunista propaganda alapköve lett – kicsit mintha nálunk a sumer mániákat emelték volna hivatalos szintre az államszocializmusban.

Ebből lett idővel az, hogy hogy már a nemzeti kisebbségek létét is tagadta a hatalom, és magyarok helyett „magyarul beszélő román dolgozókról” szónokoltak. A Gyulafehérváron megvalósuló „nagy nemzeti egység” ugyanebben a keretben lett ismét kiemelt jelentőségű, nemzeti kommunista tálalásban, mondván, ekkor állt helyre a történelmi kontinuitás.

A rendszerváltó romániai forradalom után ismét december 1. lett a fő nemzeti ünnep, talán mert ekörül volt még leginkább konszenzus. De már az első, 1990-es évforduló megmutatta, mennyire kisajátította és eluralta az emlékezetet a posztkommunista nacionalista politika – mondja Zahorán Csaba, a Trianon 100 Kutatócsoport munkatársa. Ő arra emlékeztet, hogy akkor többek között az ős-parasztpárti Corneliu Coposu szólalt fel az ünnepségen – ő személyében szinte az eredeti Gyulafehérvár megtestesítője, ekkor azonban Petre Roman miniszterelnök vezényletével durván kifütyülték a megbékélést hirdető politikust.

Ugyanezen a napon Szőcs Géza is mondott egy beszédet Gyulafehérváron. Az erdélyi költő, majdani magyar kulturális államtitkár az „őrjöngve skandáló, amúgy is begerjedt százezres tömeg” előtt a nemzetiségi jogok védelmében beszélt. Méghozzá az 1918-as gyulafehérvári pontok alapján:

Hetvenkét esztendővel ezelőtt, a Nemzeti Gyűlés határozatának elfogadásával a román nép az egész civilizált világ előtt megfogadta a nemzeti kisebbségeknek, hogy szavatolni fogja sajátos jogaikat. Éppen ezért december 1-je jelkép erejével bír az összes romániai nemzeti kisebbségek számára is

– mondta.

Bár a magyarországi hírfogyasztó azt is hiheti, hogy Gyulafehérvárt példaként állítani a hazaárulás minősített esete, Szőcs csak a két világháború közötti magyar kisebbségi álláspontot vitte tovább. Az erdélyi magyar politikában az 1918-as, „eredeti” gyulafehérvári határozat valójában örök hivatkozási pont, mert ez alapján lehetett számon kérni a kisebbségeknek tett, be nem tartott ígéreteket.

Ennek a történelmi háttere, hogy 1918-ban a román népgyűlésen viták és kompromisszumok után egy olyan határozatot fogadtak el, mely Erdély Romániával való egyesülése mellett több olyan cikkelyt tartalmazott, melyek a demokratikus és a kisebbségi jogokat védték. Mint a III. cikkely:

„Teljes nemzeti szabadság az együttlakó népek számára. Minden népnek joga van a maga neveléséhez és kormányzásához saját anyanyelvén, saját közigazgatással, saját kebeléből választott egyének által.”

Ezt a magyar kisebbségi elit később szerette autonómiaígéretnek tekinteni. Bárdi Nándor szerint azonban ebben jó adag politikai mitizálás is van, és ez az értelmezés több okból vitatható: egyrészt, ez megmaradt politikai deklarációnak, nem lett belőle törvény, másrészt, a domináns román olvasat ezt csak az egyéni szabadságjogok garantálásának tekinti (más kérdés, hogy az sem valósult meg). Vagy mint Szilágyi N. Sándor erdélyi nyelvész is egyértelműsíti: a gyulafehérvári határozatnak ezek az elemei inkább az erdélyi románságnak, nem a magyarságnak tett ígérvény volt. Az autonómia gondolatát élből elutasító román hatalom ehelyett továbbra is arra hivatkozik, hogy, mint azt az alkotmány rögzíti, Románia egységes, oszthatatlan nemzetállam.

Bár a magyarországi közvéleménynek mostanában úgy tűnhet, mintha a magyarok mindig teljesen távol tartották volna magukat a Nagy-Romániát ünneplő ceremóniáktól, és az ilyesmi mindig botrányt váltott volna ki (lásd 2010-ben a Nemzeti Színházba tervezett román nagykövetségi fogadás ügyét, vagy a korábban Medgyessy Pétert ért támadásokat, amiért az egyik december 1-jén koccintott Nastaséval), valójában 1998-ban még Orbán Viktor is gesztust tett a nemzeti ünnepek viszonosságára.

Innen jutottunk oda, hogy 2016-ban a magyar külügyminiszter megtiltotta  a magyar diplomatáknak a román nemzeti ünnepen való részvételt. Ez is felháborodást váltott ki Romániában, ahogy a magyar politikusok gyakori december elsejei távolmaradása vagy a román nemzeti narratívába nem illeszkedő beszédeik, valamint a román szélsőjobb és a magyar szélsőjobb provokációi. Előbbiek székely városokban szoktak ilyenkor demonstratíve felvonulni, míg a magyar radikális színtérről a Hatvannégy Vármegye Ifjúsági Mozgalom aktivizálódik: 2015-ben Kézdivásárhelyen ekkor tartóztatták le robbantási előkészületek vádjával a HVIM két tagját, hogy aztán a román terrorelhárítók félemlítsék meg a helyi lakosságot látványos jelenlétükkel.

Mindezek mögött az a kettős hatalmi viszonylat áll, amely ma is jellemzi a Székelyföldet: a központi szakigazgatás, prefektúrák, állambiztonsági, rendőrségi, katonai szervek döntően román alkalmazottakkal románul működnek, míg az önkormányzati világot, amely egyre nagyobb jogkörökkel bír, alapvetően a 70-80%-os helyi magyarság határozza meg

– mondja Bárdi Nándor. A kutató december 1. és a „magyar kérdés” kapcsán azt emeli ki, hogy még ha ilyenkor Románia egységét tematizálják is, nyilvánvaló, hogy Székelyföld és a nemzeti szimbolikus ünnephez való viszony önmagában bizonyíték az egyesülés, egység, mellett a párhuzamos kisebbségi társadalom létére és igényeire. „Ebben jelent külön komponenst Székelyföld román lakossága, aki az állami hivatalos ünnepi akciók gyér társadalmi bázisát biztosítják e magyar dominanciájú régióban.”

Borítókép: Iuliu Hossu a határozat felolvasása közben, 1918. december 1-jén. Fotó: Wikipedia.

Köszönjük, hogy minket olvasol minden nap!

Ha szeretnél még sokáig sok ilyen, vagy még jobb cikket olvasni az Indexen, ha szeretnéd, ha még lenne független, nagy elérésű sajtó Magyarországon, amit vidéken és a határon túl is olvasnak, akkor támogasd az Indexet!

Tudj meg többet az Index támogatói kampányáról!

Milyen rendszerességgel szeretnél támogatni minket?

Mekkora összeget tudsz erre szánni?

Mekkora összeget tudsz erre szánni?