Gyöngyi
10 °C
25 °C
Index - In English In English Eng

Elvtársnő, a magyar szocialista építés ereibe friss vért traktorral vigyél!

2019.03.03. 10:14
„Kimeríthetetlen, lelkes, találékony tartalékhadsereget jelent a magyar szocialista építés számára a nőmunkás. […] Kíméletlenül fel kell lépni azokkal a maradiakkal, ósdiakkal szemben, akik meg akarják gátolni, hogy a magyar szocialista építés ereibe friss vér kerüljön, hogy benne korlátlanul és szélesen hömpölyögjön a dolgozó nők áradata”– mondta Rákosi Mátyás a sztahanovisták első országos tanácskozásán 1950-ben. Bár a kommunisták a nők tömeges munkába állításában az egyenjogúság megteremtését és a társadalmi mobilitás egyik lehetséges útját ünnepelték, valójában a traktorista lányokat is a szovjet mintát követő erőszakos iparfejlesztés óriási munkaerő-szükséglete szülte meg pár évre.
thumbnail-by-url

Az ötvenes évek elején indult el a mezőgazdaság és az ipar szerkezetének átalakulása. A szovjet példához igazodva az eddig agrár országnak számító Magyarországon akkor a nehézipar fejlesztésére helyezték a hangsúlyt.

Rákosi választókerületében, a mindig is jobboldali, paraszti és vallásos megyének számító Zalában az 1951-ben átadott zalaegerszegi ruhagyár volt Rákosi és az iparfejlesztés első ajándéka. A női szakmunkásokat nemcsak ide várták elvtársi szeretettel, hanem a Zetorok és Sztálinyecek nyergeibe is.

A korábbi élethez képest óriási váltást jelentő élet népszerűsítésekor a Magyar Dolgozók Pártja (MDP) egy szervezetlen, ellenálló és idegenkedő asszonyi tömeggel került szembe. A női traktoristák szervezésére irányuló Gyertek lányok traktorra!-kampány 1949-ben indult, a gépállomások országos kialakulásával párhuzamosan. (A sztorinak a Mi Vidékünk projekt keretében jártunk utána.)

Sztálin 1953-as halála enyhülést hozott nővonalon is, már nem kényszerítették traktorra az asszonyokat. Végleg egy 1966-os rendelet szántotta be a női traktorozást.

A korabeli zalai sajtóban és levéltári iratokban vizsgáltuk, hogyan zajlott a női traktoristák toborzása, miért volt álommunka traktorra ülni a propaganda szerint és miért hagyták ott mégis nagyon hamar a lányok a gépet.

Nem nőnek való az, gyenge vagy te traktorra

A nőket vigyék be a mezőgazdaságba, ültessék őket traktorra. […] Tapasztalat, hogy a nők nagyszerűen tudnak bánni az ilyen gépekkel és tetszik ez a munka, sokkal megbízhatóbbak, mint a férfiak, például szombat este nem mennek el berúgni a kocsmába - hogy egyebet ne mondjak - úgyhogy ezen a téren az elvtársak szívleljék meg a tanácsomat”

– mondta Rákosi a Zala megyei pártértekezleten 1951-ben.

A helyi sajtóban, a Zalában a Palin (ma Nagykanizsa része), Felsőbagod, Türje, Orosztony, Csesztreg és Pölöske gépállomásain dolgozó vagy tanuló traktoristalányok tűntek fel rendszeresen. Ők voltak azok, akik Rákosi egy-egy beszéde és a helyi pártitkár nyomása után megjelentek a gépállomásokon, és „valamennyien azzal a kívánságukkal hozakodtak elő, hogy vegyük fel őket, minden vágyuk traktoristának lenni.”

A díjhalmozó, tervtúlteljesítő sztahanovista Pása (Pasha) Angelina szovjet szupertraktorsnő magyar követőinek azonban sok akadályt kellett leküzdeniük, mire a népköztársaság gépein építhették a békét.

Ezzel a fajta új típusú női szereppel nem tudott mit kezdeni a hagyományos falusi társadalom.

Nem nőnek való az, gyenge vagy te traktorra, még férfiaknak sem való, nem neked“

mondta a családja Bíró Idának, aki mégis eljött a pölöskei gépállomásra és tanácsot is küldött a maradi szülőknek.

Javasolom, hogy minden anya győződjön meg személyesen, hogy milyen helyünk van a gépállomáson és akkor biztos szívesen engedi a lányát traktoristának.”

Voltak boldog és büszke mamák is, legalábbis a filmhíradó talált egyet, igaz, nem Zalában, hanem Móron. Ő mindenesetre értette a narrátor alapvetését, miszerint „az egri nők a várban, a mai nők a gépek mellett harcolva építik a boldogabb jövőt.”

Az igazi vizsga az életben fog megtörténni

Az elméleti és gyakorlati tudást nőknek szervezett traktorvezető iskolában szerezhették meg. Pacsán három hónapig tanultak Zala megye új traktorista leányai: a szerelőműhelyben egy szétszedett traktoron ismerkedtek az alkatrészekkel, a gyakorlati órákon traktorra pattantak. Szabadidejükben ellátogattak a község dolgozó parasztjaihoz és népnevelőmunkával serkentették őket a feladatok maradéktalan teljesítésére. Csasztuskabrigádjuk több esetben felköszöntötte az élenjárókat és ostorozta az elmaradókat, így a község a begyűjtési terveit határidő előtt teljesíthette. 

A vizsgára kiküldött elvtárs figyelmeztette őket arra, hogy az igazi vizsga az életben fog megtörténni. Ezért állják meg helyüket a termelésben a béke tankjain, a traktorokon ülve úgy, hogy méltó követői legyenek a szovjet traktorista lányoknak."

1951-ben a filmhíradó is forgatott egy traktorista iskoláról, ahova egytől-egyig olyan lányok jártak, akik szerették, de még nem ismerték a gépet.

A helyi lapban született propagandacikkek szerint traktoroslánynak lenni maga volt a megtestesült kommunista álom.

Nagyon boldog voltam, amikor a traktort vezetve szántottam a földeket. Szép volt az életem és szép volt a munkám, reggeltől estig a szabad ég alatt. Gyönyörűséggel néztem az eke nyomán frissen elhasadó földet s tudtam, hogy minden egyes ekehajtássál a szocializmust építem, és a béketábort erősítem”

nyilatkozta a felsőbagodi gépállomáson Stefán Ferencné, aki az irodai munka mellől visszavágyott a traktorra. Egy évvel később, 1952-ben a tavaszi munkák kezdetén még mindig ott vibrált a nők és a gépük között az az energia, amit Rákosi annyira jól átérzett.

Már 5 órakor dübörögtek a traktorok, néha egy-egy ujjongó női hang hasított a nagy lármába. Alig várták azt a pillanatot, amikor kivezethetik gépüket a gépállomás udvarából és belehajthatnak a földbe. A falu dolgozói velük örültek. […] Nemes Mária traktoristalány büszkén, boldogan vezette gépét.  Az ő keze sohasem áll meg, mondják idősebb társai. Mindent észrevesz, még a legkisebb hibákat is. Szerel, zsíroz, tankol s a másik pillanatban már próbálja gépét. […] Büszkeség traktoristalánynak lenni, mondja Nemes Mária. Büszkén viselem az olajos ruhát, traktorista vagyok. Ez az igazi boldogság."

A maradi férfiakat is megtáncoltatták a nadrágos lányok

Az, hogy a falusi öregasszonyok sugdolóztak a vattakabátos-szerelőnadrágos lányok láttán, még csak hagyján. De a férfiak sem tudtak mihez kezdeni az új szerepbe kényszerített lányokkal, akiknek teljesítményét a propaganda folyamatosan az orruk alá dörgölte.

Nekünk nőknek hatalmas feladatunk van a termelőmunkában, üzemeinkben, és gépállomásainkon is. A mezőgazdaság szocialista átépítésében nekünk lányoknak is hatalmas feladat jutott, amikor nem egy esetben túlszárnyalva a férfiak teljesítményét, traktorra szálltunk"

– öntötte keresetlen szavakba a nyilvánvalót Salovecz Sarolta, a csesztregi gépállomás traktoroslánya 1951-ben a Zala megyei gépállomások traktorista lányainak első értekezletén.

Nem sok férfi látta meg a lányokban a szaktársat, a traktoristát. Ezen a nadrág sem segített, sőt. A bucsutai Kele Erzsébet ugyanazt mondta el szóban, amit Horváth István versben.

Amikor hazamentünk, persze traktoros ruhában, nem tetszett nekik a nadrág. A mulatságban táncolni sem kértek fel bennünket: pedig táncolunk. Pont az ilyen ósdi nézeteket valló férfiakat táncoltatjuk meg, amikor tanulunk és beállunk a termelő munkába"

így a traktoristalány.

A kormányom fénylik a kezem alatt,

A traktor a széllel is versenyt arat,

Hullámot vet mögöttem a barázda,

Míg a szemem a futását vigyázza,

Virágzik a kökénybokor fehérbe,

Kisangyalom nem engedlek elémbe,

Hogy a táncban a legény kell vezessen?

Csakhogy a bál másként áll a versenyen,

Kék ibolya,

Arcomat pirosra csókolja,

Traktorista lány a nevem, büszke név,

Ha legény vagy a versenyben győzz elébb!"

– szól a Traktorista lány a nevem című költemény.

A traktoroslány-ügy végül pár év alatt lecsengett. Rákosi utasítása szerint a gépállomásoknak ugyan tárt karokkal kellett várniuk az iparba kényszerített férfi munkaerő pótlására kiszemelt nőket, valójában nem voltak felkészülve erre. A toborzás és az iskola után nem törődtek velük, nem segítettek nekik, gyakran a legrosszabb gépet kapták. A fizikai terhelés valóban nagy volt, a néhány hónapos gyorstalpaló tanfolyamok nem készíthettek fel az életveszélyes körmöstraktorra, az esetleges baleseteket a párttitkár sem tudta kimagyarázni a faluban.

A Zala 1954 augusztusában írt utoljára a traktoroslányokról. Az oknyomozó cikk annak járt utána, hogy miért fogytak el a lányok a csesztregi gépállomáson, hogyan maradt a tavalyi tízből csak három. A gépállomás igazgatóhelyettese kritikát gyakorolt és bevallotta, hogy a központi számoknak való megfeleléskényszer miatt olyanokat is beszerveztek és traktoros iskolába küldtek, akik nem akartak menni. Azzal hitegették őket, hogy az iskola után majd kapnak valamilyen irodai munkát, de nem így lett. A megszólaltatott traktoristalányok mellőzésről, beváltatlan ígéretekről beszéltek. Egy 1966-os rendelet végleg leszállította a nőket a traktorról. 

Köszönet Káli Csaba történész-levéltárosnak a háttérbeszélgetésért és a Göcseji Múzeumnak a fotókért.

Felismerte a képeken szereplő zalai traktoroslányokat? Esetleg többet is tudna mesélni róluk vagy más traktorosnőkről? Írjon nekünk!

Önnek is van témája a saját megyéjéből?
Küldje el nekünk!
Ezt az anyagot az Index olvasóinak támogatásából készítettük.