Izsó
20 °C
30 °C
Index - In English In English Eng

Csúzlikkal kezdődött, évtizedeken át tartó öldöklés lett belőle

2019.08.14. 21:06 Módosítva: 2019.08.14. 23:31
1969. augusztus 12. és 14. között zajlott Észak-Írországban a bogside-i ütközetnek (Battle of Bogside) nevezett három napos zavargás, amit a később több évtizeden át tomboló és számos emberéletet követelő északír konfliktus egyik kulcseseményének tartanak.

Úton a baj felé 

A Bogside kerületének otthont adó Derry (hivatalosan Londonderry) Észak-Írország második, az ír sziget negyedik legnépesebb városa. Már az 1969-es bogside-i események előtt évről évre egyre nőtt a feszültség a városban, annak köszönhetően, hogy bár a lakossága többsége ír nemzeti öntudatú katolikus volt, a városvezetést és a rendőrséget a kerületet évtizedek óta a brit párti protestáns unionisták adták. 

A választási rendszer úgy volt kialakítva, hogy a helyhatósági választásokon mindig az unionisták kerültek többségbe,

hiába volt Derry 60 százaléka katolikus, a húsz székből a városi tanácsban tizenkettőben egységpárti protestánsok ültek.

A katolikus lakosság mind a lakhatás, mind a munkahelyszerzés terén diszkriminálva volt, ráadásul az egyre növekvő munkanélküliség is rontotta a közhangulatot. De különösen a lakhatás kérdése verte ki a biztosítékot a katolikusoknál, ugyanis csak az szavazhatott a helyhatósági választásokon, akinek saját lakása volt, vagy bérlőként be volt jelentve valahova. Az unionista városvezetés pedig rajta tartotta a kezét az önkormányzati tulajdonú lakásokon, hogy így is kontroll alatt tartsa Derryt.

Derry Housing Action Committee

1968 márciusában alakította meg aktivisták egy csoportja a Derry Housing Action Committee-t (kb.: Derry-i Lakhatásért Tanács), azzal a céllal, hogy nyomást gyakoroljanak az északír kormányra: változtasson a lakások elosztását érintő gyakorlaton. A kezdeményezés mögött főként baloldali pártok álltak, egyfelől a később feledésbe merült bal-közép Ír Munkáspárt, valamint a napjainkban is aktív Sinn Féin északír testvérszervezete, a Republican Club (Republikánus Klub).

Kezdetben a Tanács kisebb tüntetésekkel, útlezárásokkal tiltakozott, hivatali üléseket zavart meg. 1968 októberében felvonulást szerveztek Derry belvárosába, amire a város nem adott engedélyt, azonban többen mégis az utcára vonultak, őket a helyi rendőri erők,

a Royal Ulster Constabulary (RUC) egységei tomfával próbálták jobb belátásra téríteni.

(Később a RUC az IRA egyik kedvelt célpontja lett, 319 fő halt erőszakos halált a szervezet rendőrállományából a RUC 2001-es feloszlatásáig.)

Az eseményt a televízió is közvetítette, és széles körben feltüzelte az indulatokat az írek, főleg az északi nacionalisták körében, akik szintén nem voltak ártatlan kiscsirkék

A rákövetkező napon négyezer fős tömeg gyűlt össze ismét a városban, majd novemberben több mint tízezer ember jött össze Derryben, hogy kifejezze a szolidaritását az októberi felvonulás tagjaival. Bár ezek a megmozdulások incidens nélkül zajlottak, a hangulat egyre puskaporosabb lett.

A B-fiúk

1969 januárjában a RUC tartalékos segéderőinek, a B-Specialsnak nevezett Ulster Special Constabularynak a tagjai szolgálaton kívül rátámadtak egy csapat nacionalistára a város határában. A nacionalisták éppen Belfastból érkeztek, ahonnan tiltakozó menetet tartottak Derry városába. A reguláris rendőri erők hagyták, hogy a B-Specials tagjai zaklassák a menetet, sokakat meg is sebesítettek a felvonulók közül. Amikor a felvonulás megérkezett Derrybe, dulakodás tört ki a rendőrség és a menet helyi szimpatizánsai között, amit éjszakába nyúló zavargások és razziák követtek.

Az incidenst követően barikádokat állítottak a város Bogside kerülete köré,

és ekkor festette fel egy helyi aktivista az azóta híressé vált „You are now entering Free Derry” feliratot is egy ház falára.

Ezt követően egymást érték az összecsapások, egyik félen ott voltak a katolikus nacionalisták, a másikon a rendőrség, a B-special tartalékosai, valamint egy egységpárti félkatonai szervezet, az Ulster Volunteer Force (Ulsteri Önkéntes Erők). 

1969 augusztusára már 3 halottja is volt az egyre elharapódzó erőszaknak.

A helyi katolikusok megszervezték a Derry Citizens Defence Associationt (Derry-i Polgári Védelmi Egyesület), az Egyesület gőzerővel készült a protestánsok közelgő éves felvonulására, barikádokat építettek, köveket halmoztak fel.

Pennyk, kövek, gyújtóbombák 

Ugyanis az Apprentice Boys of Derry nevű protestáns szervezet minden évben megemlékezik Derry ostromáról, amikor a katolikus II. Jakab erőit visszaverték a derry-i protestánsok. A legenda szerint a helyi inaslegények (apprentice boys) hősiessége döntötte el a csatát, innen ered a szervezet neve. Az augusztus 12-én megtartott parádé a katolikusok szemében sokáig provokációnak számított, egészen a közelmúltig bezárólag gyakoriak voltak az atrocitások, a feszült 1969-es közhangulat mellett pedig garantált volt a baj. 

Amikor a menet a Bogside közelébe ért a vonuló unionisták fémpénzzel kezdték dobálni a várfalról a katolikusokat, akik üveggolyóval töltött csúzlikkal válaszoltak,

majd hamar előkerült a kő- és fémtörmelék is. A rendőrség kőzápor közepette ment neki a zavargóknak, közben pedig nekiálltak lebontani a „Szabad Derry”-nek kikiáltott Bogside-ot elzáró barikádokat. A rendőrtisztek nem hogy nem léptek fel a katolikusokat dobáló és csúzlizó protestánsok ellen, de még bátorították is őket, hogy több mozgásterük legyen a torlasz elbontására. A nacionalisták ezt úgy értelmezték, hogy a rendőrök utat akarnak nyitni az otthonaikhoz, 

ekkor kerültek elő a Molotov-koktélok. 

A barikádokat ostromló rendőrök kénytelenek voltak visszavonulni, sokan meg is sérültek a gyújtóbombáktól, közben elszabadult a pokol, a város unionistái és nacionalistái folytatták a harcot, köveket és Molotov-koktélokat dobáltak egymásra. Az ellenállást a Polgári Védelmi Egyesület koordinálta elméletben, azonban spontán csatlakoztak a zavargásokhoz, és önálló sejtek is kialakultak. 

Forrás: Biritsh Pathé / Youtube
Forrás: Biritsh Pathé / Youtube

Bevonul a hadsereg

A rendőrség, ami nem voltak felkészülve ilyen intenzitású ellenállásra, végül könnygázt vetett be, a csata második napjára már minden rendőr kimerült volt, és a rengeteg gáz ellenére az indulatok nem csillapodtak. Tovább rontott a helyzeten az ír államfő egy szerencsétlen nyilatkozata is, amiben azt ígérte, hogy a határhoz küldi az ír hadsereget, hogy tábori kórházakat húzzanak fel a sérültek ellátására.

Ezt sokan úgy értelmezték, hogy az ír hadsereg a felkelők segítségére fog sietni.

Általános káosz uralkodott a városon, mindenki, aki járni tudott, az utcákon volt, híre ment, hogy bevetik a B-Special tartalékosait is – a főként egységpárti protestánsokból álló szervezet tagjainak nem volt formális kiképzése a tömegoszlatásban, és már korábban hírhedtté váltak a brutalitásukról. 

Észak-Írország miniszterelnöke, James Chichester-Clark 14-én reggel felkérte a brit miniszterelnököt a katonai beavatkozásra.

A HMS Sea Eagle-ön állomásozó brit erőket azzal a paranccsal küldték be, hogy válasszák szét a harcoló feleket, de ne nyúljanak a barikádokhoz, vagy próbáljanak benyomulni Bogside területére.

A kiérkező erőket, néhány radikálistól eltekintve, a helyiek is örömmel fogadták, mint elfogulatlan békefenntartókat, akik megvédik őket a rendőrség és a B-Specials embereitől. Azonban később, ahogy eszkalálódott a konfliktus, elmúlt ez a kezdeti optimizmus, később a hadsereg éles lőszert is bevetett a tüntetők ellen, és még 30 év kellett, mire sikerült féket vetni az erőszaknak a régióban.