Ambrus
-2 °C
1 °C
Index - In English In English Eng

Hát nem mindegy, hogy az ember náthás-e, amikor akasztják?

307811 bajcsy 1
2019.11.22. 23:42
75 éve, 1944. november 23-án hurcolták el a Füvészkertből, karácsonykor pedig már ki is végezték a magyar politika egyik legérdekesebb alakját, a fajvédőből ellenállóvá lett, élesen németellenes Bajcsy-Zsilinszky Endrét. Egy turáni szlovák-magyar, aki egyszerre volt antiszemita és zsidómentő, lényeglátó és fantaszta, tévedett sokat és volt valódi hős, meg gyilkos is, csak az nem volt, aminek 1945 után mondták. Ki valójában az ember, akiről a legtöbb utca van elnevezve a korszakból?

Amikor a Füvészkertben 1944. november 23-ának hajnalán letartóztatták, a nemzeti ellenállást szervező Bajcsy-Zsilinszky már hetek óta, a nyilas hatalomátvételtől fogva bujdosott rejtekhelyről-rejtekhelyre a feleségével. A németellenes politikusért rögtön a megszállás reggelén, március 19-én ment az SS, kiemelt helyen volt a letartóztatandó személyek listáján. Amikor az SS-legények megjelentek a tabáni lakásánál, Zsilinszky vakmerően hidegvérű maradt: miközben újból és újból dörömböltek az ajtaján, ő a szokásos napirendje szerint fürdött, borotválkozott, miközben a szobában felesége (hajdani titkárnőjét vette el) az iratokat próbálta eldugni. Miután a németek kilőtték a zárat és behatoltak, a nagydarab Bajcsy-Zsilinszky frissen beszerzett pisztolyával fogadta őket, ők géppisztollyal válaszoltak. Felesége visszaemlékezése szerint több sebből vérezve is elkiáltotta magát:

Éljen a független és szabad Magyarország!

A közismerten bátor, temperamentumos, a körülményekkel nem sokat törődő, igaz, azokat sokszor nem is jól felmérő politikus a hatvan felé közelített már, kanyargós politikai pályával a háta mögött. Fajvédő ideológusból lett a nyilasok és a németek ellensége, aki ekkor már nem csak az ördöggel, de még a kommunistákkal is hajlandó volt szövetkezni. Ennek eredménye, hogy 1945 után a Horthy-kor más nemzeti irányú politikusaival szemben ő bekerült a hivatalos panteonba, és ma is annyi közterület őrzi a nevét, mint egyetlen más politikusnak sem a korszakból.

Ha elfogását követően nem végzik ki a nyilasok 1944 karácsonyán, nagy valószínűséggel a kommunisták börtönözték volna be az új rendszerben. Így azonban úgy tartották számon, mint aki leszámolt saját jobboldali tévelygésével, baloldali társutas lett, kommunista szövetséges, úgyhogy emlékét a Kádár-rendszerben is szívesen használták népfrontos jelleggel.

Ez azonban nem sokkal több utólagos hamisításnál, Bajcsy-Zsilinszky valójában élete végéig antikommunista maradt, és eszmeileg egyébként sem változott olyan sokat a neki megadatott néhány évtizedben, mint amennyit a körülmények változtak körülötte. Ez az egyik alapállítása annak a Bajcsy-Zsilinszkyről szóló monográfiának, ami idén jelent meg Bartha Ákos tollából. Az MTA BTK Történettudományi Intézetének (a köteten még ez áll, azóta a kutatóintézeteket elvették az Akadémiától) kutatója nem akarja heroizálni a hősét: a könyvből világosan kiderül például, miért tartotta sok ismerőse is hebrencs, fantaszta, stratégiához és gyakorlati politikához nem túl jó érzékű embernek Bajcsy-Zsilinszkyt.

A fiatal Bajcsy-Zsilinszky Endre
A fiatal Bajcsy-Zsilinszky Endre
Fotó: Kővágóörsi Művelődési Ház és Könyvtár

A szerző a még mindig ható tabukkal sem sokat törődik. Márpedig Békésben több mint száz évvel az események után is éles vitákat vált ki az úgynevezett Áchim-ügy: ez az az 1911-es „affér”, amikor a Bajcsy-Zsilinszky fiúk, jó eséllyel maga Endre, agyonlőtte apjuk helyi riválisát, a parasztpolitikus Áchim Andrást. Az országgyűlési képviselő meggyilkolása ellenére a Zsilinszky fiúkat az elfogult esküdtszék felmentette. A botrány nem akadályozta meg Endrét abban, hogy hamarosan állami szolgálatba lépjen, majd néhány év, egy világégés és országfogyatkozás után radikális fajvédő politikusként jelenjen meg.

Amikor pár évtized múltán a német katonák 1944 március 19-én őrá lőttek, Bajcsy-Zsilinszky életét állítólag a zsebében lévő ötpengős mentette meg. Rabkórházba kerülve hol pengéért könyörgött, hol a politikai kapcsolatait próbálta mozgósítani, de hiába: életben maradt, és kiadták a német hatóságoknak. Emlékezetes eset volt, amikor egy magasrangú német tiszt járt börtönlátogatáson, és a parancsra, hogy az árják jelentkezzenek, „Bandi bácsi”, ahogy ekkor már sokan szólították, egy helyben maradt, mondván:

Én ugyanis turáni vagyok és nem árja.

Alapvetés volt ez a fajvédő közegből érkező Bajcsy-Zsilinszkynek, noha félig maga is asszimilált békési szlovák volt, nem éppen törzsökös magyar. Eszmetársához, Szabó Dezsőhöz hasonlóan ő is egyszerre volt antiszemita és németellenes, így követelt 80 százalékos zárt számot „a pedigrás fajmagyaroknak”, azoknak, akiknek már a nagyszüleik is „mind kétségtelenül magyar fajúak” voltak.

Egyszerre ágált a zsidók gazdasági túlhatalma ellen és ragaszkodott a zsidók jogegyenlőségéhez. Ellentmondásos álláspontját mutatja, hogy miközben elutasította a második zsidótörvényt, azt hangoztatta, hogy az „áriák és zsidók meztelenebb önzésével és kicsinyességeivel szemben a magyar fajta felsőbbrendű emberséges géniusza érvényesüljön”. Az „országba költözött zsidó tömegeket” asszimilálhatatlan, parazita hajlamú idegen testnek bélyegezte, de közben a nyilasokat „lelkiismeretlen, műveletlen fajankók és senkiháziak” gyülekezetének tartotta, és arról írt, hogy „csömört kapott a faji gondolat körül tobzódó rengeteg értelmetlenségtől, műveletlenségtől”. 

Vissza akarta állítani „a magyar faj hegemóniáját”, de jobban tartott a német veszélytől, mint a zsidótól. A pángermán agitátorok, a hazai, szerinte a magyar nemzetből kiolvadó németség és a nyilas áfium ellen írt hosszú körmondatokat, és attól óvott, hogy a hungaristák a svábok segítségével szítják a zugforradalmat. Nádtetős-tornácos Balaton-felvidéki nyaralójánál (itt ma emlékháza működik) a német turisták bosszantására kicipelt a partra egy óriási hangszórót, hogy a Marseillaise-t játssza rajta. Egyébként is nagy frankofil volt, amivel klasszikus műveltségével együtt szintúgy kilógott a fajvédő mezőnyből.

Nemcsak hogy nem vagyunk senki vazallusa, de egyáltalán nem vagyunk senkinek az élettere sem

– mondta 1939-ben a Parlamentben. Leginkább viszont nagyszabású szociális reformokat akart, mindenekelőtt földosztást. A jobb-bal felosztást értelmetlennek tartva nem fogadta el, hogy ő jobboldali lenne, és az ő története jól mutatja, hogy a  fajvédő politika sok esetben mélyen összefonódott valódi szociális szempontokkal is a Horthy-korban – ő ezt afféle belső rendszerellenzékiként képviselte előbb a kis Nemzeti Radikális Párt, majd a Kisgazdapárt színeiben.

Miközben szociális reformokat követelt és élesen bírálta a hivatalos, németbarát külpolitikai irányt, a Horthy-rendszer alapjait elfogadta. Magát Horthyt Észak-Erdély visszaszerzésekor istenadta vezérnek nevezte, azt, hogy a revízió a német szövetségnek köszönhető, nem látta át. Pedig, mint arra Bartha Ákos könyve több példát hoz, magát hajlamos volt meg nem értett prófétának képzelni. Nagy küldetéstudatában azonban alapvető külpolitikai tévedések keveredtek pontos megérzésekkel. 1941-ben délszláv-magyar szövetségről ábrándozott, később túlzottan bízott az angolszász megszállásban (nem volt ezzel persze egyedül), és valamiért azt hitte, hogy a Harmadik Birodalom nincs abban a helyzetben, hogy „minket egyoldalúan, beleegyezésünk híján, bármire is kényszeríthessen”. Azt ugyanakkor a legnagyobb német sikerek idején is megjósolta, hogy Hitler nem nyerheti meg a világháborút: Nem állhatunk – írta – „az emberiség történetében világ végéig Káin-bélyeget hordó mai német ügy mellé”.

Hát vedd tudomásul, ha bejönnek, mi magyarok, ha mással nem, őseink csontjával verjük ki őket!

– kiáltott fel 1944 március 18-án egy baráti vitában, alig pár órával a német megszállás előtt. Másnap reggel történt, hogy Bajcsy-Zsilinszkyék az SS dörömbölésére ébredtek – hogy aztán a férj frissen borotválva, ha nem is ősi csontokkal, de egy szem Browninggal szálljon szembe Európa legprofesszionálisabb hadi gépezetének képviselőivel.

Bajcsy-Zsilinszky Endre
Fotó: Wikipedia

A fogdában egyszerre tartott számvetést, poloskaszámlálást (1534 db két hónap alatt), kísérletezett öngyilkossággal és reménykedett, hogy Magyarországnak a demokrácia fellegvárának kell lennie Közép-Európában. Amíg tehette, közismerten sokaknak segített: antiszemita politikusként vett részt a zsidómentésben, kapcsolatait bevetve próbált fellépni mások mellett Radnóti és halálra ítélt kommunisták érdekében is – Bartha Ákos szerint csak a mi tévedésünk, ha ebben ideológiai ellentmondást látunk. Ekkor viszont úgy tűnt, hogy őt nem tudja megmenteni senki.

1944 októberének közepén azonban váratlan fordulattal a Lakatos-kormány mégiscsak elérte, hogy visszaadják társaival együtt a magyar hatóságoknak. Miniszteri döntésre azonnal szabadlábra is helyezték – október 15-ének reggelén, pár órával a nyilas hatalomátvétel előtt.

Azért jöttem hozzád, hogy a nemzeti ellenállás vezetőjének felkérjelek

– állított be aktuális, Vác melletti búvóhelyére két héttel később Kovács Imre, a parasztpárti politikus, ő pedig nem vonakodott. Hogy a ruháiba varrt monogramja ne árulja el, a Bíró Zsigmond Elemér fedőnevet vette fel, de kérdés, a menekült földbirtokos kitalált figurája mennyire lehetett meggyőző. Alkatilag nem volt túl alkalmas a konspirációra, a jellegzetes megjelenésű, nagydarab, nagyhangú politikus országos ismertségnek is örvendett, de a kommunistáknak éppen ezért volt szükségük rá. Ugyan nekik a Horthy-rendszer része volt ő is, de kapcsolatot jelentett a hadsereg vezérkarához, a németellenes érzelmű tisztekhez, akiket a kommunisták közvetlenül nem tudtak volna megnyerni.

A fajvédő, antikommunista Zsilinszky az illegalitás heteiben találkozott Rajk Lászlóval is, aztán Kiss János altábornagy lakásán bujkált, miközben azt tervezgették, hogy ha a Vörös Hadsereg eléri a főváros határát, ők is fegyvert ragadnak a németek és a nyilasok ellen. A sorsára hagyott varsói felkelés alapján kétséges, mi lett volna ebből, de a kezdeti fázisban lévő szervezkedés nem juthatott el, hogy ez kiderüljön. Az ellenállás vezérkarát egy magyar százados dobta fel, másnap mindenkin rajta ütöttek. Bajcsy-Zsilinszkyéket november 23-án hajnalban aktuális rejtekhelyükön, a Füvészkertben álló Festetich-kastély pincéjében fogták el.

Embereim gúzsba kötötték Bajcsy-Zsilinszky Endrét és jobb bokájánál fogva a mennyezethez erősítették

– vallotta utóbb az alkalmazott kínzásokról az eljáró csendőrszázados. Az ellenállást szervező Magyar Nemzeti Felkelés Felszabadító Bizottságának tagjait a nyilas hatóságok hűtlenséggel vádolták meg. A folyamatos belövések elől a börtönt hamarosan Sopronkőhidára költöztették át, a visszaemlékezések szerint a politikai foglyok útközben Werbőczyről és Dózsáról beszélgettek.

Ugyan édes fiam, ne komédiázzunk. Hát nem mindegy, hogy az ember náthás-e, amikor akasztják?

– válaszolta Bajcsy-Zsilinszky egy rabtársának, aki legalább egy trikógatyával szeretett volna segíteni a vacogó politikuson; az ugyanis nem lehetett kérdés, hogy az ellenállás katonai vezetőihez hasonlóan őt is halálra fogják ítélni.

Egyszerre volt döbbenetes és félelmet keltő a nyugalma az utolsó estéjén – mondták később a rabtársai. Amikor kivitték a zárkából, az egyik őrnek a lelkére kötötte, hogy legyen jó magyar, majd a másikkal is kezet fogott, mire az „összecsuklott, ráhajolt a kezére, és megcsókolta Bajcsy-Zsilinszky kezét. Lelket rendítő pillanat volt” – emlékezett vissza a lelkész, aki a szlovák evangélikusnak születő, fajvédő magyarrá, végül ellenállóvá lett politikust kísérte a halál felé, ameddig engedték neki. Az akasztást pénzért és italért vállaló önkéntesek hajtották végre.

(Borítókép: Kővágóörsi Művelődési Ház és Könyvtár)